Miért éppen EMAS? – Képzéssorozat
Dátum: 2014. október 12. - 2014. november 19.
Helyszín: Budapest
A KÖVET Egyesület a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programjának támogatásával elindította az EMAS népszerűsítését célzó „Miért éppen EMAS?” projektet. Az Európai Unió EMAS rendelete[1] a szervezetek környezetközpontú irányítási rendszeréről szól. Az EMAS rendelet magában foglalja az ISO 14001-es szabvány követelményeit, ezen túl különös hangsúlyt fektet a jogszabályi megfelelésre, a környezeti teljesítmény folyamatos javítására és az átláthatóságot biztosító környezeti nyilatkozatra. Jelenleg Magyarországon 26 szervezet 27 telephelye rendelkezik EMAS tanúsítvánnyal, ezzel az EU országai között a 12. helyen állunk. A program célja az EMAS hazai ismertségének és elismertségének javítása, a környezeti szempontból példamutató EMAS-közösség bővítése.
A programot szeptemberben a VI. EMAS Kerekasztal-találkozón nyitottuk meg, amelyet az AUDI MOTOR HUNGARIA Kft. látott vendégül Győrben. A találkozó fórumot biztosított az EMAS-közösség tagjai számára az együtt gondolkodásra, a közös munkára, a hazai EMAS rendszer helyzetének megvitatására. A programsorozat novemberben folytatódik egy kompetenciafejlesztő képzéssorozattal, melynek során a résztvevők megismerkednek a környezetközpontú irányítási rendszerekkel, az EMAS rendelettel, a rendszer bevezetésének és működtetésének elméleti és gyakorlati oldalával, valamint a belső és külső audittal.
Az öt modulból álló képzéssorozat résztvevőit felkészítjük az EMAS rendeletnek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer bevezetésére, sikeres működtetésére és auditálására. Ennek érdekében a KÖVET szakértőin túl Bodroghelyi Csaba akkreditált EMAS hitelesítő és további vállalati szakemberek is részt vesznek a képzésen. A gyakorlatias képzés oktatásból és workshopokból áll.
Ha az Ön gyártással foglalkozó vállalkozása szívesen biztosítana helyszínt a gyakorlatokhoz a képzésen való részvétel fejében, kérjük, keresse munkatársunkat további egyeztetésre.
Miért éppen EMAS?
• az EMAS rendeletnek megfelelő környezetközpontú irányítási rendszer működtetésével tartsa kézben környezeti hatásait, folyamatosan javítsa vállalkozása környezeti teljesítményét,
• foglalja rendszerbe a jogszabályi megfelelést,
• javítsa kapcsolatát az érdekelt feleivel, pl. a hatóságokkal,
• tartozzon az EMAS-közösséghez, amely a környezeti kiválóság záloga,
• erősítse vállalkozása jóhírnevét az EMAS-sal.
Kiknek ajánljuk a programot?
• Azoknak, akik komolyan gondolják.
• EMAS rendszer kiépítését tervező szervezetek környezeti szakembereinek.
• EMAS tanúsítvánnyal rendelkező szervezetek szakembereinek, akik szeretnének új lendületet kapni a rendszer működtetéséhez.
• EMAS tanúsítvánnyal rendelkező szervezetek új munkatársainak, belső auditoroknak.
• Elsősorban kis- és középvállalkozásoknak.
• A környezetközpontú irányítási rendszerek iránt érdeklődő környezeti szakembereknek.
Ütemezés és tervezett program
1-2. modul: 2014. november 26-27.
Az EMAS rendszer alapjai és előnyei: környezeti tényezők azonosítása, energia inputok elemzése, környezeti hatások, ökotérképezés, energiaveszteségek, környezeti megtakarítások. Jogszabályi megfelelés, célok felállítása: EMAS követelmények, jogszabályok azonosítása, KIR célok és programok, folyamatos fejlesztés, környezeti teljesítmény, energiahatékonysági célok.
3. modul: 2014. december 10-11.
Megvalósítás és ellenőrzés: szervezeti felépítés és felelősségek, KIR eljárások és utasítások, karbonlábnyom-számítás, környezeti monitoring.
4-5. modul: 2015.január 21-22.
Auditálás: környezeti adatgyűjtés és ellenőrzés. Kiértékelés és jelentéskészítés: környezeti teljesítményértékelés, célok visszacsatolása, a felsővezetés szerepe, környezeti nyilatkozat.
Jelentkezés
Jelentkezési határidő: 2014. november 19. (szerda)
A képzéssorozat díja: 100.000 Ft, amely tartalmazza az 5 napos képzés részvételi díját, a képzési anyagokat, valamint a catering szolgáltatást a képzési napokon. KÖVET tagoknak a részvételi díjból 30%-os kedvezményt biztosítunk.
További információ
Herner Katalin
herner@kovet.hu
+36 1/473-2290, +36 20/490-6384
KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért
– Az INEM, a CSR Europe és a Global Footprint Network magyar tagja –
1068 Budapest, Dózsa Gy. út 86/b. I. em.