A nyugat-montanai erdők vörösbe öltöztek, ami ősz lévén nem is volna gond, de ezek örökzöldek, melyek áldozatául estek azoknak a kártevő rovaroknak, amelyek számát eddig a kemény, hideg telek hatékonyan korlátozták. Ahogy melegszik a klíma, ez a hatás egyre kevésbé érvényesül. A Sziklás-hegység északi és középső részén több millió hektáron haldokolnak a fenyőerdők, de máshol is súlyos a gond.
Dél-Afrikában a fa nagyságúra növő kutyatej kezdi megadni magát a hőségnek és a vízhiánynak. Ugyanez a helyzet az Algéria északi részén élő Atlasz-cédrussal. A meleg, száraz idő által előidézett tüzek hatalmas területeken pusztítanak a szibériai erdőségekben. A fák Európa déli peremén is komoly megpróbáltatásoknak vannak kitéve, az Amazonas vidéke pedig nemrég öt év különbséggel kétszer is "száz évenként egyszer előforduló", sok nagy fát elpusztító szárazságot élt át.
Még van visszatérés
A szakemberek próbálják megérteni, átlátni a helyzetet, és előre jelezni, hogy milyen súlyossá válhat a baj. A tudósok szerint a Föld lakhatósága múlhat azon, hogy a felmerülő kérdésekre milyen válasz születik. Ugyanis bár a világ lakosságának zöme városokban él, az emberek minden korábbinál jobban függnek az erdőktől, és oly módon, hogy azt csak egy kis részük képes megérteni.
A tudósok kiszámolták – a pontos számok csak az utóbbi időben születtek meg -, hogy az erdők több mint az egynegyedét elnyelik annak a szén-dioxidnak, amelyet az ember fosszilis üzemanyagok elégetésével és más tevékenységekkel a légkörbe bocsát. A mennyiség olyan nagy, hogy azt lehet mondani: a fák lényegében elnyelik a világ összes gépkocsijának füstkibocsátását.
Az erdők azonban csak mérsékelni tudják a levegő szén-dioxid-tartalmának növekedését, nem pedig megállítani. A tudósok egy része attól tart, hogy a melegedés felgyorsulásával maguk a fák is nagy tömegben a klímaváltozás áldozataivá válnak. Ha pedig elég sok elpusztul belőlük, akkor nemcsak nem fogják elnyelni a szén-dioxidot, hanem olyan ütemben éghetnek vagy rothadhatnak el, hogy maguk is nagy mennyiségű gázt juttatnak a levegőbe, ami tovább gyorsítja bolygónk felmelegedését.
A helyzet romlásában az emberiség még nem jutott el addig a pontig, ahonnan már nincs visszatérés, és lehetséges, hogy soha nem is fog eljutni oda. Az utóbbi évek bajai ellenére az erdők továbbra is jelentős mennyiségű szén-dioxidot kötnek le, és ebben különösen kiemelt szerepük van az Egyesült Államok keleti részének és néhány európai területnek.
Sok tudós korábban bízott abban, hogy az erdők komoly romlása csak a 21. század közepén fog bekövetkezni, és lesz elég idő a meleget megkötő gázok kibocsátásának ellenőrzés alá vonására. Néhányukat megdöbbentette mindaz, ami az utóbbi években történt. "A szibériai erdőtüzek kiterjedése riasztó. Egyes években tízmillió hektár ég le, vagyis Portugáliánál is nagyobb terület" – mondta Thomas Swetnam, az Arizonai Egyetem kutatója a The New York Timesnak.
Szénciklusok
A múlt század ötvenes éveiben, amikor egy Charles David Keeling nevű tudósnak először sikerült pontosan megmérnie a légkörben lévő szén-dioxidot, a szakértők mindjárt szembe találták magukat egy rejtéllyel. Nevezetesen azzal, hogy az emberiség által a levegőbe bocsátott szénnek csak mintegy a fele marad meg ott. Évtizedek kellettek hozzá, hogy a tudósok kiderítsék, hová tűnik a maradék.
Mai tudásunk szerint az óceánok az emberi tevékenységből származó szénnek mintegy egynegyedét szívják fel. Ettől a tenger savasabb lesz, ami veszélyes a benne zajló életre nézve, de a vegyi folyamatok legalább előre jelezhetők. A tudósok biztosak benne, hogy az óceánok továbbra is szénelnyelők lesznek. A fák hasonló mennyiségű szenet kötnek meg, de hogy ez a továbbiakban is így marad-e, az már kevésbé biztos.
A szén-dioxid lényeges része az élet földi körforgásának, de a földtörténet azt mutatja, hogy ha túl sok van belőle, akkor az meredek hőmérsékletnövekedést eredményez. Idővel aztán a földön zajló kémiai folyamatok eltemetik a fölös szénmennyiséget.
A tüzek és rovarok előidézte pusztulás az erdők életének természetes része, és ha elszigetelten következik be, nem is kelt riadalmat. És valóban, a legújabb problémák ellenére a Science című tudományos folyóirat augusztus 19-i számában megjelent új becslés alapján a világ erdői még mindig évente egymilliárd tonnával több szenet kötnek meg, mint amennyit kibocsátanak. Ennek az az egyik legfőbb magyarázata, hogy az erdők a levegő szén-dioxid-tartalmának megemelkedésére gyorsabb növekedéssel reagálnak. A gáz végül is a növények fő tápláléka. A tudósok az utóbbi években meglepődve tapasztalták, hogy a szén-dioxid többletmennyisége még az érett, kifejlett erdőknél is növekedést indít el – ezzel pedig egy több évtizedes ökológiai dogma dőlt meg.
Többen erre a termékenyítő hatásra hivatkoznak. "A levegő szén-dioxid-tartalmának további emelkedése a föld további zöldüléséhez vezet" – szögezte le nemrég ennek az álláspontnak az egyik fő képviselője, Craig D. Idso. Többedmagával állítja, hogy ez a hatás valószínűleg folytatódni fog a belátható jövőben, és ellensúlyozza azt a kárt, amelyet a hőmérséklet emelkedése tesz a növényekben.
Visszatérnek az erdők
Az emberiség eddig mindenesetre szerencsés volt. Miközben egyes erdők több szenet bocsátanak ki, mint amennyit megkötnek, hatásukat bőven ellensúlyozzák a szenet megkötő erdők. Az azonban, hogy az egészséges erdők lesznek-e túlsúlyban a következő évtizedekben, vagy maguk is megbetegszenek, egyelőre nem világos.
Egy, a Harvard Egyetem tulajdonát képező erdőben az évtizedek során végzett alapos mérések súlygyarapodást állapítottak meg, durván hektáronkénti négy tonnát évente. Ez a "hízás" az emberi szénkibocsátás okozta károk korlátozásában meghatározó szerepet játszó erdőtípus, az újjáéledő erdő jellemzője.
Nem olyan nagyon régen az erdő helyén azonban még szántóföld volt. "Amikor az európai telepesek Amerikába érkeztek, fákat találtak, csakhogy szántóföldeket és legelőket akartak" – magyarázta J. William Munker, a Harvard Egyetem kutatója. A telepesek ezért kiirtották az erdőket, házakat, pajtákat, istállókat és kőkerítéseket építettek. A 19. század közepére az Erie-csatorna és a vasutak megnyitották az ország belsejét, és a New England köves talaját szántó farmerek nem tudtak tovább versenyezni a Közép-Nyugat termékeny vidékével. Felhagytak hát a mezőgazdasággal, és a fák visszatértek oda, ahonnan valamikor kiirtották őket.
Ma az Egyesült Államok keleti részének újra kinőtt erdői a világ legfontosabb szénelnyelői közé tartoznak. Akárcsak a világ többi részén, ezen a vidéken is melegszik az idő – átlagosan 1,3 Celsius-fokkal az elmúlt negyven évben -, ami azt eredményezte, hogy meghosszabbodott a vegetációs időszak, ami eddig inkább használt a szóban forgó erdőknek, mint ártott. Tudósok szerint hasonló folyamat játszódik le más területeken is, köztük a hideg északi vidékeken. Néhány helyen a magasabb hőmérséklet segíti a fák növekedését, illetve azt, hogy a fák olyan területeken is elterjedjenek, ahol korábban csak fű nőtt, vagy tundra volt.
Európa és Oroszország hatalmas területein, ahol megszűnt a mezőgazdasági termelés, újból megjelentek az erdők. Kína, hogy lassítsa a sivatag terjedését, csaknem 40 millió hektáron telepített erdőt. Ezek az új területek mind kiveszik részüket a szén-dioxid megkötéséből. Annak azonban, hogy a szén megkötésének stratégiáját rájuk lehessen építeni, van egy komoly korlátja, éspedig az, hogy a földön nincs túl sok hely új erdők számára.
Rovarinvázió
Diana L. Six, a Montanai Egyetem rovarbiológusa egy fa kérgét szekercéjével lehántva feltárta a fenyőháncsszú jellegzetes járatait.
A fa már halott volt. Tűlevelei vörössé váltak, amit sok helyen lehet látni az Egyesült Államok nyugati részén. Mivel a járatait a kéreg alatt kirágó fenyőháncsszú elvágta a növény tápcsatornáit, nem képződött több a levelek zöld színét biztosító klorofillból.
A fenyőháncsszúk természetes résztvevői az Egyesült Államok nyugati részén lévő erdők életciklusának, de a meleg idő miatt roppant mód elszaporodtak, és ez már több mint egy évtizede tart. A Six által mutatott hegyi rovart minden korábbinál északabbra, Kanadában is észlelték, és egyre nagyobb az aggodalom amiatt, hogy átterjed a kontinens keleti részére is.
Nem a fenyőháncsszú jelenti azonban az Egyesült Államok nyugati részén lévő erdők egyetlen súlyos problémáját. A melegebb idő miatt a hegyekben a korábbinál hamarabb olvad el a hó, és emiatt súlyosabbá válik a nyári vízhiány, amikor a magas hőmérséklet miatt a fáknak egyébként is plusz vízre van szükségük. Az egész vidék kiszárad, könnyen keletkeznek óriási területre kiterjedő tüzek, és a fák jobban ki vannak téve a fenyőháncsszú kártevésének. Szakemberek szerint a változó klíma miatt az Egyesült Államok délnyugati részén leégő erdők helyén talán soha többé nem nő fa. Valószínűbb, hogy szárazságtűrő préri vagy bozótos veszi át az elpusztult erdők helyét.
Nyomok a fák között
A tudósok fokozatosan kijózanító felfedezésre jutnak: lehetséges, hogy a földön nem maradnak a szó szoros értelmében vett természetes erdők. Bármennyire vadnak tűnhet is némely kijelentésük, a szakértők állítják, hogy az erdők az Amazonas medencéjének mélyétől Szibéria legtávolabbi csücskéig emberi hatásnak vannak kitéve, beleértve ebbe a levegő növekvő szén-dioxid-tartalmától kezdve az emelkedő hőmérsékleten át a csapadékviszonyok megváltozásáig mindent. Felmerül tehát a kérdés, hogy mit tehet az ember az erdők megvédése érdekében.
Néhány lépés már történt az elmúlt években, más ötletek megvalósítását azonban jelentősen hátráltatja a pénzhiány.
Az Egyesült Államok nyugati részén lévő fenyőerdők jó példát nyújtanak erre. Emberi hibák miatt ezekben az erdőkben az aljnövényzet olyan sűrű lett, hogy jelentősen megnőtt a pusztító tüzek veszélye, de az aljnövényzet ritkítására nincs elegendő pénz.
Szakértők szerint pénzhiány miatt került veszélybe a trópusi erdők pusztításának lassítását vagy megállítását szolgáló program is.
Az erdők mezőgazdasági termelés érdekében folytatott pusztítása évtizedeken át zajlott, legfőképp Brazíliában és Indonéziában. A gazdag országok az utóbbi években elvben beleegyeztek abba, hogy komoly összegeket fizetnek a szegény országoknak, ha megvédik erdeiket. Csaknem ötmilliárd dollárt ajánlottak fel, ami elegendő volt a program elindításához, és az érintettek abból indultak ki, hogy ennél jóval több pénz áll majd rendelkezésre. Az elképzelés szerint a gazdag országok bírságot vetettek volna ki szén-dioxid-kibocsátó vállalataikra, és a befolyó pénz egy része külföldre került volna az erdők megóvására.
A klímával kapcsolatos törvénykezés azonban a gazdasági következmények miatt aggódó törvényhozók miatt megrekedt, és néhány európai ország is ellene szegült annak, hogy pénz utaljon át más államoknak az erdők megóvása érdekében.
