A rovat kizárólagos támogatója
greenfo/MTI

Újabb 22 elefántot öltek meg ciánnal a zimbabwei Hwange Nemzeti Park területén. A vadőrök tegnap reggel találtak rá az elefánttetemekre a park Sinamatella nevű területén. A ciánmérgezést a hatóságok gyanúja szerint vadorzók követték el.

A hét végén a zimbabwei főváros nemzetközi repülőterén 173 kilogramm elefántcsontot foglaltak le, amelyet Szingapúrba akartak csempészni. Három zimbabwei és egy mali nemzetiségű csempészt letartóztattak – közölték az illetékesek. 
Október első felében 40 elefánttal végzett ciánmérgezés a Matusadona és a Hwange Nemzeti Parkban, ahol mérgezett naranccsal etették meg az elefántokat, illetve a sónyalogatókba rejtették el a ciánt. A zimbabwei bányászatban széles körben alkalmazzák a ciánt, ezért könnyű hozzáférni a halálos méreghez.
2013-ban több mint 200 elefántot mérgeztek meg a Hwange Nemzeti Parkban.
 

Rács mögött a kínai elefántcsont-királynő

Rács mögött a kínai elefántcsont-királynő

Egy kínai nő 10 év alatt legalább 706 elefántagyart csempészett Kelet-Afrikából Kínába. A hatóságok szerint az elefántcsont értéke 2,5 millió dollár. Tanzániában az elefántállomány a harmadára csökkent 10 év alatt az illegális vadászat és elefántcsont-kereskedelem miatt.

Kapcsolódó anyagok:

Már 40 elefántot mérgeztek meg ciánnal

Szaporodás és a stressz

Brit katonák az erdei elefántok védelmében

Feleződött a mozambiki elefánt populáció

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás