Hirdetés

Nagy sebességű vasúttal kötik össze a nagyobb kínai városok 80 százalékát 2020-ra, a hálózat hosszát 19 ezerről 30 ezer kilométerre növelik – jelentette be a kínai kormány.

2016 és 2020 között, a 13. ötéves tervben 3500 milliárd jüant (148 ezer milliárd forint) költenek vasútfejlesztésre – közölte Jang Jü-tung közlekedési miniszterhelyettes.  Jelenleg Kínában működik a világ második leghosszabb – 121 ezer kilométeres – vasúti hálózata, ezen belül a világ leghosszabb – 19 ezer kilométeres – nagy sebességű vasúthálózata.

Kínában december végén adták át Sanghaj és Kunming között a világ egyik leghosszabb, öt tartományon keresztülhaladó, 2252 kilométeres nagy sebességű vasútvonalát, amely 35-ről 10,5 órára rövidíti le a menetidőt Kína virágzó keleti partvidéke és az elmaradottabb délnyugati térség között, érintve számos jelentős turisztikai célpontot.  Ezzel egyidőben máris megkezdték egy újabb szupervasút építését Kunming és a tőle délkeletre fekvő Nanning között- írta az MTI.

Kapcsolódó anyagok:

Évi magyarországnyi GDP megy vasútépítésre Kínában

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás