A rovat kizárólagos támogatója

A fejlett országokban egy lakos átlagosan 1 kg hulladékot termel naponta (az USA-ban ez meghaladja a 2 kg-ot). A legnagyobb szeméttelepek az erősebb gazdasági mutatókkal rendelkező nagyvárosok mellett helyezkednek el. Egyes országok – ha tehetik – a kevésbé fejlett keleti területekre szállítják a hulladékot.

Igyekeztünk összegyűjteni az 5 legnagyobb szeméttelepet, ám nem voltunk könnyű helyzetben, hiszen számos esetben csupán megbecsülni lehet valós méretüket.

Ami tény, hogy ha globálisan tekintjük a szemétlerakókat, többségük még távolról sincs köszönő viszonyban a hulladékok kezelésével. Mert mi is a hulladékkezelés? – Amikor megvalósul a szemét negatív – pl. emberre is ártalmas – hatásának csökkentése, az újrahasznosítása, mindez természetesen a környezet védelmének szellemében, a fenntarthatóság érdekében. Tehát a hulladékok összegyűjtése, szállításuk, előkezelésük (pl. mosás), tárolásuk, hasznosításuk (feldolgozás, újrahasznosítás), valamint az ártalmatlanításuk – Ez jelenti a hulladékkezelést. Legalábbis ez lenne a cél. És mivel egy igencsak felgyorsult fogyasztói "korban" és társadalomban élünk, bizony egyre égetőbb kérdéssé is válik a hulladékok megfelelő kezelése. Van persze ebben a listában olyan telep, amely az adott területen épp hatályos törvényeknek és ajánlásoknak megfelel, így például utólagos szelektálással igyekeznek segíteni a hulladékok feldolgozását, vagy épp a szemétből felszabaduló metánból energiát igyekeznek előállítani, azonban a képeket látván elgondolkodhatunk ezek hatásfokán.

RÉSZLETEK >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás