Búcsú Fekete Gábortól

2017. május 14. 20:35

Búcsú Fekete Gábortól

A múlt esztendő végén fájdalmas veszteség érte tudományos életünket, valamint a magyar botanikus és ökológus társadalmat. Elhunyt Fekete Gábor, akit lapunkhoz is több évtizedes kapcsolat fűzött. Elvi jelentőségű, fontos cikkeivel segítette az új kutatási eredmények, felismerések megértését és elfogadtatását.

A Farkasréti temetőben munkatársainak, tanítványainak és tisztelőinek népes csapata kísérte utolsó útjára. A ravatalnál Borhidi Attila búcsúztatta a következő szavakkal: – A Magyar Tudományos Akadémia nevében búcsúzom Fekete Gábortól, az Akadémia rendes tagjától, a Széchenyi-díjas tudóstól, a Magyar Köztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjének és a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének tulajdonosától, számos tudományos társaság és bizottság tevékeny tagjától, az egész botanikus és ökológus társadalom szeretve tisztelt mesterétől, a melegszívű, mindig segítőkész baráttól és pályatárstól.

Fekete Gábor 1930-ban született Budapesten, és 1954-ben szerzett biológus diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Már kezdő kutatóként izgalmas eredményekkel hívta fel magára a szakma figyelmét. Felfedezte a Chlorocyperus glabert és a szubmediterrán erdőssztyepp-tölgyest a Velencei-hegységben, majd a karsztbokorerdőfajok elterjedésének törvényszerűségeit, és kimutatta a hűvös kontinentális erdősztyepp reliktumtársulásait a Gödöllőidombvidéken. Ezt követte egy új tudományterület, a környezetélettan (ökofiziológia) bevezetése és meghonosítása, amelynek keretében mindjárt nemzetközi hírű tanítványokat nevelő iskolát teremtett. Kimutatta a fotoszintetikus szerkezet társulásalakító hatását, elindította a gyeptársulások dinamikájának kutatását, megállapította az alföldi flóra belső tagolódását és tájökológiáját, összefoglalta a Pannon régió növényzeti jellegzetességeit. Kezdeményezője és egyik vezetője volt annak a munkacsoportnak, amely kidolgozta a Nemzeti Biodiverzitás-megőrzési Stratégia és Monitorozó Program alapvetéseit.

Mindig helyesen érzékelte a tudományterület aktuális kihívásait és az azokra adandó legjobb válaszokat.

Ezért nagy ívű, szinte zökkenőmentes pályát futott be. 1959-ben egyetemi doktorátust szerzett, 1966-ban kandidátus, majd 1975-ben az MTA doktora lett, 1987-ben levelező taggá, 1995-ben rendes taggá választották. Elmondható, hogy a szakterület utolsó 60 esztendejének meghatározó egyénisége volt. Kettőnk kapcsolata csaknem 65 évre tekint vissza, pályáink ezalatt számtalan ponton találkoztak és forrtak össze mély barátsággá. Most, hogy elment, úgy éreztem: a jobbik felem hagyott el engem. Egy nagyon tiszta, jó és lelkiismeretes ember, akitől mindenki kapott egy jó gondolatot, ötletet, bátorítást a kutatásaihoz, mindenki, aki hozzá fordult, és nagyon sokan fordultak, fordultunk hozzá. A tudományos műhelymunka nagymestere volt, akinek nem kellett sem tanszék, sem egész intézet ahhoz, hogy nagyot és maradandót alkosson. A hozzá fűződő számtalan emlékmorzsából szabadjon itt kettőt felidéznem.

1953 egyik májusi vasárnapjának délutánján a Solymári-faltól jöttünk hazafelé. Ide gyakran jártunk kirándulni, amikor a Fekete-hegy aljában egy kis homokbuckán az ő irányítása mellett készítettem el első cönológiai felvételemet. Azóta sok százat készítettem, de az első feledhetetlen, mint az első szerelem. A másik emlék életem egyik nagy ajándéka, hogy én hívhattam meg Gábort a vácrátóti kutatóintézetbe. Az akkor frissen épült laboratóriumi szárny bejáratához vezettem, és azt mondtam: mától ez lesz a birodalmad. A laborban ott várták leendő munkatársai: Virág Klári, Molnár Edit és Szőcs Zoli. Ez a laboratórium hamarosan az intézet egyik meghatározó szellemi központja lett, amely új arculatot adott tevékenységének, és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Botanikai Intézetből Ökológiai Intézet, a környezettudományi kutatások egyik nemzetközileg nagyrabecsült, hazai fellegvára lett.

Kedves Gábor, búcsúzni jöttünk, de mégsem búcsúzunk, csak kikísérünk arra az útra, amelyen egyszer mi is a nyomdokaidba lépünk.

Nem búcsúzunk, mert itt maradsz köztünk írásaiddal, gesztusaiddal, tanácsaiddal, példáddal, szellemi hagyatékoddal. Bízom abban, hogy tanítványaid megélik azt az aranyjánosi élményt, hogy majdani kéziratukon felismerik a kezed nyomát. Nagy szeretettel és hálás szívvel bocsátunk utadra, és kérjük a Teremtő Istent, hogy végtelen szeretetével ölelje magához lelkedet az örökkévalóságban.

Fekete Gábor professzor magyaráz botanikusoknak. 2006 április Budakeszi környékeFekete Gábor professzor magyaráz botanikusoknak. 2006 április Budakeszi környéke

Tanítványai közül Dr. Botta-Dukát Zoltán és Dr. Molnár Zsolt rótta le kegyeletét tudós mesterük emléke előtt.
– Fekete Gábor évtizedeken át volt az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetében folyó kutatások meghatározó alakja és egyben mindenki szeretett munkatársa. Tudás, türelem, emberség és a világ megismerése iránti örökifjúi kíváncsiság jellemezte több kutatógeneráció Tanár urát, aki nagyon jól ismerte a vegetációtan klasszikusait. Eredetiben olvasta azokat a régi szerzőket, akikre sokan hivatkoznak, de akiknek a műveit kevesen forgatják. Ezért minden kérdést tudománytörténeti perspektívából tudott szemlélni, így olyan összefüggésekre hívta fel a figyelmünket, amelyekre magunktól nem jöttünk volna rá. A növényzetről folytatott beszélgetéseink során gyakran végigjártuk az egész tudománytörténetet; Anton Kerner, Borbás Vince, Rapaics Raymund, Soó Rezső és, persze, az atyai jó barát és tanítómester, Zólyomi Bálint felismeréseit és tapasztalatait.

Az intézet új munkatársai is hamar megtanulták, hogy Tanár Úrhoz bármikor bekopogtathatunk, elmondhatjuk a problémáinkat, és beszélhetünk a kutatásainkról. Ilyenkor azonnal félretette, amin éppen dolgozott. Nem emlékszünk olyanra, hogy bármikor azt kérte volna, jöjjünk máskor, mert nem ér rá, mert más fontos dolga van. Mi, fiatalok az 1990-es években hetente legalább két délelőttöt a szobájában töltöttük. Az éppen ide benyitó kollégák pedig maguk is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, újabb érveket, témákat és gondolatokat hozva. Itt tanultuk meg, hogy mi is az a tudományos iskola.

Mindig támogató kíváncsisággal fordult a fiatalok ötletei felé, és ez sokunknak volt meghatározó, hiszen szeretetteli bátorításával ösztönzést adott a folytatáshoz. Kiválóan ismerte nemcsak a legfrissebb nemzetközi szakirodalmat, hanem a fiatal kollégák munkáit, a 30 évesek „munkásságát” is. A Zólyomi-díj alapítvány elnökeként is szívén viselte, hogy a szakma tehetséges fiataljai megkapják az őket megillető elismerést. Nemcsak az intézet kutatási profilját formálta máig ható módon, hanem olyan munkahelyi légkört és szervezeti kultúrát is teremtett a növényökológiai osztályon, amely miatt az mindmáig a béke szigete, olyan hely, ahol jó dolgozni. Voltak, akik csak rövid találkozások alapján ismerhették, mások éveken, évtizedeken át dolgozhattak mellette, de az élményünk nem különbözik: ugyanazt a nagy tudású, nyitott és kedves embert láttuk a szeretet, a segítőkészség és az önzetlenség ezernyi megnyilvánulásával, aki mindig önmagát adta. Szeretetteljes társasága örökre hiányozni fog mindannyiunknak- emlékezett meg az iskolateremtő tudósról a TermészetBúvár legfrisebb számában.




Kapcsolódó anyagok Elhunyt Fekete Gábor biológus - ökológus
Visszahúzódó homoki csenkesz, betolakodó melegkedvelő rovarok
Vida Gábor
Ahogy lesz, úgy lesz

Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés