Újrahasznosított zöldrandi

2017. május 20. 23:39

Újrahasznosított zöldrandi

Május 18-21 között immár 27. alkalommal vár mindenkit a Zöld Civil Országos Találkozó, ezúttal Csillebércen. A négy napos találkozón különböző előadások, filmvetítések, szakmai műhelymunkák, fenntartható ételek, zöld expo, gyakorlati workshopok, kirándulások, koncertek, vetélkedő és családi programok várják a zöld témák iránt érdeklődőket.

Immár 27 éve minden év különleges eseménye az, amikor az ország minden tájáról összegyűlnek, akik környezetvédelemmel és természetvédelemmel foglalkoznak, vagy ezek iránt érdeklődnek. Az idei OT-t a Zöld Megújulók és Ötletelők Köre (ZöMÖK) szervezte, a rendezvény története során ez az első alkalom, hogy Budapesten tartják.

A Csillebérci Szabadidőközpontban a tegnap délutáni megynyitó vendége volt, és köszöntő beszédet mondott Dr. Rácz András környezetügyért felelős helyettes államtitkár, Dr. Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes, Kézdy Pál, Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgató-helyettese, és Pokorni Zoltán, Budapest, XII. kerületének polgármestere.

A kormány több mint 4 milliárd forint normatív támogatást biztosít az országban található 10 nemzeti park működéséhez, így csökkenhet a bizonytalanabb európai uniós forrásoktól való függőség - mondta dr. Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára a megnyitón. A helyettes államtitkár hozzátette: a saját bevételek előteremtésénél a problémát leginkább az jelentette, hogy az állami természetvédelmi érdekeket nem mindig lehet a bevételszerző képességnek alárendelni.

Zöld OT 2017 Csillebérc Zöld OT 2017 Csillebérc
A képre kattintva galéria nyílik.

Dr. Rácz András felidézte, hogy sok más természetvédelmi kérdés mellett a nagy civil szervezetek ezt a problémát is napirenden tartották éveken keresztül. A kormány éppen ezért, a helyzet javítása érdekében döntött a normatív támogatás megemeléséről. Hangsúlyozta: a természetvédelem speciális terület, ahol önmagában az állam erőfeszítései nagyon fontosak, de nem mindig elegendőek, szükség van a helyben élők, gazdálkodók, önkormányzatok, egyetemek és természetesen a civil és társadalmi szervezetek segítségére. A civil szféra és a tárca sikeres együttműködésének példájaként említette a Baján kialakított földikutya-rezervátumot, a Kelebia térségében elindított élőhelyfejlesztéseket, amelyek szintén a földikutyák megóvását szolgálják, valamint azt, hogy jövőre megduplázódnak a levegőtisztaság védelmére szánt források.

Elmondta, hogy a nemzeti park igazgatóságok a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) 2020-ig 38 milliárd forint európai uniós forrást fordíthatnak természetvédelmi fejlesztésekre, például élőhely-rehabilitációkra, valamint a Natura 2000 területek helyreállítására. A források 100 ezer hektárnyi területet hoznak majd természetközelibb állapotba. Az előző európai uniós finanszírozási ciklusban ugyanezekre a célokra 36 milliárd forintot fordíthattak az intézmények. A természetvédelmi területek megóvására a KEHOP-ban elérhető források mellett rendelkezésre áll több mint 4 milliárd forint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) is. A GINOP ökoturisztikai fejlesztéseket finanszíroz, például látogatóközpontok, tanösvények kialakítását.

Arról azért nem esett szó, hogy az Orbán-kormány elmúlt hét éve alatt erőteljesen legyengítették a környezetvédelmet mind anyagi, mind szervezeti területen, a hatóságokat leépítették, és a zöld szemléletformálást az út szélére száműzték.

Tegnap délután Zöld életpályamodell kerekasztal-beszélgetésen mesélt a 30’-as generáció pár zöld képviselője munkája nehézségeiről, kihívásairól, a perspektívákról, a civil létről.

Zöld OT 2017 Csillebérc Zöld OT 2017 Csillebérc
A képre kattintva galéria nyílik.

A Czippán Katalin moderálta kerekasztal részvevői: Sinka Zsófia Holofon környezetvédelmi igazgató, Doró Viktória recity.hu főszerkesztő, Árvai Márton környezetkutató, a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársa, Sáfián Fanni kutató Energiaklub, és Antal Miklós mérnök, fizikus, oktató ELTE.

Magyarországon immár 27. éve kerül sor Zöld OT-ra, ahol a hazánk környezet- és természetvédelméért büszkén és fáradhatatlanul dolgozó zöld civil szervezetek találkoznak, hogy ezáltal is még erősebbre fűzhessék együttműködésüket és összefogásukat a környezet és természet védelme érdekében. Az idei találka minden területen zöldült. pl. komposztálható műanyag evőeszközök, repohár, és ehető tányérok várták a résztvevőket.

OT kronológia: 1991 Tata, 1992 Szeged, 1993 Mosonmagyaróvár, 1994 Eger, 1995 Nyíregyháza, 1996 Miskolc, 1997 Gödöllő, 1998 Pécs, 1999 Hajdúböszörmény, 2000 Győr, 2001 Vác, 2002 Szarvas, 2003 Szombathely, 2004 Debrecen, 2005 Zalaegerszeg, 2006 Veszprém, 2007 Szeged és Kecskemét, 2008 Pécs, 2009 Tatabánya, 2010 Hortobágy, 2011 Baja, 2012 Kiskunhalas, 2013 Gödöllő, 2014 Komárom, 2015 Tokaj, 216 Őriszentpéter

Zöld OT 2017 Csillebérc Zöld OT 2017 Csillebérc
A képre kattintva galéria nyílik.

Ahogy korábban 75 környezet- és természetvédő szervezet, úgy most a Zöld OT résztvevői is kiállnak a civil szervezetek függetlenségéért, és elutasítják a “külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatban szereplő megbélyegzést. Az idei Zöld Civil Országos Találkozó (Zöld OT) résztvevői egy óriási szívet formáltak meg a zöld civil összefogás jegyében.

Az érdeklődőket vasárnap is várják a szervezők színes programokkal >>>

10:00-16:00 Családi program: Magyar Természet Napja (Expo helyszín)
Magyarország három legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület sok szeretettel várja az érdeklődőket a harmadik alakalommal megrendezésre kerülő Magyar Természet Napján.

Programok:
Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület:
Csipogó Játszóház-élőhelyek és fajok bemutatása
Természet kincsei bemutató – madárfészkek, tojások, tollak
Madárbarát kert – madárbarát eszközök bemutatója, tanácsadás
Madaras túra Csillebércen odúkukucskálással (13.00 -14.00, találkozó az MME standnál)

Nádland Kft.
mYnest- a természetfotós játszótér bemutatása, kipróbálása
Rejtőzködő állatok megkeresése – játék
Madaras memória bajnokság

WWF Magyarország
Élő Duna Turné: egy térbeli, interaktív társasjáték, amelynek 12 mezőjén végighaladva érdekes kérdéseken és játékos feladatokon keresztül rengeteg információt tudhatunk meg a Dunához kötődő élővilágról.

Magyar Természetvédők Szövetsége és tagszervezetei
A látogatók megismerkedhetnek a természeti, társadalmi és gazdasági értékeinkkel, az előttünk álló globális kihívásokkal. A helyi értékeket bemutató ismeretterjesztő anyagok mellett a kicsiket és nagyokat játszóház várja, tele természetes anyagokból készült játékkal. A játékos kedvű felnőttek és gyermekek játszhatnak az ügyességi és társasjátékokkal, totózhatnak, kézműveskedhetnek. A program minden korosztálynak szól.

Roll-up kiállítás Budapest és Magyarország természeti értékeiről, kiadványok túrázásról, természetvédelemről.

Háttér információ:
Magyarország három legnagyobb természetvédelmi civil szervezete, a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2014 végén aláírásgyűjtésbe kezdett, hogy megerősítse a hazai természetvédelem helyzetét. Célunk az volt, hogy megalapítsuk a Magyar Természet Napját és ezzel ráirányítsuk a figyelmet a hazai természeti értékeink, valamint erőforrásaink fontosságára. A kezdeményezéshez számos szervezet, és közel 15 000 ember csatlakozott, így a dedikált napot létrehoztuk! A Magyar Természet Napja május 22-e lett, amikor globálisan a Biodiverzitás Világnapját ünnepeljük.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés