Nehézfémekkel is szennyezi a Szamost az Unicarm

Sipos Zoltán

2017. október 8. 20:42

Nehézfémekkel is szennyezi a Szamost az Unicarm

A réz és a cink koncentrációja is jócskán túllépte a törvény szabta határértéket abban a szennyvízben, amelyet a vetési húsfeldolgozó bocsát a Szamosba. A román és magyar hatóságok csak nézik a környezetszennyezést.

Túlságosan sűrű állaga miatt csak iszapként tudta elemezni a vetési üzemből kiömlő szennyvizet az a kolozsvári akkreditált laboratórium, melyet felkértek arra, hogy az Unicarm húsfeldolgozó üzemből kiömlő szennyvízből mintát vegyen, illetve azt elemezze.

„Megállapodtunk abban, hogy a mintát iszapként elemzik” – számolt be az Átlátszó Erdélynek Babos Krisztina biológus, hozzátéve, ez teljesen más eljárás, mást mérnek, ezért lehetett az elemzés eredménye teljesen más, mint amit nemrég Baranyi Krisztina, az Együtt szakpolitikusa mutatott be Vetésen, illetve amit a Greenpeace természetvédelmi szervezet is jelzett.
 

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNT Egyesület) támogatásával készült laboratóriumi analízis kimutatta, a szennyvíz 3,14 mg/liter cinket (határérték: 0,5 mg/l) valamint 0,78 mg/liter rezet (határérték: 0,1 mg/liter) tartalmaz. A terepen szerzett tapasztalatok, illetve a helybéliekkel folytatott beszélgetések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az Unicarm szennyvize nemcsak a Szamos élővilágára lehet negatív hatással, hanem közegészségügyi problémát is jelenthet. Többen számoltak be ugyanis arról, hogy a vállalattól származó vizet a környékbeli szántóföldeken futó árkokba vezetik, ami azt jelenti, hogy nem lehet kizárni annak a lehetőségét, hogy a szennyező anyagok az érintett mezőgazdasági területeken termelt növényekben, végső soron pedig az ezeket fogyasztók ételében is megjelennek.

Ez pedig a környezetszennyezésen túl már közegészségügyi problémát is jelent, hiszen köztudott, hogy a nehézfémek bizonyos határértékeken felül mérgező hatást gyakorolnak az emberi szervezetre.

Időközben az is kiderült, hogy a Szatmár megyei vízügyi hatóság (SGA Satu Mare) az idén májusban tapasztalt „incidens” nyomán figyeli a vállalat által kibocsátott szennyvizet, illetve megbírságolta az Unicarm vállalatot a 107/1996-os vízügyi törvény megszegéséért.
A hatóság Babos Krisztinának adott válasza azonban nem tér ki arra, hogy pontosan miben is állt a szabályszegés- írta az átlátszó.

Továbbra is folyik a fertőző szennyezés a Szamosba

Továbbra is folyik a fertőző szennyezés a Szamosba

A Greenpeace munkatársai augusztus végén újra vizsgálták a romániai Vetésnél a Szamos vizét, és azt tapasztalták, hogy továbbra is fertőző szennyezés ömlik a folyóba. A vízminták a Szamos magyar oldalán is jelentősebb bakteriális szennyezettséget mutattak.

A Greenpeace nemzetközi szakértői csapata 2017. augusztus végén újra ellátogatott a romániai Szatmár megyei Vetés (Vetiș) településen a Szamos partjához, hogy mintát vegyen a folyóból. A korábbi, májusi Greenpeace-felmérések során ugyanis kiderült: a területen működő Unicarm húsüzemét is magában foglaló telephelyről bűzös fertőző, veszélyes hulladék, állati maradványok ömlöttek tisztítatlanul a Szamos folyóba, ami a pár kilométerre lévő magyar területeken is problémát okozott.




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés