A nagyragadozók, így a farkasok jelenléte – a világon bárhol éljenek is – kihívást jelent az ember számára. Már puszta jelenlétük is konfliktusok forrása lehet, amelyek kiéleződhetnek, ha a farkas valós károkat okoz, vagy vélt károkat tulajdonítanak neki a hiányos ismeretek vagy emberi mulasztások miatt. Jellemző ez a farkas teljes elterjedési területén, és a hazai farkasokkal kapcsolatban sincs ez másként.
A szürke farkas egy olyan téma, amely napjainkban közérdeklődésre tart számot, főleg a vadászok körében, a nagyragadozók vadgazdálkodásra kifejtett vélt vagy valós hatásai miatt. Mivel fontos a párbeszéd, hallgattassék meg a másik fél is, ezért a Nimród vadászújság közölte az alábbi cikket – amely nem minden esetben tükrözi a szerkesztőségük álláspontját a kérdésben. Az anyagot a Bükki-, illetve az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság kollégái Gombkötő Péter és Szabó Ádám készítették.
A farkas korábbi és mai hazai állományainak helyzete
A farkas vagy szürke farkas (Canis lupus LINNAEUS, 1758) Eurázsia legszélesebb elterjedésű és az egyik legnagyobb állománynagyságú nagyragadozója. Az elmúlt évszázadok során végzett szisztematikus irtása, valamint élőhelyeinek drasztikus átalakulása és beszűkülése révén a faj a kipusztulás szélére sodródott Nyugat-Európában. Az új természettudományos ismeretek révén a farkassal kapcsolatos korábbi előítéletes nézetek alapjaiban megváltoztak. A faj európai elterjedési területének központjaiban a közösségi alapokon nyugvó természetvédelmi intézkedések, így a fokozottan védett státusz biztosítása, a vadászati tevékenység korlátozása, valamint a faj táplálékkínálatát (pl. vadállomány jelentős növekedése) és élőhelyeit érintő kedvező változások együtthatása révén az utóbbi évtizedekben az európai állománya stabilizálódott. Egyes élőhelyein állománynövekedés és a korábbi élőhelyekre történő visszatelepülési folyamatok is megfigyelhetők az elterjedési terület egy részén. Ezek a változások ugyanakkor messze elmaradnak a faj korábbi, Európa közel teljes területét érintő elterjedési területéhez viszonyítva.
A farkas az évszázados üldöztetések (kíméletlen vadászat, csapdák alkalmazása, illegális elejtések, mérgezések) ellenére sem tűnt el teljes mértékben a hazai faunából, de szaporodó családokról sokáig nem rendelkeztünk adatokkal. Magyarország legújabb kori történelmében a farkas hazai előfordulásáról – részben a faj rejtett életmódja és tudományos igényű kutatásának hiányában – nem álltak rendelkezésre folyamatos jelenlétre utaló adatok egészen az 1960-as, 1970-es évekig. A faj előfordulási adatainak zöme az ország északkeleti és délnyugati területein csoportosult.
A faj hazai szaporodása az 1960-as években is dokumentált volt (Faragó, 1989). Az 1980-as évektől egyre gyakoribbá váltak a bizonyított előfordulások, elsősorban az Északi-középhegységből. A szürke farkas megjelenése az Aggteleki-karszton, valamint a Zempléni-hegységben a szlovákiai populációban bekövetkezett állomány és sűrűségnövekedéssel magyarázható. Ez az 1980 és 1989 közötti időszak az, amikor Szlovákiában jelentősen megnőtt az elejtések száma (Hell 2003). Ebből következik, hogy a farkas megjelenése, megtelepedése nem véletlenszerű, hanem ökológiai törvényszerűség következménye (Faragó 1993).
