Egy kutatócsoport vizsgálata szerint a tigrisek és leopárdok esetén a tájegység szintű védelem – beleértve a nagymacskák által használt folyosókat – a leghatékonyabb konzervációs stratégia a fajok hosszú távú túléléséhez.
Sandeep Sharma, Trishna Dutta és csapatuk eredményeit a Proceedings of the Royal Society B: Biological Sciences and Evolutionary Applications folyóirat közölte. Cikkük szerint az erdei folyosók létfontosságú szerepet játszanak a tigris- és leopárdpopulációk közötti génáramlás fenntartásában India középső területén, ezenkívül rendkívül fontosak a hosszú távú túléléshez szükséges genetikai variáció megőrzésében.
Eme első génáramlás-elemzés során a becslések szerint 273 tigris és 217 – az állatok négy külön populációban élnek India középső részén a Satpura-Maikal régióban – leopárd génjeit vették szemügyre, majd számítógépes modellezéssel összehasonlították a régió tigris- és leopárdpopulációja közötti modern és történelmi génáramlás mértékét. A genetikai adatok azt mutatták, hogy a régió tigrispopulációjában a történelem folyamán kétszer történt gyors szakadás: először mintegy 700 éve két csoportra váltak szét, ekkor Közép-India erdeti területeinek nagy részét mezőgazdasági használatra alakították át a korai Mogul-korszakban; majd durván 200 évvel ezelőtt négy csoportra szakadt a populáció, amikor a Brit Birodalom a fák nagy részét kivágta, hogy vasutat és hajókat építsen. Eme periódus egybeesett a tigrisek vadászatának megnövekedett arányával is.
Manapság eme nagymacskák négy védett területen élnek igen nagy egyedszámban. A régiók némelyikét relatíve folytatólagos erdei folyosók kötik össze, míg másokat ritkásak és töredezettek olvasztanak egybe. A közel1500 szőr- és ürülékmintából kinyert genetikai adatok azt mutatják, míg a génáramlás a négy tigris- és leopárdpopuláció között idővel csökkent, a folytatólagos erdei folyósokkal összekapcsolt csoportokban magas maradt a génáramlás mértéke. Ama menedékeknél mutatták ki a legnagyobb arányú hanyatlást a génáramlásban, amelyek elvesztették a kapcsolatot egymással. A kutatás azt sugallja, hogy mivel a pénzügyi és emberi tőke mértéke korlátozott, a nagymacskák védelmét jobban szolgálja, ha a konzervációs erőfeszítéseket a megfelelő élőhelyeken túl, nagyobb tájegységekre terjesztik ki.
leopárd
Dutta szerint a tigrisélőhelyeket összekötő erdei folyosók megléte közvetlen hatással van a nagymacska párkeresésére és a populációk genetikai sokféleségének fenntartására. "Mint tudjuk, a genetikai sokféleség lehetővé teszi, hogy egy faj túlélje a betegségeket, az élőhellyel járó stresszt, emellett elősegíti a hosszú távú túlélést."
Közép-Indiában a tigrisfolyosók jelenleg nem élveznek törvényes védelmet és az indiai környezeti és erdészeti minisztérium nemrégiben adott engedélyt szénbányászatra a vizsgálatban is szemügyre vett két élőhelyet összekapcsoló egyik fontos erdei folyosón. Azokban az esetekben, amikor az élőhelyek szigetekké váltak és megjelenik a genetikai palacknyak effektus, drámai emberi beavatkozás szükséges, hogy a nagymacskák elszigetelt populációit megmentsék a beltenyészettől. A biológusok néha arra kényszerülnek, hogy az állatokat egyik populációból egy másikba telepítsék. Ama területeken, ahol a szaporodási és vándorlási rendszert megzavarják, vagy a populációkat elvágják egymástól, költséges, ember alkotta folyosókat kell kialakítani.
Sharma szerint az állatok elköltöztetése hatástalan, költséges és komoly stresszel jár az egyedekre nézve. Ezenkívül nem jelent garanciát a párosodásra. „Az ember alkotta folyosók létrehozása drága és logisztikai szempontból kihívást jelent. Mivel most már tudjuk, hogy a meglevő folyosók létfontosságú szerepet játszanak a hosszú távú túlélésben, a legjobb módszer a populációk sikerességének elősegítésére a tájegység mértékű védelem és a folyosók védelme a további károsodástól.”
