Hirdetés

Sérti a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülését a környezetvédelmi felügyelőségeken jogszabályi felhatalmazás nélkül bevezetett konzultációs díj – állapította meg Szabó Máté ombudsman. Az alapvető jogok biztosa az illetékes miniszterek közbenjárását kérte.

A hatósági eljárás gyorsítása, eredményességének növelése, a kérelmezők, tervezők munkájának könnyítése volt a célja annak, hogy az elmúlt két évben a környezetvédelmi felügyelőségeken – eltérő időpontokban – konzultációs szolgáltatást vezettek be. Az ügyfelek azonban nem tudják elfogadni, hogy a hatóságtól korábban ingyen kapott tanácsért, segítségért – az általuk már így is magasnak tartott igazgatási szolgáltatási díjak mellett – még pluszban fizetniük kelljen – derült ki a biztosnak küldött panaszokból.

Az ombudsman vizsgálatában megállapította, hogy a konzultációs szolgáltatás bevezetése nem jogszabályi felhatalmazás alapján történt, így nem került sor számos koncepcionális kérdés tisztázására. Ez eredményezhette, hogy a konzultáció a gyakorlatban – a beadványok szerint – a hatósággal történő párbeszéd ellehetetlenítéséhez, az eljárások elhúzódásához, a hatósági munka színvonalának csökkenéséhez és az ügyfelek anyagi terheinek növekedéséhez vezetett.

A biztos jelentésében kiemeli, hogy a jogszabály a hatósági eljárásban előírja a tájékoztatási és együttműködési kötelezettséget az ügyféllel. A konzultációs szolgáltatás és az érte szedett díj jelenlegi formájában egyaránt sérti a tisztességes eljáráshoz való jog feltétlen érvényesülését és a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményét. Egyrészt a jogi szabályozás hiányában hiányzik belőle a kiszámíthatóság, másrészt a hatóságra – mert anyagilag érdekelt a minél nagyobb bevételben – annak gyanúja vetülhet, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy egyre több ügyfél igényelje a konzultációt. Végül, de nem utolsó sorban, a konzultáció semmiképp sem történhet a hatósági munka rovására.

Jelentésében Szabó Máté alapjogi biztos felkérte a közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy a vidékfejlesztési miniszterrel együttműködve, a hatósági eljárásra vonatkozó alapelvek tükrében vizsgálja meg a felügyelőségeken bevezetett konzultációs szolgáltatás tartalmát, és amennyiben szükséges, kezdeményezze a konzultációs eljárás szabályainak rendeleti szinten való rögzítését.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás