Hirdetés

Az általánosan használt napelemek jelenleg kb. 22 %-os hatékonyságúak, azaz a beérkező napenergia ekkora részét tudják átalakítani elektromos árammá. A világ kutatóintézetei között azonban folyamatosan zajlik a verseny, hogy ennél jobb eredményt tudjanak elérni.

Néhány hónappal ezelőtt a Lausanne-i Szövetségi Politechnikai Iskola egy olyan kettős felépítésű napelemet mutatott be, amelynek mutatója 31,3 százalékos, de őket is sikerült nemrég megelőznie a Berlini Helmholtz Központnak, amely a napenergia 32,5 százalékát árammá alakító cellát fejlesztett. Ezt az eredményt hitelesítette az EU napelemeket tesztelő intézete, így hivatalosan is rekordernek számít a kettős felépítésű napelemek között – közölte a berlini Helmholtz kutatóközpont.

A napelem cella alsó szilíciumrétege a napsugárzás vörös és infravörös tartományát hasznosítja, az ezek felett elhelyezkedő perovszkit kristályok viszont képesek a kék színű fény energiáját is kiaknázni. Ezt már a svájciak is alkalmazták, a berliniek rekordját az tette lehetővé, hogy javítottak a perovszkit vegyület összetételén, illetve a cella felszínén is változtattak.

Bernd Rech tudományos igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen szintű hatékonyságot korábban csak drága félvezetőkkel lehetett elérni. Az összes napelem mezőnyében a 32,5 százalék nem számít rekordnak, az jelenleg 47,6 százalék, de ezt nem lehet iparszerűen alkalmazni.

„Ez egy nagy ugrás, amire néhány hónappal ezelőtt még nem is számítottunk. Nagyon örülünk a hatékonyság jelentős növekedésének, ami mutatja, hogy milyen nagy lehetőségek vannak a perovszkit-szilícium napelemben. Ez a következő években hozzájárul a fenntartható energiatermelés biztosításához” – mondta Steve Albrecht professzor, az intézet munkatársa, utalva arra, hogy megoldásuk remélhetőleg tömegesen is elterjedhet.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás