Vörös listán vagyunk - avagy a környezetvédelmi újságírás 3 évtizede, ahogyan én emlékszem. 1. rész: Felszabadult gondolatok

Mangel Gyöngyi

2017. február 27. 21:13

Vörös listán vagyunk - avagy a környezetvédelmi újságírás 3 évtizede, ahogyan én emlékszem. 1. rész: Felszabadult gondolatok

Vörös listán a környezetvédelmi újságíró is címmel – kitűnő és egyben szomorú elemzést írt Szabó Gábor kollégám az újságíró társadalom egy kicsiny rétegéről,mely igen találóan jellemezte a környezeti ügyekkel foglalkozó újságírók, és a környezetügy helyzetét. Erre reflektál Mangel Gyöngyi.

Szabó Gábor a kilencvenes évek felszabadult és valóban nagyon sok szempontból szabad újságírására hivatkozott, sőt a mi szempontunkból „aranykornak” nevezte ezeket az éveket. Ez az időszak szerintem is igen fontos volt a környezeti újságírás szempontjából, mert lehetőség volt a problémák feltárására, az emberek felvilágosítására, a lehetséges megoldások bemutatására. Nem véletlen, hogy azokban az években egy viszonylag népes újságíró csapat repült rá a környezeti ügyekre. Volt köztünk olyan, aki már a rendszerváltás idején (vagy, hogyan is nevezzem azt a korszakot) is a sajtóban, vagy a médiában dolgozott, volt, aki más szakterületről igazolt át, vagy az akkor lendületesen növekvő zöld mozgalomból csöppent bele az újságírásba. Ami viszont közös volt az akkori csapatban, hogy mindenki fontosnak tartotta a korábban elhanyagolt, és nem a súlyának, fontosságának megfelelően kezelt környezeti ügyekkel való foglalkozást. Ehhez kétségtelenül hozzájárultak a korszak tudományos és közéleti felismerései is, röviden összefoglalva az, hogy egy bolygónk van, amin nem lehet végtelenül terjeszkedni, és az életmódunk, a gazdaságunk az évezredek alatt kialakult egyensúlyt fogja felborítani.

Már közhelynek számít, hogy a környezetszennyezés nem áll meg a határoknál, azokban az időkben a levegőszennyezés, a savas eső, az ózonpajzs sérülése, a globális éghajlatváltozás tényének felismerése is arra mutatott, hogy nem egy ország, hanem a bolygó közös gondjait csak közös gondolkodással lehet megoldani, vagy legalábbis alkalmazkodni a helyzethez, javítani az állapotokon. Mivel a tudományos felismerések nem egy országhoz, földrészhez kötődtek, ez az akkori újságírók számára is viszonylagos nyitottságot jelentett, számos nemzetközi kapcsolat jött létre akkoriban. A politikai változásokat ma már sokkal kritikusabban ítéljük meg, de az tény, hogy azokban az években már lehetett nyugati útlevelet kapni és utazni, rövidebb vagy hosszabb külföldi ösztöndíjak lehetősége nyílt meg, és nemcsak újságírók, hanem környezetvédők is utazhattak más országokba. Nagyon fontos volt az is, hogy hozzáférhettünk a nyugati szakirodalomhoz, újságokhoz, kilószámra kaptuk a fejlettebb országokból a környezetvédelemmel kapcsolatos anyagokat, szórólapokat, tanulmányokat.

Duna tüntetésDuna tüntetésAmi az akkori újságírás helyzetét jellemzi, amennyire fel tudom idézni a két- és fél, három évtizeddel ezelőtt történteket, nagyon sok környezettel kapcsolatos esemény volt, és nemcsak a népes tüntetésekre, a Duna-mozgalom rendezvényeire gondolok, hanem a konferenciákra, találkozókra, eszmecserékre, vagy arra, hogy a parlament bizottsági üléseire a zöldmozgalom képviselői is beülhettek. A civil természet- és környezetvédők is rendkívül aktívak voltak, sok új egyesület alakult. Az első szabadon választott országgyűlés képviselőinek nem derogált szóba állni az újságírókkal, sőt a zöld mozgalom által felvetett problémák megoldására is nyitottak voltak, javaslatokat is szívesen fogadtak.

Persze nem minden képviselő értette meg az új idők szavait, a globális problémákat, és természetesen mindig is volt egy maradi, másként fogalmazva csőlátású szakembercsapat, akik mindenfelé azzal lobbiztak, hogy csak a nagy beton beruházások, óriási erőművek oldják meg a gondokat.


Egyszóval volt ilyen meg amolyan hozzáállás is, de így volt kerek a világ. Nekünk, újságíróknak is viszonylag jó helyzetünk volt, szinte hetente találkoztunk a környezetvédelmi bizottság ülésein, a konferenciákon, zöldmozgalmi eseményeken. Rövid idő alatt megismertük egymást, tudtuk, hogy ki érkezett a Magyar Hírlaptól, a Magyar Televízió Natura szerkesztőségétől, a Magyar Nemzettől, az MTI-től, a HVG-től, a szaklapoktól, a közszolgálati rádiótól, vagy éppen egy zöld szervezet újságjától.

Ami nagyon fontos volt, hogy általában ugyanazt az újságírót küldték el egy-egy eseményre, így ezek a kollégáink a környezet- és természetvédelem folyamataival, a szakmai ismeretekkel tisztában voltak, többünknek természettudományos alapképzettsége is segített abban, hogy nemcsak érdekes, de szakmailag is korrekt anyagok, tudósítások, cikkek, riportok, műsorok készülhessenek. A nyolcvanas évek végén, és a kilencvenes években a környezetügy szempontjából nagyon sok fontos dolog történt, egyrészt kialakult a környezetvédelem intézményrendszere, volt önálló, vagy legfeljebb két szakterülettel foglalkozó minisztérium, hatósági rendszer, új törvények születtek, amelyek megalkotásánál legtöbbször már az uniós követelményeket is figyelembe vették. A zöld mozgalom is erősödött, új szervezetek alakultak, elindult az országos koordináció, éves találkozókat szerveztek és a csoportok működésének anyagi feltételeit is biztosították a minisztériumi és a külföldi pályázatok.

Csak zárójelben jegyzem meg, hogy igen elgondolkodtató a civilekhez való jelenlegi kormányzati hozzáállás, miszerint a külföldről finanszírozott „álcivilek” az ország, a kormány és még egy csomó minden megdöntésére törekszenek. Bár nem a környezetvédők számítanak elsőszámú célpontnak, de szögezzük le, hogy a zöldmozgalom nemzetközi kapcsolatok, nemzetközi programok és sok esetben nemzetközi támogatás nélkül nem tud hatékonyan működni, a jó ötleteket, hasznos tapasztalatokat átvenni. De vissza a kilencvenes évekhez. Akkoriban számos területen történtek jelentős lépések, több olyan zöld szervezet volt, amelyik saját hírlevelet, újságot tudott kiadni, a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is egyre több volt az ökológiai témájú szakműsor, a napilapok többsége zöld vagy környezetvédelmi oldalt, rovatot indított. Ami akkoriban problémát okozott nekünk az, hogy nagyon sok környezetellenes reklám jelent meg. Persze más vélemények, nem ökológiai megközelítésű cikkek is megjelentek, műsorok is elhangzottak, de ez is természetes volt, hiszen az olvasó, néző, hallgató így kaphatott pro- és kontra érveket egy-egy ügyben. Így bizonyára érthető, hogy nekünk, környezeti ügyekkel foglalkozó újságíróknak nem az volt a fontos, hogy milyen politikai irányultságú laptól, médiumtól érkezett valaki, hanem, hogy kellően be tudjuk mutatni egy-egy szennyezés jellegét, az energiatermelés buktatóit, vagy a biogazdálkodás hasznát. Nem kellett hozzá sok idő, hogy megalakítsuk a Környezetvédelmi Újságírók Társaságát, akkor még nem bejegyzett formában.

Magyar Rádió udvara 2013

A közszolgálat leselejtezése. Az azóta leépített Magyar Rádió udvara 2013. Kép: Sarkadi Péter

Találkozásaink lényege az eszmecsere volt, és mivel nem volt bevételünk, papírt, ceruzát otthonról hoztunk, hol egyik, hol másik szerkesztőségbe kérezkedtünk be, nem volt fontos a hivatalos egyesületi bejegyzés sem. Nagyot lendített a munkánkon, amikor egy Soros pályázat révén mi is hozzájutottunk egy kezdetleges számítógéphez, ami akkor több szervezetet is kiszolgált. Egy újságíró számára alapvető fontosságú, hogy megfelelő információt és beszélgetőpartnert, interjúalanyt találjon. A kilencvenes évek elején gyakran előfordult, hogy az ember rárepült egy témára, és mivel tudta, hogy ki a terület felelőse, szakértője a témában egy telefonos időegyeztetés után létrejött a beszélgetés. Semmi interjúkérő esdeklés és sokszoros indoklás, sajtóosztályos jóváhagyás, valamint a „küldje el a kérdéseit írásban” követelmény. Az újságíró tudta, hogy melyik tudóst, szakértőt, szakpolitikust, zöldmozgalmi emberkét kell megkérdezni és kész.

Ma azt sem tudjuk, hogy egy-egy szakterületnek ki a minisztériumi felelőse, és mire kiderítjük, már kirúgták, vagy a témához nincs lövése sem, vagy csak szájzárat kapott, és nem tud, vagy nem akar beszélni. Térjünk vissza még a környezetvédelmi újságírók egymás közötti eszmecseréjére. Sok mindent tanultunk egymástól, és sok mindent megtudtunk, én így értesültem arról, hogy lehetőség van környezetvédelmi újságíró ösztöndíjra jelentkezni az Egyesült Államokba. Jelentkeztem, megkaptam, eljutottam.
De erről majd a következő folytatásban.




Kapcsolódó anyagok Vörös listán a környezetvédelmi újságíró is

Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés