Az utóbbi években egyre többen kezdtek el saját növényeket nevelni otthon. Már a pandémia idején igyekeztünk belefogni valami olyanba, amit otthon lehet csinálni, ami közelebb visz bennünket a természethez.
A rovat kizárólagos támogatója
A gipszkarton felhasználásának területei
2024. május 5.
A modern belsőépítészet egyik legfontosabb anyaga a gipszkarton, hiszen annyiféle területen felhasználható, hogy nagyon gyorsan népszerű lett a szakemberek és a lakásfelújítók körében. Elődjét már az 1900-as évektől alkalmazták Amerikában, de kontinensünkön csak az 1950-es években kezdett elterjedni.
Van-e az USB-C – HDMI kábeleknek létjogosultsága?
2024. május 3.
Az egyre több eszköz által használt univerzális USB-C csatlakozók jelentik a jövőt, és hivatottak a szabványok sokféleségéből eredő kábelzűrzavar problémájának megoldására, azonban az USB-C – HDMI kábelekre így is szükség van.
Öko-járőrök bolygónk védelméért – környezettudatos program fiatalok számára
2024. május 1.
A Mindenegyüttmegy Egyesület tavaly óta egy izgalmas, két évig tartó nemzetközi, „Öko-járőrök a környezetvédelmi célokért” című projektben vesz részt négy másik országgal – Horvátországgal, Szerbiával, Észak-Macedóniával és Olaszországgal együttműködésben.
Megalakult a Budapesti Klímaügynökség
2024. április 27.
A Fővárosi Közgyűlés április 24-én döntött arról, hogy létrehozza a Budapesti Klímaügynökséget azzal a céllal, hogy a budapesti lakásállomány energetikai korszerűsítését minden lehetséges eszközzel támogassa.
A környezettudatos szemléletmódot már oktatják is
2024. április 26.
Napjainkban a környezettudatos szemléletmód kiemelt fontosságú, egyre több munkahelyen megjelenik. Azok pedig, akik most tanulnak ki valamilyen szakmát, azzal szembesülnek, hogy a tananyag egy részében az erről való tudnivalók is helyet kapnak.
Magyar Homeopata Orvosi Egyesület kapta az idei Laposföld-díjat
2024. április 23.
A Szkeptikus Társaság idén is kiadta a Föld napján a Laposföld-díjat. Az ironikus “elismerésre” azokat a személyeket vagy szervezeteket lehetett jelölni, akik az elmúlt évben magyar nyelven, széles nagyközönség előtt terjesztettek tévhiteket, álhíreket, áltudományos vagy tudományellenes nézeteket. A díjat pedig közülük az kapja, aki a Szkeptikus Társaság és szimpatizánsainak megítélése szerint egyaránt a legnagyobb társadalmi… Tovább »
Sült csirke és csokitorta gyorsan és szagmentesen?
2024. április 22.
A forrólevegős sütőket mindenki másért szeretheti. Egészségesebben készíthetjük benne az ételt, kisebb adagot is tudunk benne sütni, arról nem is beszélve, hogy nem árasztja el a konyhát az égett olaj szaga, és legtöbbször gyorsabban is „dolgozik”, mint a hagyományos sütő. – Forrólevegős sütőket tesztelt a Tudatos Vásárlók Egyesülete.
A bringás Budapestért tekertek
2024. április 21.
A tegnapi 2024-es I bike Budapest demonstráció és örömtekerés idei célja volt, hogy Budapest következő főpolgármestere végrehajtsa azt a Kerékpárosklub által összeállított 12 pontot, amivel olyan város teremthető, ahol mindenki bringára tud ülni. A főpolgármester-jelöltek, függetlenül politikai hovatartozásuktól, vállalásokat tettek a kerékpáros közlekedés fejlesztésére vonatkozóan.
Segítünk a fűkaszaválasztásban
2024. április 20.
Abban az esetben, ha kertes házban élünk, vagy van egy hobbitelkünk, amelyen rendszeresen füvet kell vágni, akkor biztosan felmerült már bennünk az a kérdés, hogyan is válasszunk fűkaszát.
Támogasd a Greenfot!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés