Hirdetés
(X)

Ahány növény annyiféle fény-, hőmérséklet-, és páratartalom igénnyel rendelkeznek, nézzük azonban, hogy mikre ügyeljünk általában az őszi és a téli időszakban a növények gondozás során.

A nyár vége felé, az ősz közeledtével a növények egyre jobban érzékelik a megváltozott körülményeket, hiszen a természetes fény mennyisége fokozatosan csökkenésnek indul, vagyis a nappalok hossza egyre jobban rövidül. Nemcsak a kerti növények, hanem a négy fal között nevelt szobanövények is érzékenyen reagálnak a változó körülményekre, így lassuló élettevékenységük mellett is figyelemmel kell lennünk a számukra optimális környezeti feltételek biztosítására és ápolásukra.

Ideális hely

A megfelelő hely kiválasztásánál két szempontot érdemes szem előtt tartani, a fény mennyiségét és a fűtőtest távolságát. A fény mennyisége nyár végétől kezdve fokozatosan csökken, így a növények is egyre kevesebb fényhez jutnak. Az olyan növényeket, melyek fényigényesek, illetve világosabb körülményeket igényelnek érdemesebb a távolabbi helyekről az ablak közelébe helyezni, így segítve elő azt, hogy elegendő fényt kapjanak. Az anyósnyelv és az agglegénypálma a kissé sötétebb körülményeket is elviseli, azonban az orchideák számára mindenképp az ablakpárkányon keressünk helyet, hogy optimális fényigénye teljesüljön. Arra azonban vigyázzunk, hogy a növények levelei közvetlenül az ablaküveggel ne érintkezzenek, mert azok túlzottan lehűlhetnek és az adott részen meg is barnulhatnak. A radiátorból származó meleg levegőt egyik növény sem kedveli túlzottan. Nem is csak a meleg levegő, hanem annak szárító hatása miatt is káros lehet számukra a fűtőtest közelsége. A növények levelei az ilyen környezetre akár lankadással, hervadással vagy azok száradásával is reagálhatnak. A növénynek ezáltal nemcsak a kondíciójuk romlik, hanem esztétikailag sem mutatnak jól házunkban.

Ideális hőmérséklet

A szobanövények általánosságban 20 fok körüli hőmérsékleten érzik magukat a legjobban, viszont vannak olyan növényfajok, melyek kissé hűvösebb körülményeket kívánnak a tél folyamán. Hidegebb, 15 fokos körülmények között érzi magát jobban pl. a ciklámen és a szobafenyő, még pl. a szobapáfránynak mérsékelten meleg, 18 fokos körülményekre van szüksége. Az orchideafélék a tél folyamán is szobahőmérsékletű melegben fejlődnek a legszebben.

A kintről származó szélsőségesen alacsony hőmérséklet még a szobai növényekre is negatív hatással lehet, akár a tudtunk nélkül is. Erre általában a növények nem megfelelően szigetelt ablakok melletti tartásnál, valamint a szellőztetésnél kerülhet sor. A rosszul szigetelt ablakoknál behúzó hideg levegő közvetlenül a növényt is, de annak cserepét is érintheti. A cserépen keresztül a növények gyökereit egyaránt átjárja a hideg, mely negatívan hat fejlődésére, ugyanis a növények tápanyagfelvétele lesz gátolva. A tápanyaghiány a növények levelein hamar megmutatkozik akár levélsárgulás, akár barnulás formájában. Megfázást okozhat a nem körültekintően végzett szellőztetés is, vagyis a hirtelen jövő, nagymértékű lehűlés, mely közvetlenül érinti a növényeket. Érdemes ennek megelőzése érdekében a növények állandó helyét úgy megválasztani, hogy a szellőztetés alkalmával se károsodjanak, vagy alkalmanként áthelyezésük védett helyre is megoldást jelenthet.

Ideális öntözés

A folyamatosan csökkenő fénymennyiség hatására a növények életfolyamatai is lassulnak.  Ez azt jelenti, hogy kevesebbet fotoszintetizálnak és kevesebb vízre is van szükségük e folyamatokat véghezvinni. Az öntözővíz mennyiségét ezért fokozatosan nyár végétől és ősszel is csökkentsük, télen pedig akár kétheti gyakoriságra is leredukálhatjuk. A fény mellett a hőmérséklet is befolyásolja a szobanövények vízigényét, így a hűvösebb körülményeken nevelt egyedeket kevesebb, még a melegebb helyen tartottakat több vízzel lássuk el. Amennyiben nem tudjuk eldönteni, mennyi vizet is adjunk szobanövényünknek, inkább többször kis adagokban öntözzünk, mintsem, hogy túlöntözzük növényeinket! A talaj felső részének kiszáradása esetében azonban már érdemes megöntöznünk növényünket. A túlöntözés elkerülése érdekében minden növényt olyan edényben tartsunk, melyben van lehetősége a felesleges víznek elfolyni, így előzve meg gyökereinek fulladását.

Ideális páratartalom

A fűtési időszak kezdetével jellemzően a szobák páratartalma is jóval alacsonyabb lesz, mint amely a növények számára optimális lenne. Az ideális páratartalom számunkra és a növények számára is kb. 40-50% körül alakul. Főként a páraigényes, így a trópusi növényfajok azok, melyeknek feltétlenül gondoskodnunk kell a megfelelő páratartalomról az őszi és téli időszakban. Ennek pótlására számos módszer áll rendelkezésre. Az egyik ilyen a fűtőtestre helyezett vizes edényekkel lehetséges, de akár nedves kavicságy készítésével, vagy esetleg a kereskedelemben is kapható (bár nem túl környezetbarát) párásító készülékkel e probléma is könnyedén kiküszöbölhető.

Ideális ápolás

A szobanövények esztétikai értékének megőrzése érdekében nemcsak a környezeti tényezőket kell optimálisan megválasztani, hanem magát a növényt, vagyis azok leveleit is ápolni szükséges. A szálló por mennyisége ugyanis a fűtésnek köszönhetően a téli időszakban fokozódik, így a levelekre is nagyobb mennyiségben rakódik le nem kívánatos rétegben. Ennek időnkénti eltávolítására nagy szüksége van a növénynek is, hiszen ez a levél fotoszintetizáló képességét is csökkenti, ugyanis a levelek ezáltal még kevesebb fényt tudnak elnyelni. A zöld részek megtisztítása akár egy vizes ronggyal is elvégezhető, de akár a fürdőben is lezuhanyoztathatók egyedeik.

A növények lemosása mellett további teendőink közé tartozik a növények elszáradt vagy megsárgul virágainak, virágzati szárainak és leveleinek eltávolítása. Érdemes legalább havonta egy alkalommal a növények öntözésével együtt ezt is elvégeznünk.  A téli időszakban a növényeket ne bolygassuk, azok átültetését hagyjuk a tavaszi időszakra. Ez az időszak továbbá alkalmas arra is, hogy hiányzó talajukat is pótoljuk.

Ideális tápoldatozás

Akárcsak kertben nevelt, vagy szobában tartott növényről legyen szó, a tápoldatozást az ősz közeledtével fokozatosan szükséges elhagynunk, ugyanis a pihenő időszakukban nincsen szükségük növekedésük serkentésére. Az addig heti gyakoriságban adagolt tápoldatot először úgy csökkentsük le, hogy kéthetente adagoljuk, majd pedig teljes egészében elhagyjuk, egészen a tavaszi időszak beköszöntéig. Tápoldatot csak azon növényeknek adjunk a hideg időszakban is rendszeresen, melyek virágzása erre az időpontra esik pl. a mikulásvirág, vagy a ciklámen.

Növényvédelem

A téli időszakban gyakran jelennek meg kártevők és kórokozók a növényeken, hiszen a fényhiányos időszakban minden növény kissé legyengül, ezáltal romlik kondíciója egyaránt. Az öntözések alkalmával nem árt tehát gyors szemrevételezést tartanunk, így a levelek fonáki és színi oldalát is megvizsgálnunk. Gyakori nem kívánatos vendégnek számítanak ilyenkor a pajzstetvek, melyekről jelenlétük mellett mézharmat megjelenése egyaránt árulkodik. A kisméretű, üvegházi molytetű repülő fehér egyedei mellett a levéltetvek is szívogathatnak a leveleken, valamint a száraz levegő az atkák számára alakít ki optimális szaporodási feltételeket. A kártevővel fertőzött növények mihamarabbi elkülönítésével megakadályozható azok továbbterjedése. A kémiai védekezés előtt jó hatékonyságot érhetünk el a növények letörlésével és lemosásával is, amennyiben a kártevők kisebb egyedszámban vannak jelen szobanövényünkön. Túlzott felszaporodásuk esetében a kémiai védekezés lehet a legcélravezetőbb, melynek elvégzésekor arra figyeljünk, hogy azt jól átszellőző helyen vigyük véghez.

Nyitókép forrása: Unsplash

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás