Az idei évtől betiltott repülőgépes permetezésnél sokkal veszélyesebb a hazai ökoszisztémára a földi szúnyogirtás, mert hatékonyabban öl. Száz elpusztult rovarból csak kettő a csípőszúnyog – állítja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Nyugat-Európában jellemzően a helyiek, olykor háti permetezővel, a csípőszúnyog lárvájára végzetes fehérjét juttatják ki a megfelelő helyre és időben. Ez a technika nálunk is adott, de a szúnyoggyérítés központosítása visszalépés volt.
„Mikor még ennyi fecskénk volt, nem kellett szúnyogirtó!” – ezzel a fölirattal bukkant föl a Facebookon az a fénykép, amelyen fecskék láthatók villanydrótokon, sűrű sorokban. A képet jellemzően Tisza melletti települések lakói osztják meg, manapság ők szenvednek a legtöbbet a szúnyogoktól. A csapadékos nyár miatt rengeteg pocsolya várja a petét rakó szúnyogokat. A folyók szokatlan időben, június végén léptek ki a medrükből, hosszú időre elárasztva a hullámteret, feltöltve a kubikgödröket. Közben az idéntől egy uniós előírás nyomán már tilos a légi kémiai szúnyoggyérítés. A helyi önkormányzat és a kormány mellett így most már az uniót is szidják a szúnyogok miatt az emberek.
Ez kémia – vagy biológia
Vajon tényleg van köze a fecskék számának a szúnyogsűrűséghez? – kérdezte a Magyar Narancs Orbán Zoltántól, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) szóvivőjétől.
„Bár a fecskék táplálékát szúnyogok is alkotják, de nem lehet azt mondani, hogy kifejezetten szúnyogvadászok. Az embert gyötrő csípőszúnyogfajok jellemzően az esti, reggeli szürkület idején aktívak. Amikor nagyon sok a szúnyog, és nap közben is mozognak, akkor nyilván a fecskék is többet kapnak el belőlük. A fecskének inkább a különböző szuronyos legyek, bagócsok, böglyök, mezőgazdasági kártevőnek számító rovarfajok ritkításában van nagyobb szerepük” – mondta a Narancs.hu-nak a szakember.
Orbán Zoltán szerint ugyanakkor mégis lehet összefüggést találni, mert a sokféle megpróbáltatást – vonulásuk közben a vadászatot, itt pedig a fészkeik leverését – túlélő fecskék életére is kihat az, hogyan irtják a táplálékuk egy részét kitevő rovarfajokat Magyarországon. Ezen a téren most 30-40 évvel maradt le hazánk Nyugat-Európához képest: itt több mint 90 százalékban kémiai védekezés zajlik, és kis mértékben biológiai, míg Nyugaton szinte csak biológiai módszerrel ritkítják a szúnyogot. A biológiai módszer lényege a baktérium által termelt fehérje, amely a vízben bejut a csípőszúnyog lárvájának tápcsatornájába, és azt átlyukasztja.
A kémiai módszer: permettel kijuttatott idegméreg
„Azzal, hogy az Európai Unió január elsejétől nem engedélyezi a légi irtást, a helyzet sok tekintetben romlott – állítja Orbán Zoltán. – A levegőből hulló permettől megmenekültek a levelek fonákján megbúvó rovarok. A földi permetezés révén azonban a méreg oldalirányban terjed, az eldugott helyekre is bejut, hatékonyabban pusztít. Van olyan szer, amelynél ezer elpusztult rovarból egy a csípőszúnyog, és olyan is, ami hatékonyabb, mert száz leterített rovar között kettő csípőszúnyog van. Azt eddig nem verték nagydobra, hogy korábban a szert hektáronként tíz liter gázolajjal együtt juttatták ki Magyarországon. Most már paraffin származékot használnak, fehérolajat, ami nagyon apró párafelhőt eredményez – és azt is, hogy rárakódva például a madártojásokra, eltömi a pórusokat, és ezáltal befulladnak a fiókák. A kémiai védekezés további hátránya, hogy csak a kifejlett szúnyogokat pusztítja el, a lárvákat nem. Azok kikelnek” – részletezte Orbán Zoltán.
Megnyert csaták, elvesztett háború
A természetet jobban kímélő biológiai védekezéshez a szakértelem megvan Magyarországon. Ahhoz, hogy elég hatékony legyen, helyismeret kell – tudni, hol vannak a szúnyogbölcsők –, és tudni kell, mikor érdemes elvégezni az irtást, amihez ekkor már elég lehet konszolidált vidéken a háti permetező is.
Magyarországon azonban 2013 tavaszán központosították, a katasztrófavédelem hatáskörébe utalták a szúnyoggyérítés feladatát. Az önkormányzatok is irthatnak, saját költségükön. Ilyen szervezeti körülmények között tényleg sokkal több pénz és szakértelem kellene a biológiai irtáshoz. Sokkal egyszerűbb a kémiai. Magyarországon most az MME szóvivője szerint súlyos környezetkárosítás folyik, adóforintokból.
Ez azért sem tűnik föl, mert a döntéshozóktól a szavazópolgárig mindenki azt veszi csak észre, ami látható, és a kényelmét befolyásolja. Elvárják az emberek, hogy ne legyen a portájukon szúnyog, de azt kevesen teszik meg, hogy leellenőrizzék az ereszcsatornát, megáll-e benne a víz; a használaton kívüli vödröket, ibrikeket lefordítva tartják-e; az esővízgyűjtő hordóra fölgumipókoztak-e egy réteg szúnyoghálót.
Ennek az érvelésnek csak látszólag mond ellent az a tapasztalat, amire Orbán Zoltán és Makrai László biológus, a szúnyoggyérítést is végző szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője utal: aki végigautózik Németországon, Ausztrián, igazán csak Hegyeshalomnál beérve lát a szélvédőre tapadni rovarokat. Egy német tanulmány szerint a hagyományos repülőrovar-biomassza 70 százaléka kipusztult arrafelé.
Nálunk még olyan ökológiai érték létezik, amelyről a laikusoknak fogalmuk sincs. Orbán Zoltán szerint épp ezzel a különbséggel magyarázható, hogy – mint egy konferencián hallotta – Nyugat-Európában sok helyen már a biológiai védekezés ellen is fölszólalnak, azon az alapon, hogy ha kevéssé is, de hat az élővilágra. A szegényedés azzal jár, hogy elveszítjük azokat a „szolgáltatásokat”, amelyeket az ökoszisztéma akaratlanul is biztosít számunkra, ilyen a beporzás. Nekünk még van mit eltékozolnunk, bár tizenöt év alatt haladtunk ezen a téren annyit, amennyit nyugatabbra ötven év alatt.
Folytatás: Ez lehetne az igazság pillanata
