E számunkba sok, szem előtt lévő, mégis rejtőzködő különlegesség került: belesünk a panelvilág belsejébe, szétnézünk a várépítő állatok kertjeiben, a mediterrán török üdülőhelyek hátterében húzódó évezredes ösvényekre lépünk, a Szigetköz Duna-ág-útvesztőjében kalandozunk – és maradványnövényekre, hódokra és csillagokra is lesünk.
Amikor 200 éve Kőrösi Csoma Sándor elérte a Hindukus és a Himalája területét, majd úttörő feltáróutakra indult az Indus-vidéki belső területekre, akkor lépett először ember a Déli-sarkvidék szigetvilágába is. Míg azonban a Himalája-megismerés ezután hatalmas léptekkel haladt, és pár évtizeddel később már a Mount Everest környékét és magasságát is meglehetősen jól ismertük, az Antarktisz esetében még a 19. század végén sem volt egyértelmű, hogy az egy önálló földrész.
Persze a legmagasabb himalájai csúcsok elérése is csak a 20. században sikerült, de ugyanígy a déli-sarkvidéki kontinentális területek megcélzása is ekkor zajlott (miután a szigeteken túl, az Antarktiszt mintegy „újrafelfedezve”, 1895-ben a norvég–angol Borchgrevinknek sikerült a kontinens peremét is elérni).
1914-ben Cholnoky Jenő már mint egyértelmű földrészről ír róla, de a kezdeti expedíciók és a Déli-sark elérése után újra hosszú szünet következett. Csak az 50-es években indult az újabb „újrafelfedezés”, a kutatóállomások tucatjainak építése és a szisztematikus sarkvidékkutatás, amikor az Everest első megmászása is zajlott (majd közvetlenül utána Hillary az Antarktiszt járművekkel először átszelő expedíció egyik vezetője is lett…).
A feltáruló déli jégvilág pont 60 éve vált nemzetközi területté: az 1961-ben életbe lépett Antarktiszi Szerződés szabályozza a földrészen az emberi tevékenységet. Akkoriban úgy tűnt, a „fehér kontinens” felfedte titkait, a leírás, a megismerés lezajlott – a kutatómunka fokozatosan alábbhagyott. Ám az utóbbi negyedszázadra világossá vált: az Antarktisz (is) lényegesen sokszínűbb, változatosabb, mint korábban gondolták, így ismét új felfedezőhullám indult.
Dr. Nagy Balázs, főszerkesztő
A Magyar Földrajzi Társaság földrajzi-ismeretterjesztő folyóirata 2021 szeptember-október számának tartalmából:
- Francsics László: Beindult a Nap!
- Morvai Szilárd: A hódító hód
- Jakab Gusztáv: Sárkányok földje
- Kerekes István: Erdély közepén, a lét peremvidékén
- Francsics László: Az öt torony és a tejút
- Kupi László: Cölesztin
- Solymári Dániel: Afrika-foglalás – a gyarmati régmúlt
- Leviczki Anita: Hepék és hupák – az erdélyi suvadások világa
- Ladányi Tamás: Mediterrán Hold-tánc
- Turóczi Tiborc: Reliktum
- Sarusi István: Patinaörökítő (díszmű)bádogosok
- Udvarvölgyi Zsolt: Boa vista – hajóroncs, homokdűne, kecske
- Szigeti Ferenc: Paneljárás – a lakótelep, ahol lakom veled
- K. Tengeri Dalma: A lükiai úton – évezredes mediterrán ösvényeken
- Sarusi István: Szigetköz – a Duna-ágak útvesztője
- Zirig Árpád: A halászlé – ezer vita forrása
- Valkó Orsolya–Deák Balázs: Az állatvilág építőmesterei – a sztyeppi mormoták különleges kertjei
