A Bős-Nagymaros ügy

Dr. Héjjas István

2017. január 21. 14:39

A Bős-Nagymaros ügy

A rendszerváltás óta a Bős-Nagymaros ügy lezáratlan, a politikai pártok az ügyet tabuként kezelik, szőnyeg alá söprik. Pedig érdemes lenne végre tisztázni a vitatott kérdéseket, hiszen ez az ügy hatalmas gazdasági kárt okozott a rendszerváltás idején, és a következményeket a mai napig nem hevertük ki.

A rendszerváltás idején a vízlépcső ellenes propaganda nagyon hatásos volt, nem csekély részét sok műszaki szakember is megalapozottnak tartotta, a szakmai kérdésekben járatlan többség pedig leginkább olyan politikai ügyként kezelte, amely elősegíti a szükséges rendszerváltást. A kérdés alaposabb elemzése azonban azt mutatja, hogy az akkori propaganda számos állítása erősen vitatható, bennük a félrevezetés szándéka is felismerhető.
Gyakran hallottuk annak idején például a jelszót, hogy ha a nagymarosi vízlépcső megvalósul, az egyfajta gigantomániás sztálinista nagyberuházás lett volna. A valóság azonban az, hogy a Dunakanyarban építendő vízlépcsőről már 1938-ban határozat született, vitéz nagybányai Horthy Miklós jóváhagyásával. Ami pedig a gigantomániát illeti, a világban akad vízerőmű 25-ször nagyobb duzzasztási magassággal, és 100-szor nagyobb teljesítménnyel, úgy hogy a nagymarosi létesítményt legfeljebb a „futottak még” kategóriába lehetne besorolni.
Egy másik gyakori érv az volt, hogy síkvidéken nem lehet vízerőművet építeni, mert lassan folyik a víz. Valójában azonban nincs annak jelentősége, hogy milyen lassan folyik a víz, mivel az erőmű teljesítményét nem a vízfolyás sebessége, hanem a vízhozam és az esésmagasság szorzata határozza meg. A duzzasztógát előtt pedig a vízfolyás egyébként is lelassul, gyakorlatilag meg is áll, esetleg tó alakul ki (pl. Tisza tó), amelyből a szintkülönbségnek és a víz utánpótlásnak (vízhozamnak) megfelelő mértékben alakul át villamos energiává a víz potenciális energiája. Nagymaros környéke egyébként sem síkvidék. Ausztriában hasonló környezeti adottságok mellett a nagymarosihoz hasonló tíz vízerőmű működik, ezek együttes teljesítménye a paksi atomerőműhöz hasonló.
Gyakori érv volt, hogy a vízlépcső és vízerőmű tönkreteszi a természeti környezetet. Ennek ellentmond az a tény, hogy Bécs alatt, Freudenaunál épült meg, Nagymaroshoz hasonló környezetben, Natura-2000 természetvédelmi területen, egy olyan vízerőmű, amelynek a paraméterei azonosak a tervezett nagymarosival, és ott nem történt természeti kár, ellenkezőleg, tisztább lett a víz és gazdagodott az élővilág.

Gyakran hallhattuk azt a jelszót is, hogy a tervezett nagymarosi vízlépcső tönkretette volna a táj szépségét. A tervezett vízlépcsőről annak idején több látványterv is készült, ezek alapján a tervezett vízlépcső esztétikai megjelenése összemérhető bármelyik budapesti híddal, hídként összekötve a Duna két partját, lehetővé téve a Dunakanyarban a kerékpáros turisztika további fellendülését.
Fontos szakmai ellenérv volt, hogy az erőmű csúcsra járatása miatt fellépő vízszint ingadozás veszélyeztette volna az ivóvíz bázist. A valóságban csúcsra járatás esetén is a vízszint ingadozás mindössze kb. 40 cm lett volna, szemben a Duna jelenlegi, 20-szor nagyobb, 8 méter körüli éves átlagos természetes vízszint ingadozásával, ennek ellenére a csúcsra járatásról végül le is mondtak.
A rendszerváltást követően a vízlépcső ellenes propaganda tovább folytatódott. A mai napig az él a köztudatban, hogy a szlovákok jogtalanul terelték el a Dunát, az ezzel kapcsolatos hágai pert megnyertük, azonban a szlovákok nem hajlandók a vízhozam jogos részét az Öreg Duna mederbe ereszteni.
A valóság ezzel szemben az, hogy bár a Hágai Nemzetközi Bíróság az 1997. szeptember 25. napon közzétett ítéletében mindkét felet elmarasztalta egyes felróható mulasztásokban, azonban a pert minden igazán fontos kérdésben elveszítettük. Az ítélet szerint Magyarországnak nem volt joga felmondani a szerződést, és nem volt joga leállítani a nagymarosi beruházást, miközben Csehszlovákiának joga volt megvalósítani a C változatot. [Ítélet, 155. fejezet, 1. pont, A., B., és D. bek.]

Egy további propaganda szerint azért kellett megakadályozni a Dunakilitinél megépült duzzasztómű üzembe helyezését, mert a működtetése veszélybe sodorta volna az Öreg Duna ökológiai állapotát. Ez az érvelés azonban sántít. Az „Öreg Duna” ugyanis nem természetes képződmény, ez egy mesterséges hajózó csatorna, első, kisebb része 1763-1787 között épült, nagyobb része pedig 1867 után. A Dunakilitinél megépült duzzasztómű funkciója pedig az lett volna, hogy magyar területen szabályozza a vízmegosztást. Mivel nem helyeztük üzembe, a szlovákok megépítettek és üzembe helyeztek Dunacsúnynál, szlovák területen, egy másik duzzasztóművet (ún. C. változat), ezzel a vízmegosztás szabályozása átkerült a szlovák félhez. És éppen ezzel függ össze az Öreg Duna ökológiai károsodása.
Gyakran hallottuk azt is, hogy a vízlépcső fokozza az árvíz veszélyt. Ez sem felel meg a valóságnak. Normális körülmények esetén a vízlépcső felett a vízszint stabilizálódik, árhullám közeledésekor pedig le lehet apasztani a duzzasztógát felett a vízszintet, helyet csinálva a közeledő többlet víztömegnek, ezzel mérsékelve az árvíz hatását.
Fontos gazdasági érv volt, hogy a nagymarosi erőmű beruházás gazdaságtalan lett volna, mivel a volumenéhez mérten kevés áramot termelne. Tény ugyanakkor, hogy a nagymarosival gyakorlatilag azonos Bécs-Freudenau erőmű éves áramtermelése több mint 1000 GWh, ez pedig félmillió magyar háztartás áramfogyasztása, lakásonként 2000 kWó éves fogyasztással számolva. A beruházás 15 év alatt térült meg, jelenleg ez a legolcsóbb villanyáram Ausztriában.

Egy másik gazdasági érv szerint 1992-ben azért kellett felmondani a vízlépcső szerződést, és lebontani a már megépült részeket, mert a beruházás befejezése túl nagy gazdasági terhet jelentett volna az országnak. A valóság ezzel szemben az, hogy 1986-ban megállapodás történt osztrák vállalkozókkal, hogy fedezik a nagymarosi beruházás befejezését, a ráfordított összeget pedig csak az erőmű üzembe helyezése után kell 20 év alatt természetben törleszteni, áram exporttal. A hitel nagy részét több részletben át is vettük, el is költöttük, azután a szerződést felbontottuk, a már megépült részeket lebontottuk. A máig ható következmények nagyon súlyosak. A vízlépcső szerződés felmondása miatt hatalmas kártérítési kötelezettség keletkezett az osztrák és szlovák féllel szemben, és ha hozzá vesszük a Szigetközben a magyar félnek felróható ökológiai károkat, valamint a jelentős, olcsó, környezetbarát áramtermelő kapacitásról való lemondást, a gazdasági kár összege akkorára becsülhető, amennyiből hitel nélkül meg lehetne építeni az új atomerőművet.

A tisztázatlan helyzetet előbb-utóbb mégis csak meg kellene oldani. Tudomásul kell venni, hogy vízlépcsőkre szükség lesz, többek között azért, mert az éghajlatváltozás miatt egyre több mezőgazdasági területet kell majd öntözni, és ehhez a folyókat duzzasztani kell. És azért is, mert a nemzetközi hajózási útvonalak magyar szakaszára vonatkozó nemzetközi szerződések betartását az EU előbb-utóbb ki fogja kényszeríteni, ami nem is baj, hiszen a hajózási útvonalak magyar szakaszának rendbetétele javíthatja az ország versenyképességét. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a vízenergia a legmegbízhatóbb, legolcsóbb megújuló energia. Nem véletlen, hogy a világon a vízenergia adja az összes megtermelt villamos energia közel ötödét, az összes megújuló villamos energiának pedig csaknem a kétharmadát.


A vélemély oldalunkra beküldött írások nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés