Hirdetés

Ma szavaznak a honatyák és honanyák a nemzeti parkok felszámolásáról. Gyermekeimmel és unokáimmal együtt szeretném, hogy az egészséges környezethez való jogunkkal még sokáig élhessünk. Dr VARGA ZOLTÁN ökológus professzor levele a miniszterelnökhöz, és a döntéshozókhoz.

Tisztelt Miniszterelnök Úr, tisztelt Döntéshozó! Tisztelt Hölgyem/Uram!

Az erdők, a vizek, a termőföld és biodiverzitás nemzeti közös örökségünk része, amelynek védelme mindannyiunk kötelessége.
Mint Alaptörvényünket tisztelő magyar állampolgár már eddig is több alkalommal és módon szorgalmaztam és szorgalmazom az erdők, a vizek, a termőföld és biodiverzitás védelmét. A Pannon régió természeti értékeinek megőrzéséért több hazai és nemzetközi fórumon szót emeltem, és írásaimmal is ezt a célt szolgáltam.

Gyermekeimmel és unokáimmal együtt szeretném, hogy az egészséges környezethez való jogunkkal még sokáig élhessünk, és gyönyörködhessünk régiónk természeti értékeinek változatosságában, ezért kérem, hogy a kormány által benyújtott T/3788 számú, „az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslatot jelen formájában ne támogassa és ne szavazza meg, mivel az nem ment át a megfelelő szakmai és civil fórumokon való egyeztetéseken!

A törvénytervezet véleményem szerint veszélyezteti a hazai természetvédelem több kormányzati cikluson keresztül kiépített intézményrendszerét azzal, hogy az állami tulajdonú védett természeti területek jelentős részének vagyonkezelési jogát elveszi a nemzeti park igazgatóságoktól, ami ellentétes a nemzeti parkok nemzetközileg elfogadott alapelveivel, a nemzeti parkok szakmai alapon kialakított
zónabeosztásával, és visszalépést jelent egy korábbi alkotmánybírósági határozathoz képest is, amely a védett területek védettségi szintjének kötelező helyreállítására vonatkozott.

Tisztelettel kérem a levelemben felsorolt szempontok és érvek újragondolását!

Köszönettel:
Dr. Varga Zoltán Sándor
professor emeritus
 


Megmaradnak-e Nemzeti Parkjaink, vagy viszik azt is?

Gombnyomogató hazaáruló robotok, vagy felelős politikusok ülnek a kormánypártok soraiban? Ma végérvényesen kiderül. Mindegyiknek személy szerint ez az utolsó esélye, hogy bizonyítson, mert  Magyarország legszentebb kincsének, a pótolhatatlan természeti értékeinknek nagy szaktudást kívánó kezelését végző nemzeti parkok felszámolása olyan megbocsáthatatlan nemzetellenes cselekedet, mely beláthatatlan következményekkel fog járni. Ez az utolsó csepp a pohárban!

Amikor a FIDESZ/KDNP frakcióigazgató bekiabálja a T/3788 számú törvénytervezetre, hogy "IGEN" – az azt követő pillanatokban minden kiderül. Nagy lelkierő kell ahhoz, hogy a frakció terror ellenére nemmel szavazzon egy képviselő, vállalva a pénzbüntetést, a frakcióból való kizárást, kiközösítést és a "kedves vezető" haragját… de most tényleg megtudjuk, hogy van-e olyan képviselő, akinek elég fontos az ország érdeke ahhoz, hogy ezeket felvállalja…
Ma szavaz a Parlament kormány által benyújtott T/3788 számú, „az állami földvagyon kezelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvénytervezetről.
 

Fideszes rablógazdaság a nemzeti parkokban is!

Fideszes rablógazdaság a nemzeti parkokban is!

Nem először érezzük az Orbán kormány egyes gaztettei kapcsán, hogy nem, hát ennél már nincs lejjebb, ennél nagyobb disznóságot képtelenség egyáltalán kitalálni. A Quaestor-botrány árnyékában mégis itt egy újabb intézkedés, egy, a földvagyonról szóló törvényjavaslat mögé bújtatott merénylet, ami katasztrofális és visszavonhatatlan károkat tud okozni minden egyes magyar embernek.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás