Óbuda egyelőre nem kér semmilyen mobilgátat

2017. szeptember 29. 18:59

Óbuda egyelőre nem kér semmilyen mobilgátat

A III. kerület képviselő testülete pénteken úgy döntött, hogy semmilyen mobilgátépítéshez sem ad tulajdonosi hozzájárulást, amíg el nem készül a kerítések vonalán építendő védmű megvalósíthatóságának elemzése - erősítette meg a Párbeszéd Magyarországért közleményét az önkormányzat.

Ez a döntés áttörés a korábbi gyakorlathoz képest, mert eddig a III. kerület szinte mindenben támogatta a főváros mobilgát koncepcióját, ami hatalmas környezetrombolással járt volna, és az érintett területek biztonságát sem szavatolta volna. Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja, III. kerületi önkormányzati képviselő szerint  Óbuda fideszes vezetése belátta, hogy rossz úton jár, és mer változtatni, ezért pártja üdvözli a testület határozatát, hiszen az első pillanattól ellenezték ezt a szerintük veszélyes és környezetpusztító tervet. Jelenleg épp a Kúria előtt van a Párbeszéd és az Együtt népszavazási kérdése a Római-parti védmű nyomvonaláról. 

Amint az előterjesztésről szóló dokumentumban is olvasható, az önkormányzat nemrég megkérdezte a lakosságot, hogy melyik megoldást tartaná legjobbnak (közvetlen part, telekhatárok vagy Nánási út). A válaszokból az derült ki, hogy a legkevesebben szeretnék a parti fák kivágásával járó lehetőséget (16 százalék), 43 százalék új, telekhatárokon futó nyomvonalat szeretne, és 37 százalék szerint lenne jó a Nánási út mentén kialakított gátrendszer. Tehát a többség új védvonal kijelölését szeretné.   

A testületi ülésen a Párbeszéd és az Együtt kezdeményezte, hogy a Királyok- Nánási úti nyomvonalra is készüljön újabb, a másik két nyomvonallal összehasonlítható tanulmány, és csak a 3 verzió ismeretében születhessen döntés. Ezt a javaslatot most leszavazta a testület.

Tarlós István ma azt nyilatkozta, hogy a Fővárosi Közgyűlés tegnapelőtti, szerdai döntésének megfelelően megvizsgáltatják a tervezővel a római-parti telkek határában álló kerítések nyomvonalában haladó parti védmű lehetőségét.  A főpolgármester azt tartja fontosnak, hogy minél hamarabb megépüljön a védmű, valamint a Nánási út-Királyok útja és a Duna-part közötti hetven hektáros terület ne maradjon védelem nélkül - mondta. (via index)

A civilek megvédik a Rómait Tarlóstól

A civilek megvédik a Rómait Tarlóstól

Tarlós az észérvek ellenére sem áll le. Az egyre-másra megjelenő szakértői nyilatkozatok, a mindennapos tiltakozó akciók nem hátráltatják a Főpolgármestert, hogy tönkretegye a Római-partot egy kevesek érdekét szolgáló, kétes biztonságú és drága mobilfal megépítésével.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés