Hirdetés

A globális vízválság mára fenyegető valósággá vált – jelentette ki Áder János köztársasági elnök New Yorkban, a vízzel és természeti katasztrófák csökkentésével foglalkozó magas szintű ENSZ-ülésen.

Az államfő – aki a helyzet társadalmi, gazdasági, egészségügyi és szociális következményeit is sorra vette felszólalásában – arra hívta fel a figyelmet, hogy a vízzel kapcsolatos katasztrófák száma és az okozott károk mértéke is jelentősen nőtt az utóbbi időben. Áder János számos javaslatot fogalmazott meg a tanácskozáson. Ezek között szerepel, hogy a párizsi klímamegállapodás végrehajtása során olyan rendszert kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy a következő 30 évben a globális üvegházhatású gázkibocsátás 10 évente megfeleződjön. Meg kell teremteni annak feltételeit is – folytatta -, hogy az egyezményhez ne csak a szuverén államok, hanem városok, tartományok, szövetségi államok is csatlakozhassanak, mert az komoly lendületet ad a végrehajtásnak. Az államfő emellett a megállapodás kiterjesztését sürgette a tengeri hajózásra, továbbá felvetette a légiközlekedési szabályok szigorításának megfontolását.

Szorgalmazta a vizes infrastrukturális befektetések megduplázását a következő öt évben, s erre a Tisza példáját hozta, ahol a nemrég épült illetve épülő 12 szükségtározó akár 1 méterrel is csökkentheti a vízszintet árvíz esetén, s a fölösleget képes aszályos időszakra tározni. A klímavédelmi források legalább egyharmadát az ellenállóképességet segítő vízügyi befektetésekre kell fordítani – jelentette ki, kifejtve: ezek között kell szerepelnie a vízbázis-védelemnek, a korszerű öntözés megteremtésének, a szennyvíz-újrahasznosítás biztosításának, a hálózati veszteségek csökkentésének, a sótalanításnak és az árvízvédelemnek.

A köztársasági elnök arra is javaslatot tett, hogy az ENSZ szervezetén belül egy központi felelőse legyen a vízügyi kérdésnek, amely értékelése szerint gyorsabb és hatékonyabb reagálást tenne lehetővé. Jelenleg 28 ügynökség foglalkozik vizes kérdésekkel a szervezetben és egy további koordinálja – magyarázta. Az ENSZ-en belül létre kell hozni a vízügyi kormányzati egyeztetések fórumát, s szükség van egy azonnali beavatkozást lehetővé tevő, a mainál lényegesen nagyobb pénzügyi alapra, amely gyorsabban reagál az esetleges katasztrófákra.

aszály Spanyolországban

New Yorkban az ENSZ-ülésen  Áder János felszólalását itt tekintheti meg >>>

Áder János a forrásokat az ENSZ főtitkára alá rendelné, a méretét és a feltöltés módját pedig neves közgazdászokkal határoztatná meg. Áder János előadásában egy, a földfelszín hőmérsékletének elmúlt 130 éves változását nyomon követő videografikát is bemutatott. Ennek kapcsán úgy fogalmazott, hogy ha a párizsi egyezményt mindenki betartja, akkor is 2,7 foknál köt ki a folyamat, ami még mindig magas ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk magunkat. Az államfő beszélt arról is, hogy az áradások és aszályok egyre gyakoribbá válnak, romlanak az élelmiszertermelés feltételei, erősödnek a társadalmi konfliktusok és mindezek következtében tömeges migráció várható.

A Világbank nemrég közzétett elemzésére hivatkozva kiemelte: az árvíznek kitett anyagi javak mértéke elérheti a 45 ezer milliárd dollárt. Az aszályról szólva pedig azt említette: a szíriai polgárháborút is három éves, soha nem látott aszály előzte meg. Évente 10-12 millió hektár válik alkalmatlanná a művelésre, ez Magyarország termőterületének másfélszerese – hívta fel a figyelmet. Hat ország – nagyjából 20 millió ember – már most súlyos éhínséggel érintett, s ez az arány rövidesen megduplázódhat – hangoztatta az államfő, aki arról is beszélt: a polgárháború sújtotta Jemen nagyvárosaiban 2-3 éven belül nem lesz megfelelő mennyiségű víz, s ma is az évszázad legsúlyosabb kolerajárványa pusztít ebben az országban. Másodpercenként egy ember kénytelen elhagyni az otthonát árvíz vagy aszály miatt – emelte ki Áder János, hozzátéve: 2025-re az előrejelzések szerint 2,5 milliárd ember él olyan területen, amely intenzív vízhiányosnak számít, azaz két hónapon keresztül a folyamatos vízellátás nem biztosított. (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás