Hirdetés
Forrás: 444.hu

A koronavírus-világjárvány miatt példátlan csendhullám terjedt el az egész Földön, az emberi tevékenység által okozott vibrációk mértéke durván visszazuhant a nemzetek korlátozásai miatt: az egész bolygó szeizmikus állomásaiból származó feljegyzések azt mutatják, hogy az ipari üzemek, a forgalom és más tevékenységek által okozott magas frekvenciájú zaj akár 50 százalékkal csökkenhetett.

Stephen Hicks, a londoni Imperial College szeizmológusa azt mondta a Science-ben közölt tanulmány mellé készített szemléltető animációról, hogy szinte látni lehet, ahogy a hullám terjed: a szeizmikus csendesedés Kínából indult január végén, majd megjelent Olaszországban és mindenhol máshol is márciusban és áprilisban.

A tudósok 117 ország 268 szeizmikus szenzorának adatait elemezték, ezek közül 185-ben látványos visszaesést tapasztaltak az emberek által generált zajokban. A legnagyobb zuhanás olyan nagyvárosok központjában volt, mint New York vagy Szingapúr, de még olyan félreeső helyeken is halkabb lett minden, mint a németországi Fekete-erdő vagy a namíbiai Rundu– írja a Guardian.

Brit és amerikai egyetemek környékén a szünidőben átlagosan tapasztaltnál 20 százalékkal jobban visszaestek a szeizmikus vibrációk. Barbadoson már a kijárási tilalom előtti hetekben 50 százalékkal zuhant a magas frekvenciájú zaj mértéke, ahogy a repülőjáratok leálltak, és a szigeten lévő turisták hazamentek az utolsó gépekkel.  Thomas Lecocq, a belgiumi Royal Observatory tanulmányának első szerzője azt mondta, ez az elcsendesedés példa nélküli, legalábbis amióta vannak kiterjedt szeizmikus adataink. (Digitális adatok a szeizmikus aktivitásról az 1970-es évek óta vannak, de papír alapon korábban is készültek feljegyzések.)

A kutatók azt tapasztalták, hogy az emberi tevékenység által okozott vibrációk tovább terjednek, mint azt várták, és a félreeső helyekre telepített vagy mélyen a föld alatt lévő szeizmométereket is elérik. „Általában próbáljuk a szeizmométereket csendes helyekre tenni, de ez is azt mutatja, hogy nehéz megszabadulni a zajtól” – mondta Hicks. A kutatóknak a mostani, hirtelen elcsendesülés egy nem várt, kivételes lehetőséget nyújt: ahogy a világ népessége és a városok lakossága nő, több ember kerül veszélybe földrengések, vulkánok és földcsuszamlások miatt. Az emberi tevékenység egyre inkább elfedi a gyenge szeizmikus hullámokat, amik jelzik a geológiai törésvonalak csúszását, vagy a vulkánok erősödő aktivitását, a lezárás alatt viszont az ilyen jelek könnyebben észlelhetők. Így például a „mikro-földrengéseket” észrevehetik, és összevethetik korábbi földrengések előtti mozgásokkal – írta a 444.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás