A rovat kizárólagos támogatója
sajtóközlemény

Néhány éve még a legtöbben butaságnak tartották a víztakarékos autómosást, de mára látszik, hogy van létjogosultsága, sőt egyre nagyobb teret hódít a magyar piacon is. Az ágazat mindössze két év alatt 15-szörös növekedést produkált, becslések szerint jelenleg évi 113 000 alkalommal tisztítanak autót nanotechnológiával. Ilyenkor járművenként mindössze 1,5 deciliter vizet használnak fel, míg a normál autómosások átlagosan 150 liter vizet fogyasztanak. Jelenleg évi közel 17 millió liter vizet spórol a technológia csak Magyarországon. 5-10 éven belül a hazai autómosási piac 60-70 százalékát is lefedheti a víztakarékos tisztítás. 

Jelentős átalakulásnak indult a magyar autómosási piac. Az önkiszolgáló, kézi és automata autómosók mellett egyre nagyobb tényező az úgynevezett nanotechnológiás, azaz víztakarékos autómosás is, amelynél mindössze 1,5 deciliter vizet használnak autónként a klasszikus mosók átlagos 150 literes fogyasztásához képest.

Az ágazat mindössze két év alatt 15-szörös növekedést produkált Magyarországon, a 2020-as év pedig még nagyobb áttörést hozhat a technológia széleskörű elterjedésében.  A víztakarékos autómosási piac jelenlegi legnagyobb magyar szereplője, a Greenline idén már három új autómosót nyitott Budapesten (Opera parkolóház, Shopmark parkoló, Nordic Light irodaház), így összesen 31 fix és mobil helyszínen érhető el a szolgáltatásuk itthon. A magyar nyitások mellett nemzetközi szinten már hat országban terjeszkednek. A hollandiai Zwolléban augusztusban nyílik az első mosó, az angol piac fejlesztése is most indul, de Németországban és Ausztriában is az elmúlt hónapokban lett mester franchise tulajdonosa a cégnek.

Tovább növeli a módszer elfogadottságát és ismertségét, hogy egy másik nanotechnológiás mosást végző cég, a Cleango 30 millió forintos befektetést kapott néhány napja az RTL Klub Cápák között című műsorában. A starup azt ígéri, hogy egy applikációs rendelést követően 1 órán belül bárkinek az autóját lemossák – egyelőre Budapest belvárosában. Nemrég megnyitotta első fix egységét egy harmadik hasonlóan dolgozó autómosó, a Safety Wash is. Ők egy lakóparkban kezdték meg működésüket, ami azért is kifejezetten érdekes, mert ilyen helyszíneken eddig elképzelhetetlen lett volna egy mosó létrehozása a zajártalom és a vízelvezetés miatt.

Már most 17 millió liter vizet spórolunk évente

Becslések szerint Magyarországon jelenleg évi 33 millió autómosás történik, ebből csak a töredékénél, nagyságrendileg 113 000 alkalommal használnak nanotechnológiát. Ennek ellenére már most jelentős mennyiségű vizet spórolunk a megoldással.

„A víztakarékos, nanotechnológiás mosással jelenleg évente több mint 17 millió liter vizet takarítunk meg, csak Magyarországon. A lakosság egyre inkább a környezettudatos megoldások felé fordul, és a szakma hozzáállása is nagyot változott az utóbbi években. Az ebben fantáziát látó vállalkozók rájöttek, hogy megtérülőbb és költséghatékonyabb a víztakarékos autómosás a hagyományosnál” – fogalmazott Maróti Árpád, a Greenline autómosó franchise tulajdonosa.

A szakember úgy véli, hogy 5-10 éven belül a hazai autómosási piac 60-70 százalékát is lefedheti a víztakarékos tisztítás. A folyamatosan növekvő népszerűség hátterében többek között az áll, hogy az emberek jobban odafigyelnek a környezetükre, és emellett a technológia jóval praktikusabb a hagyományos autómosóknál. Ráadásul mivel mobilizálható, az emberek számára kényelmesebb helyeken – például bevásárlóközpontok, lakóparkok és irodaházak garázsaiban is – lehet víztakarékos autómosókat nyitni. Így a sofőröknek nem megy el felesleges idejük, de jobb minőségű a végeredmény és tovább is tiszta marad a jármű.

Meg tud tisztulni egy autó másfél deci vízzel?

A nanotechnológiás mosás autónként csupán 1,5 deci vizet igényel, és nem pusztán környezetkímélő hanem hatékony is: 1-2 lépcsőssé teszi az egyébként 5-6 lépéses folyamatot, így mindenkinek időt takarít meg.

A nanorészecskék a karosszéria és a kosz közé ékelődnek, ami után egy egyszerű áttörléssel, karcmentesen távolítható el a szennyeződés. A formula viaszt is tartalmaz, így tükörfényes karosszéria az eredmény, ami tovább marad mutatós, hosszú távon akár pénzt is spórolva az autó tulajdonosának.

A hír sajnos nem tér ki arra, hogy ezen szennyezett nanorészecskékkel mi lesz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás