Hirdetés
greenfo/MTI

Az afrikai elefántpopuláció 2006 – 2015 között húsz százalékkal csökkent – állapította meg a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tegnap közzétett jelentése.

A svájci központú szervezet a globális vadkereskedelemmel foglalkozó ENSZ-konferencián nyújtotta be jelentését, a gyűlés az elefántcsont-kereskedelemmel is foglalkozik.  „Ezek az újabb adatok is igazolják, hogy az érintett kormányoknak meg kell tenniük a szükséges lépéseket a válság megoldására” – jelentette ki az amerikai Vadvédelmi Társaság (WCS) nemzetközi politikáját irányító Susan Lieberman.

Az IUCN a becsült adatok és vadszámlálások alapján közölte, hogy a vizsgált afrikai térségben jelenleg 415 ezer elefánt él, miközben 2006-ban a számuk még 500 ezer volt.  Vannak ugyanakkor olyan térségei Afrikának, ahol a rendszeres felméréseket nem lehet elvégezni, ezért például Dél-Szudánban, Libériában és a Közép-Afrikai Köztársaság szavannás régiójában nehéz megmondani, hogy mi a helyzet az elefántpopulációval.
 

Döbbenetes csökkenés Tanzániában

A IUCN jelentése figyelmeztetett arra, hogy egyes országokban megdöbbentően csökkent az elefántok száma: Tanzániában, ahol jelentős a szafariturizmus, 60 százalékkal.  A szervezet az okokat vizsgálva kiemelte, hogy az utóbbi évtizedben az ázsiai országokból, különösen Kínából hatalmas az igény az elefántcsontra. Az orvvadászat akkora méreteket kezd ölteni, mint az 1970–80-as években.

Namíbiában, Dél-Afrikában és Zimbabwéban viszont a jelentés szerint stabil vagy kissé nő az elefántpopuláció és Botswanában is tapasztalható ez a pozitív tendencia.
 

Vitás kérdés

Namíbia és Zimbabwe közben szeptember közepén azzal a kérelemmel fordult az ENSZ-hez, hogy árukészleteik kiürítésére engedélyezzék számukra az elefántcsont-kereskedelmet, amelyre a veszélyeztetett fajok nemzetközi kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény (CITES) szerint globális tilalom vonatkozik.  Kenya és néhány más afrikai ország azonban attól tartva, hogy ez csak tovább szítja majd a keresletet, ellenezte a tilalom felfüggesztését.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás