Hirdetés

Javában zajlanak a Tolna megyei Bátaapátiban a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) felszín alatti kamráinak kialakítási munkálatai. A tervek szerint 2012-ben már fogadhatja is a paksi atomerőmű kis és közepes aktivitású hulladékait a 250 méteres mélységben, gránitkőzetben kialakított létesítmény.

Dr. Kereki Ferenc, az RHK Kft. ügyvezető igazgatója a térségben már 11. alkalommal megrendezett TETT-re Kész Napon számolt be a társaság által üzemeltetett bátaapáti radioaktívhulladék-tároló eredményeiről. Az ügyvezető kifejtette, hogy a két és fél éve működő felszíni tárolóba eddig mintegy 2600 hordó, a paksi atomerőműből származó kis aktivitású hulladékot szállítottak be, és az idei évben ez a szám eléri majd a 3000 darabos, hatóság által engedélyezett mennyiséget is. A felügyelő szervek mind az NRHT 2010-es beszámolóját, mind pedig a telephely környezeti monitoringjáról szóló jelentést elfogadták. Ez utóbbi rávilágított arra is, hogy radiológiai szempontból, a felszíni tároló semmilyen többletterhet nem rótt környezetére, az továbbra is nagyfokú biztonsággal üzemel. A felszín alatti munkálatokkal kapcsolatban elhangzott, hogy azok a legutóbb elfogadott ütemtervnek megfelelően haladnak. A 250 méterrel a felszín alatt, gránitkőzetbe vájt két tárolókamra kialakítása jelenleg már 50%-os készültségi szinten áll.

Darabos Józsefné, Bátaapáti polgármestere és a Társadalmi Ellenőrző Tájékoztató Társulás (TETT) elnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy a térség lakosságának informálása rendkívül fontos feladat, ebben jól együtt tud működni a helyi társulás és az RHK Kft. Az idei közvéleménykutatás is azt mutatja, hogy a tároló ismertsége és működésének elfogadottsága is magas, előbbi 93,4%, utóbbi pedig 80,6%. Ezen jó eredmények mögött gondos ismeretterjesztő munka áll, amit a jövőben is folytatni kíván a TETT. A szervezet lakossági ellenőrző csoportja rendszeresen látogatja a létesítményt, így kiválóan működik a civil kontroll is.

A TETT-re Kész Napon a radioaktívhulladékok kezelésével kapcsolatos ismeretterjesztő előadások, a tároló és a térségi társulás munkájáról szóló beszámolók hangzottak el, valamint sor került a szokásos gyermekprogramra is. Az RHK Kft. tevékenységéről szóló hírek és jelentések elérhetőek a www.rhk.hu weboldalon.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás