Hát az ember már a németekben sem bízhat! Ez volt az első gondolatom, amikor a tévé nyakon öntött a dioxinos tojásokról és csirkehúsról szóló hírekkel. A második pedig még ennél is lehangolóbb.
A dolog akárhol megtörténhetett volna vagy meg is történt, de sejtelmeim szerint egyedül a német élelmiszeripar laborháttere olyan, hogy folyamatos nagy számú méréseket képesek végezni, sok vegyületre. Természetesen a dioxinnak semmi keresnivalója nem lett volna a takarmányban, ha nem pattan ki valakinek az a ragyogó ötlet a fejéből hogy miért ne hasznosítsuk az odakozmált olajmaradékot a csirketáp tuningolására? Sajnálatos módon azonban elmellőzték azt a tényt, hogy a dioxin zsírban tökéletesen oldódó vegyület ezért az állati zsírszövetben nemcsak raktározódik, hanem koncentrálódik is, igen lassú bomlással és kiürüléssel.
Másik „zseniális” ötlet a dioxinnal kapcsolatban Juscsenkó ukrán politikus megmérgezése.
A vegyület az oroszosan sármos politikusból egy ragyás vénembert csinált nyilvánvalóan csökkentve ezzel választási esélyeit.
A dioxin egyébként nem egy anyag, hanem egy vegyületcsoport, amelyben megegyező momentum a három összekapcsolódó, egyenként hat szénatomot tartalmazó gyűrű, a középsőben két oxigénnel –a variabilitást pedig a gyűrűhöz kapcsolódó atomok milyensége és helyzete okozza. Ezek alapján több mint kettőszáz módosulatot ismerünk, amelyek rákkeltő hatása különböző.
Azt pedig csak halkan jegyzem meg, hogy Magyarország talajainak felső tíz centimétere mindenhol tartalmaz több-kevesebb dioxint, de ez legyen egyenlőre a giliszták problémája. Ha magunknak akarunk problémát keresni, javasolom, hogy például a kazincbarcikai föld alatti higanydepó miatt aggódjunk, ami szép lassan közelít az ivóvízbázisok felé, miközben a mikrobák szerves higanyvegyületekké alakítják a fémet, ami így legalább vízoldékony lesz.
Ami pedig a címet illeti, ez az eset csak élelmiszerszennyezésnek minősül. Lényegesen durvább dolog az amikor élelmiszereket fabrikálnak nem ehető, sőt kifejezetten mérgező komponensekből. Spanyolországban például „olivaolajat” buheráltak olcsó repceolajból, amit megszíneztek anilinfestékkel a szép telt szín kedvéért. Nos, az anilin is élenjáró rákkeltő vegyület, kétszáz ember halt bele a mulatságba.
Az olaszok mint borivó nemzet, a nyolcvanas években borhamisításba keveredtek, nem kicsit. A gyenge minőségű boraikat fagyállóval testesítették, amiért is a kárörvendő külföldi sajtó a tradicionális chianti borukat chiantifríznek kezdte becézni.
Kínában nem is olyan rég történt a gyermektápszerek melaminnal történő dúsítása, lévén a melamin egy kimondottan sok nitrogént tartalmazó ugyancsak gyűrűs vegyület és a tejporok fehérjetartalmát azaz beltartalmi értékét ez a nitrogénemelkedés nagyban javította. Ugyancsak sajnálatos tény, hogy ez a műanyaggyártásban használatos vegyület eltömte az egy év körüli gyerekek még amúgy sem tökéletes vesecsatornáit és többen közülük meghaltak. A halálbünetések terén nem sokat gatyázó kínaiak az eset felderítése után több felelőst kivégeztek ami ez esetben akár helyeselhető is.
Mi magyarok pedig a szinte nemzeti jelképünknek számító paprikát szaporítottuk liszttel, majd a sápadtkás színt piros ólomtartalmú festékkel kompenzálva. Mivel a termék kereskedelmi forgalomba nem került és egyébként is jogállam vagyunk, a kivégzések ezúttal elmaradtak.
Arról pedig, hogy milyen remek borok készültek a kilencvenes években a kiskunsági „Arany Háromszögben” nitrogénműtrágyából, szalmacefréből, aromából és glicerinből, azt borítsa mára a feledés jótékony homálya.
Az ugyan nem nevezhető egyértelműen hamisításnak, de jó ha tudjuk, hogy a szép sárga bőrű tanyasi csirkeként eladott jószág annyi tanyát látott mint a kedves vásárló, és az említett szép sárga színét a béta-karotin táplálék kiegészítőnek köszönheti, ami például a sárgarépa festékanyaga is.
garantált méregmentesség – bio zöldségek kép: ifj. Vasuta Gábor
Végezetül álljon itt egy tanulságos eset, ami ugyan nagy port nem vert fel érthető okok miatt, de jelentősége több ok miatt is túlmutat az eseményeken. A nyolcvanas években a rinyaszentkirályi roma lakosság körében a Down-kóros gyerekek aránya hirtelen, minden előzmény nélkül elérte a negyven százalékot, de egyéb születési rendellenességek száma is ijesztően megugrott.
Több egyetem összefogásával próbáltak a dolog ok-okozatát kideríteni, így többek között vizsgálták az terhes anyák életmódját, az ásott kutak vízminőségét, valamint hogy az állatvilágban előfordulnak-e párhuzamosan rendellenes ellések. Talajmintákat vettek hátha a bezárt cérnagyár szennyezte el anilinnel a talajt, esetleg a környékbeli földek foszforműtrágyájának a kadmium kísérőanyaga a bűnös, de nem. Annyi történt mindössze- és ez az eset sajnos nagyon magyar és nagyon sírnivaló- hogy a falubeliek kilopták a környékbeli tógazdaság vizeiből az anyahalakat és megették. Azt persze nem tudhatták, hogy a tavakat egy erős biológiai hatással rendelkező anyaggal, a Fibollal kezelték, amit mint szelektív vízkezelőszert alkalmaztak és a szer feldúsult a pontyok szervezetében.
Szomorú történet. A szegénység és tudatlanság története, de félő hogy nincs vége, ha a kertek végében történő autógumi és kábelégetésekre gondolunk, vagy a használt ólomakkumlátorok szétszerelésére pár forint nyereségért cserében a nem mérhető egészségkárosodásért. Mindez történik 2011-ben.
