Hirdetés

Ingyen áram napfestékkel

Titán-dioxidot és félvezető kadmium nanokristályokat tartalmaz az a festék, amely képes elektromossággá alakítani a napfényt. Ha a festék beválik, nem kell többé a háztetőkön elhelyezni a napelemeket, ehelyett elegendő lesz befesteni az épület külső falait az új „napfestékkel”.

Borulás a napenergia egén

Kevesebb mint egy hónappal ezelőtt egy sivár andalúziai fennsíkon 600 ezer napelem kapcsolódott össze, hogy az Andasol, a világ legnagyobb naperőműve működésbe léphessen. Bár a napenergia-ipar előtt ígéretes jövő áll, a világ vezető gazdaságai a költségvetési hiányuk csökkentésére a megújuló energiák támogatásából vonnak ki pénzt.

Palagáz dilemma

A palagáz kitermelése nagyon is problémás, viszont a kitermelhető palagáz mennyisége teljesen átalakítja a világ energiaforrásainak megoszlását: a tartalékok ötször akkorák, mint a hagyományos gázé. A Nemzetközi Energiaügynökség úgy véli, hogy a XXI század lesz a gáz aranykora, ami kissé késlelteti az átmenetet a fosszilis energia utáni korszakba – az ökológusok nagy bánatára.

Kevesebb vörös húst!

Közel félmillió ember bevonásával készült tanulmányukban amerikai kutatók úgy találták, hogy a sok vörös húst fogyasztó embereknél nagyobb bizonyos típusú veserákok kialakulásának kockázata.

Atomtemető, vagy atommentes Fukusima?

Ideiglenes atomhulladék-tároló létesítésére kérte fel a japán kormány Fukusima prefektúra kormányzóját. Ezzel szemben a fukusimai vezetők szintén újjáépítési tervükben atommentes jövőt szánnak a prefektúrának.

Fukusima: elégtelen a Tepco-nak

Elégtelen felkészülés és a szervezetlenség is hozzájárult ahhoz, hogy a Japánban március 11-én bekövetkezett 9-es erősségű földrengés után tragikus helyzet alakult ki a fukusimai atomerőmű környékén – áll abban a készülő szakértő szakértői jelentésben, amelynek szerzői a tokiói kormány megbízásából igyekeznek számba venni a katasztrófa-elhárítási hiányosságokat.

Luxuscikk lehet a csokoládé

Emelkedik a csokoládé ára, sőt újra luxuscikké válhat a klímaváltozás következtében – állapították meg a ghánai kakaóültetvények jövőjét is elemző tanulmány szerzői.

Bhutánt gleccsertavai veszélyeztetik

A hó és jég alkotta Thorthormi gleccser a tengerszint fölött csaknem 4450 méteres magasságban ágaskodik a tiszta, mélykék égre. A világ tetején a jégnyelv lábánál lévő széles, sötét vizű gleccser által táplált tó riasztó sebességgel nő, mivel körülötte a jégből évente 30-35 méternyi olvad el.

Jobban gyarapszik a sokszínű erdő

A szakértők évek óta gyanítják, hogy a sok fafajból álló, kevert állományú erdők jobbak, mint az egyetlen faj alkotta monokultúrák. Ezt svájci kutatók most számítógépes szimulációk segítségével be is bizonyították.

Mentőakció a Jordán-folyóért

A természetes folyóvizek helytelen mezőgazdasági használata és az elmúlt évek viszonylagos szárazsága következtében elapadt vízforrások miatt az izraeli vízügyi hatóság átfogó akciótervet hoz létre, hogy megmentse az ország nemzeti parkjait és visszaállítsa a térség vízrajzának bibliai állapotát.