Római-part: ingatlanmutyi a mobilgát mögött

2016. szeptember 10. 14:09

Római-part: ingatlanmutyi a mobilgát mögött

A magyarországi és a brüsszeli hivatalokkal folytatott nyári levelezésem nyomán az árvízvédelmi célzatúnak mondott római-parti mobilgát-építési tervek egyre inkább egy gigantikus ingatlanpanama formáját öltik. Megint a szokásos NER-modell: egy jól hangzó, messziről közhasznúnak tűnő érv (esetünkben az árvízvédelem), megállíthatatlanul burjánzó közpénzköltés, magánzsebekbe csordogáló profit.

Budapest Főváros Kormányhivatalától egyebek között azt tudtuk meg, hogy a beruházás mai áron 12,7 milliárd forintba fog kerülni. Ugye emlékszünk: annak idején többféle megoldást is megvizsgáltak, és azért döntöttek a mobilgát mellett, mert nem az a legbiztonságosabb ugyan, ellenben a legolcsóbb, mivel „csak 2,5 milliárd forintba kerül”. Azóta még csak három év telt el, egyetlen kapavágás sem történt, de a projekt már az ötszörösére drágult. Megosztotta velünk a kormányhivatal azt az információt is, hogy újabb környezetvédelmi engedélyezési eljárás egyelőre nem indult. 

A Pest Megyei Kormányhivatal az adatkérésünkre válaszul megírta, hogy a 2014-es környezetvédelmi engedélyben szereplő tervek alapján semmilyen beruházás nem valósult meg (újabb hivatalos terv viszont azóta sincs). Ez egyébként azt is jelenti, hogy a ha majd megszületik az ún. engedélyes terv, a beruházás Natura 2000 érintettségét is újra kell majd vizsgálni. Mindennek ellenére a főpolgármester folyamatosan dobálózik az adatokkal, hogy hány fa kivágást teszi szükségessé az egyelőre ismeretlen műszaki tartalmú és nyomvonalú, környezetvédelmi engedély nélküli gátépítés.

A területileg illetékes vízügyi igazgatóság igazi újdonságot közölt velünk: levelükből kiderült, hogy nem a Nánási út-Királyok útja lesz a fővédvonal, ahogyan eddig állították, hanem az a mobilgát, amelyről korábban a szakértők is elmondták, hogy nem alkalmas fővédvonalnak, hiszen például egy úszó fatörzs is megbonthatja. Szilágyi Attila, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazgatójának emailes tájékoztatása szerint:

a  projekt  lezárását követően a Római-parton a  fővédvonal  hivatalosan  is  a  megvalósításra  kerülő mobilgát nyomvonalán kerül majd kijelölésre, melyről a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a  vízjogi  üzemeltetési engedélyezési eljárását követően a vízügyi igazgatási  szervek   irányításáért  felelős  miniszter  fogja  elsőrendű  árvízvédelmi fővédvonallá  nyilvánítani.

A változtatásnak az uniós támogatás könnyebb megszerzésén túl van egy másik, hasonlóan milliárdos vonzatú mellékhatása is: a mobilgáton túli, jelenleg még ártérnek minősülő terület belterületi lakóövezetté nyilvánítható és beépíthető, amire nem csak a szándék van meg, hanem a vállalkozó is. Így lesz az adófizetők milliárdjaiból hasonló nagyságrendű magánhaszon egy jól helyezkedő üzleti csoport zsebében.

Az erősen lenyúlásjellegű mutatvánnyal kapcsolatos kifogásainkat a magyar és az uniós hatóságokhoz is eljuttattuk (az EU a Natura 2000 vonatkozásokon túl azért is illetékes, mert az egyre növekvő számlából 10 milliárdot Brüsszeltől remél a kormány). Az Európai Bizottság környezetvédelmi főigazgatóságától már megkaptuk a választ a panasz befogadásáról – most kíváncsian várjuk a további fejleményeket- írta Jávor Benedeknek, a PM európai parlamenti képviselője blogjában.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés