Orbánék lenullázták a hulladékgazdálkodást

2015. április 30. 11:56

Orbánék lenullázták a hulladékgazdálkodást

A Fidesz úgy államosította a hulladékgazdálkodást, hogy most az egész iparág háromszor drágábban működik. Immár a rezsicsökkentéshez kapcsolódó áremelési tilalommal veszteségbe hajszolt közszolgáltatók a csőd felé robognak, és az újrahasznosítás is visszaesett. A gödöllői Zöld-Híd már a napokban lehúzhatja a rolót.

A kormányzatnak mára sikerült szinte nullára vinni a hazai hulladékgazdálkodást. Az újrahasznosítható hulladéknak szerte Európában működő piaca van. Több mint tizenöt év alatt jutott el Magyarország oda, hogy kialakult egy több tízmilliárdos hulladékgazdálkodási iparág, fokozódó versennyel, emiatt jelentősen csökkenő árakkal, javuló hatékonysággal. Ekkor döntött úgy a kormány még 2011-ben, még Illés Zoltánék vezetésével, hogy lehajolnának ezért a pénzért, és államosították az egész szektort.

A korábban versenyző cégek helyett létrejött az állami Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ), az iparág állami szuperszervezete. Ez utólag írt ki közbeszerzéseket a begyűjtött hulladékra, tehát a cégek vaktában gyűjtögethették előre a hulladékot, aztán vagy szerencséjük volt közbeszerzést nyerni vagy nem. Az egyéb, nehezen indokolható szabályozások mellett hamar komoly bukás lett a vége, óriási visszaesés jött az újrahasznosítási arányokban.   De idénre kirúgták az OHÜ teljes vezetését, a korábban botrányokba keveredő Vámosi Oszkárékat, pedig ő korábban még Magyar Arany Érdemkeresztet is kapott a rendszer megalkotásáért. Az OHÜ-t beolvasztották az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága alá, ahol jelenleg nem látni, hogy milyen munka folyik épp miről. Ezzel párhuzamosan korábban betiltották a nem állami közszolgáltatókat is. Az osztrákok nagyon nem örültek, hogy kiebrudaltuk a cégeiket, uniós eljárás is indult ez ellen, de kormány hajthatatlan maradt.
 


Csőd felé irányított közszolgáltatók

Az elvileg non-profit is közszolgáltatók viszont a rezsicsökkentéssel és az újabban felmerülő egyéb díjakkal nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Az útdíjat, a felügyeleti  vagy hulladéklerakási díjat nem háríthatják át a fogyasztókra. Viszont legálisan pluszpénzt csak a területükön még több szelektív hulladék begyűjtésével szerezhetnek, amiből viszont annyit szinte sehol nem fognak tudni gyűjteni, hogy akár csak a fentieket kigazdálkodják. Ráadásul a hulladékgyűjtés költségei sem azonosan oszlanak meg. A fővárosi FKF-nek például sokkal kisebb területen kell elszállítania a hulladékot, mint mondjuk egy 100 vidéki települést lefedő cégnek. Arról pedig nincs szó, hogy bármi differencia lenne a díjazásban, mindenki ugyanazt kapja, az is, aki 15 kilométert megy hulladékért, meg az is, aki 150-et.

Év végén erre a Földművelésügyi Minisztérium azt a kézi irányítást találta ki, hogy most gyorsan ad pénzt annak a közszolgáltatónak, aki épp csődbe menne, nehogy pont tavaszra maradjon az utcán a szemét. De ezzel együtt is fenntarthatatlan a rendszer,
 

most épp a Gödöllő környéki Zöld-Híd Régió jelentette, hogy mindjárt becsődöl. Mára cég teljesen kilátástalan helyzetbe került, állításuk szerint ha a NAV megint inkasszózza őket, akkor már a béreket sem tudják kifizetni és lakosság oda viheti a szemetét, ahova bírja.

Gémesi György gödöllői polgármester szerint a hatóság pontosan tudja, hogy mi helyzet, csak nem csinálnak semmit. Ha becsődöl a közszolgáltató, akkor elvileg a Katasztrófavédelemnek kéne átvennie fertőzések megelőzése miatt sürgősen a szemétszállítást, de pont ők jeleztek Gémesiéknek, hogy nincs pénzük ilyesmire, pontosabban se szakemberük, se eszközük átvenni a feladatot, "likviditási problémáik miatt" pedig most biztosan nem tudnák. 
  FOLYTATÁS ÉS TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>

 


Hulladékgazdálkodás: senki nem ment el a válságtanácskozásra

109 település egy hulladékgazdálkodási társulást hozott létre, ez üzemelteti a hulladéklerakókat uniós támogatás segítségével, ennek a számláját inkasszózta most a NAV – ezt Gémesi György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.  Az önkormányzati társulás elnöke szerint ez szépen működött, de jött a díjstop és a többi plusz adó, nem lehetett emelni az árakat, pedig ez egy 100 százalékban önkormányzati tulajdonú cég, amely ráadásul még nonprofit is. Gödöllő polgármestere elmondta: 2013-ban jelezték, hogy baj lesz, mert ezeket az extra terheket nem tudja kigazdálkodni a cég. Hozzátette: kérték a lerakási adó felfüggesztését, de nem kaptak haladékot, ekkor jött az inkasszó. Ami a legmeglepőbb, hogy nem jött el senkit arra a válságtanácskozásra, amit mára hívtunk össze, sem a térség választott képviselői, sem pedig az érintett minisztériumok képviselői – fogalmazott.

Gémesi György kijelentette: fel kell függeszteni a hulladékgazdálkodó cégeket terhelő költségeket, csak ebben az esetben juthatnak levegőhöz a társulások. Az önkormányzati társulás elnöke hangsúlyozta: ha nem lesz megoldás, akkor eljutnak abba az állapotba, hogy sem a benzint, sem pedig a dolgozókat nem tudják majd kifizetni. Gödöllő polgármestere elmondta: ezt nem lehet csinálni, ez szakmai kérdés, nem pedig politikai, 300 ezer embernek szolgáltatunk.
 


 

Májusban robban a szemétbomba

Májusban robban a szemétbomba

Számítani kell arra, hogy sok közszolgáltató pár héten belül már nem tudja elszállítani a lakossági hulladékot – az aggasztó helyzet miatt Gémesi György Gödöllő polgármestere levélben fordult Orbán Viktorhoz azonnali intézkedést kérve. Nesze neked rezsicsökkentés. Írtuk 2015. április 18.-án.

 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés