Hirdetés
Forrás: atlatszo.hu

Forgóajtó-jelenségnek azt nevezik, amikor az állami és a magánszféra között személyi átfedések alakulnak ki a vezető beosztásban lévők munkahelyváltása során. Ez a gyakorlat felveti a gyanúját annak, hogy az állami döntéshozók korábbi vagy leendő munkáltatóiknak kedveznek hivatali tevékenységük során. A tíz ember halálát okozó kolontári vörösiszap-katasztrófa utáni helyreállítást egy olyan, egymáshoz laza szálakkal kötődő cégcsoport tagjai végezhették el, amely nem csak a Fidesz-közeli Közgép Zrt.-vel állhat ilyen kapcsolatban, hanem a katasztrófát okozó tározót üzemeltető MAL Zrt.-vel is.

A Tatai Környezetvédelmi Zrt. (TKV) által tulajdonolt cégekből álló TKV cégcsoport tulajdonosi köréből 2010. során tűntek el az offshore vállalatok, közvetlenül azelőtt, hogy az egymáshoz több szálon kötődő cégek alvállalkozóként bekapcsolódtak a kolontári katasztrófa kármentesítési munkálataiba.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ugyan az állami tulajdonú Mecsekérc Zrt.-t bízta meg a kolontári kármentesítéssel, de az többek között a TKV-hez köthető alvállalkozóknak adta tovább a munkát. A kolontári és devecseri rekultivációban a TKV cégcsoportból közvetlenül a Vértesi Környezetgazdálkodási Kft. (VKG), a Gallavit és a TKV-Trans vett részt. Részt vettek továbbá olyan cégek – így az Envisio, az M-Environ és a Pentavia – és érdekeltségeik, amelyek tulajdoni hányaddal rendelkeznek a TKV-csoport különböző cégeiben.

A VKG-ben – mint a TKV cégcsoport tagjában – 2010 óta tulajdonos Pentavia Kft. több szálon is kötődik az Orbán-kormány felállása óta kiírt közbeszerzéseken egyedül vagy konzorciumban több mint 200 milliárd forint értékben nyertes Közgép Zrt-hez. A Kft. jogelődje, a Pentavia Bt. tulajdonosa, Szőke Gábor a Közgép Zrt. építésvezetője, a Magyar Közút Kht. korábbi főosztályvezetője. A Pentaviát Nagy Zoltán, a Közgép korábbi igazgatósági tagja vette meg egy a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt tulajdonában lévő Basis Invest GmbH-val és a Publimont AG-vel azonos svájci címre bejegyezett és azokkal megegyezően Walter Hediger vezette ismeretlen hátterű cégtől, a Green Venture Invest AG-től.

A kusza szálakat az atlatszo.hu bogozgatta.
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás