Hirdetés

A megmagasítva megújult Galya-kilátó tetején – közel 1000 méteres magasságban várja az önjelölt serpákat és a bátor turistákat egy szokatlan szálláshely. A tériszonyos kirándulók, és az extrém bringások jobban járnak a – svájci színvonalú – Galyatető Turistacentrum szolgáltatásaival – mely szeptember 19-én nyílt meg.

Galyatető első megnevezett épülete a Samassa egri bíboros érsekről elnevezett menedékház volt (1894). A nyitott épület a fáradt turistáknak pihenő és éjjeli szállást nyújtott, az évszázadok folyamán azonban a tetejét eltüzelték, köveit széthordták. Később jött egy új nemzedék, a Magyar Hegymászók Egyesülete, akik 1921-24 között a Nagy Galya ormán, az egri érsekségtől 30 évre bérelt területen terméskőből megépítették az „Egyetemiek menedékházát”. Az épület mellett tartalék fa menedékház, kilátó, és 3 síugrósánc is volt. Emellett a Posta-, távbeszélő-, és távíró- ügynökség, a Meteorológiai Intézet észlelő állomása, és az Országos Mentőállomás 1. számú állomása kapott itt helyet. Péter-hegyesén 1934-ben adták át az Andezit Kilátót, ami akkoriban a lombkorona fölé magasodva nyújtott páratlan panorámát a látogatók elé.
A mai Galyatető Turistacentrum alapjául szolgáló épületet 1938-ban építették. A leírások szerint az építményen próbálták ki, hogy az akkoriban luxusberuházásnak számító Nagyszálló köveit hogyan építsék, később pedig építési irodának és munkásszállásnak használták. A hotel átadása 1939-ben történt. Érdekessége, hogy a fürdőrészlege is már abban az időben megépítésre került. Miután a munkások elhagyták a területet, az üresen maradt házba a szálló cselédsége és kiszolgáló személyzete költözött. A II. világháború után a Nagyszálló Élmunkás üdülővé vált, majd később SZOT üdülővé, a mi épületünkben azonban továbbra is a személyzet kapott helyet. Az épület mögött a korabeli építésvezető családjának háza kapott helyet, amely később sokáig működött általános iskolaként. Sajnos az állaga a hosszú, kihasználatlan idő alatt erőteljesen leromlott, ezért az újjáépítés alkalmával csak az utcafronti szakaszt lehetett megtartani.

Különleges kényelem és vendégszeretet a Márta szívében

Az egykori munkásszálló Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron többszörös Kinizsi 100-as teljesítménytúrázó építész tervei alapján született újjá. Az ökoturisztikai központként aposztrofálható épület intelligens házként működik. A szállás emellett környezetbarát is: a tetőn napkollektorokat, az udvaron napelemeket helyeztek el, ezek felelnek a meleg vízért és az áramért. Az épület fűtését egy levegős hőszivattyú szolgálja ki, így az étterem/közösségi tér kandallója inkább komfortfokozó rendeltetésű. A tetőkön összegyűjtött csapadékvíz a vécék öblítését szolgálja, ez is a környezetterhelést csökkenti.

A földszinten recepció, bisztró, mosdók, sítároló, konyha, valamint kiszolgáló helyiségek találhatóak, és kialakítottak egy fürdőszobával ellátott akadálymentesített szobát is. Az első emeleten 5 darab 2-4 ágyas, mosdóhelyiséggel ellátott szoba, a második emeleten pedig a dormitórium, a bakancsos szálláshely kapott helyet emeleteságyakkal, összesen 52 férőhellyel, négyesével leválasztva. A ház mögött sátorhelyeket alakítottak ki. A hosszabb túrákat teljesítő vendégeknek lehetőségük van a ruháik kimosására és szárítására is.

Különleges kényelem és vendégszeretet a Márta szívében Különleges kényelem és vendégszeretet a Márta szívében
A képre kattintva galéria nyílik.

Zarándokok pihenőhelye
A centrum egyik különlegessége, hogy zarándokhelyként szintén funkcionál: a szellemi felfrissülésre vágyók is megtalálják a kedvükre való kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget. Udvarán úgynevezett „csendes helyiség” található, amelynek ablakai nincsenek, a fény a Göncölszekér, illetve a Kisgöncöl formában elhelyezkedő réseken keresztül szűrődik be az észak felé tájolt szobába.  A Galyatető Turistacentrum azok számára is tartogat meglepetéseket, akik nem szállnak meg a házban: hazánkban elsőként, egyedülálló módon ugyanis itt valósul meg egy olyan tesztközpont és üzlet is, ahol az outdoor sportok rajongói cipőket, bakancsokat, kerékpárokat próbálhatnak ki a terepen. 

RÉSZLETES INFORMÁCIÓK A TURISTA MAGAZIN KÜLÖNSZÁMÁBAN ITT ONLINE  

Országos Kékkör
Az Országos Kékkör (OKK) Magyarország leghosszabb, legnagyobb múltú és legnépszerűbb túraútvonala. 42 szakasza összesen 2550 km hosszú, egységes kék sáv jelzéssel ellátott, egyesíti a három Kéktúrát: az Észak-Magyarországon végighaladó Országos Kéktúrát, a Rockenbauer Pál tiszteletére elnevezett Dél-dunántúli Kéktúrát és a kerékpárral is teljesíthető Alföldi Kéktúrát.
A Magyar Természetjáró Szövetség emblematikus jelvényszerző túramozgalmában évtizedek alatt sokezren vettek részt, az egyes Kéktúrák teljesítőinek száma eddig több mint 7100, az utóbbi két évben 8700-an indultak el a kék úton új igazolófüzettel.
A teljesítménytúrázás, a zarándokutak és a természetjárás komoly érdeklődésre tart számot világszerte, trenddé vált a XXI. század aktív életet élő embere számára. 

Országos fejlesztés

3 év alatt közel 3 milliárd forintos Európai Uniós támogatással újult meg az Országos Kékkör. Nyomvonalának és attrakcióinak fejlesztése azt szolgálja, hogy minél többen minél színvonalasabban tölthessék szabadidejüket a természetben egy olyan rekreációs tevékenységgel, mely nem igényel komolyabb anyagi befektetést, mégis komoly szerepet tölt be az egészségmegőrzésben.
– útvonal nagypontosságú, GPS-alapú felmérésével, az adatok térinformtikai rendszerben rögzítésével a modern technika eszközein is tervezhetővé válik az túra. Okostelefonokra fejlesztett mobilapplikációk segítségével akár offline üzemmódban is elérhetőek a helymeghatározást segítő információk
– a turistaút helyreállítása során a benövésektől megtisztították a nyomvonalat, jelzésfestéssel látták el, és megtisztították a szeméttől végig a 2550 km-en
– összesen 10.000 indító, útirányjelző és információs táblát helyeztek ki a tájékozódás elősegítése érdekében
– a Kékkör egy részén kerékpáros nyomvonalat jelöltek ki
– 210 helyszínen 21 konzorciumi partner bevonásával létesült vagy megújult 8 kilátó, 10 turistaház, 109 pihenőhely, 69 esőbeálló, 11 híd és 23 forrást láttak el medervédelemmel
– szolgáltatóhálózat épült ki 250 végponttal: többek között szállásadók, vendéglátó egységek, kerékpárszervízek, melyeket kedvezményesen lehet igénybe venni Természetjáró kártyával
– az új arculat részeként nemcsak az Országos Kékkör és a kéktúrák kaptak új arculatot, hanem a tájékoztatást szolgáló ikonrendszer és a pecsételőhelyek grafikái
– kiépült a Ranger-hálózat.Feladata a az útvonal folyamatos karbantartása, bejelentések és anomáliák kezelése
 

Különleges kényelem és vendégszeretet a Márta szívében Különleges kényelem és vendégszeretet a Márta szívében
A képre kattintva galéria nyílik.

Galya-kilátó
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatói, Kovács Csaba és Vass-Eysen Áron által tervezett torony az Országos Kéktúra nyomvonalán, egy tisztás közepén magasodik. Az 1939-ben átadott kilátót körbevevő fák az évek múltával jelentősen túlnőttek az építmény kilátószintjén, ezért ezt a szintet – a tervezői szándék szerint – egy vasbeton toldással megemelték, visszaadva ezzel az eredeti panoráma élményét. A vasbeton szerkezet a kőből rakott alsó rész belső oldalán is folytatódik, és egy masszív, új beton aláalapozáshoz csatlakozik, amely ezáltal stabilizálja is a megváltozott arányú épületet. Az eredetileg 17 méteres kilátóra 13 méteres látszóbeton magasítás került, az alapokat megerősítették, és a korlátokat kívülről függönyként beborító védőhálóval sikerült az eredeti arányokat is megtartani.
A beavatkozásnak köszönhetően az ország egyik legmagasabban álló kilátója jött létre, amely egyedülálló, 360°-os panorámát nyújt. A csaknem 1000 méteres magasságban lévő tetőterasz megközelítése egy új, kettős közlekedési rendszeren keresztül lehetséges: a tervezők a megnyújtott belső mag köré csavartak két, egymással párhuzamosan haladó lépcsőt, szigorúan elválasztva ezzel a fel- és lejutást.
Az újjászületett kilátó abból a szempontból is különlegesnek mondható a hazai építészetben, hogy különböző funkcionális, texturális és fakturális tulajdonságú elemeket integrál. A torony esetében kiválóan működik a membránból készült háló, amely a fényviszonyoktól, az időjárástól, a látószögek változásától függően látványosan módosul. A felső részben a színes körablakoknak is köszönhetően a belső terek csodás fényjátékában gyönyörködhetünk. A kívül-belül megújult Galya-kilátót szeptember 19-én a Galya Turistacentrum hivatalos átadójával egyidőben vehették birtokba a túrázók.

A Galya-kilátó extrája: bivak a csúcson
A kilátó oszlopában kialakítottak egy bivak szállást is. A 3 db. különleges, színes körablakos szoba felejthetetlen élményt ad a hálózsákkal és derékaljjal érkező vándornak, aki közel 1000 méteren szeretné tölteni az éjszakát.
 

A témáról bővebben a Jazzy Rádió Millásreggelijének októben 7-i ZÖLD IRÁNYTŰ rovatában >>>

Kapcsolódó anyagok:

Orbán Viktor átadta a galyatetői turistaközpontot

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás