Hirdetés

Bár a 4-es metrót a tervek szerint péntek déltől használhatják az utasok a felszíni közlekedés csak másnap, a szombati üzemkezdettől változik meg. Ismerje meg az M4-es metró elindulásához illeszkedő új felszíni tömegközlekedési hálózatot!

2014. március 28-án (pénteken) déltől vehetik birtokukba az utasok az M4-es metró vonalát. Az új metró már ezen a napon is késő esti üzemzárásáig közlekedik, a felszíni hálózat ugyanakkor pénteken még nem változik: a buszok délután is az eddig megszokott menetrend szerint és útvonalon közlekednek, és az új kelenföldi buszvégállomást sem adjuk át a forgalomnak – egészen másnapig.

2014. március 29-én, szombaton az első járatindulástól ugyanis életbe lépnek a korábban bemutatott felszíni tömegközlekedési változások. A buszhálózat megváltozó rendjének kialakításakor arra törekedtünk, hogy minél többen használják a gyors, dugómentes és kényelmes utazást biztosító új metróvonalat, mely alternatívát kínál a jelenleg nagy forgalmú 7-es buszcsalád, a 47-es és a 49-es villamos mellett, valamint a nyugati agglomerációból a XI. kerületig közlekedő sűrű autóbuszvonalak kelenföldi végállomásáról a belvárosba. A januárban egy hónapon át tartó véleményezés után, több mint 7000 észrevétel alapján kialakított új felszíni közlekedési rend tíz fővárosi kerületben, valamint Budaörsön és Törökbálinton mintegy 40 autóbusz-, 5 villamos- és 3 trolibusz- és 20 éjszakai buszvonalon jelent hálózati vagy jelentős menetrendváltozást.

Ahogy Tarlós István bejelentette: a BKK Igazgatóságának döntése alapján az M4-es metrón március 28-ai (pénteki) déli indulásától az esti utolsó járatig, valamint március 29-én és 30-án (szombaton és vasárnap) egész nap díjmentesen lehet utazni. A kedvezmény a felszíni járatokra és más metróvonalakra nem vonatkozik. Mivel ezeken a napokon – az utasforgalmi próbaüzem első három napjának ingyenessége miatt – az M4-es metró vonalán egyik jegyérvényesítő automata sem működik majd, az M2-es, illetve az M3-as metróra történő átszálláskor a Kálvin téren és a Keleti pályaudvarnál a menetjegyeket az ellenőrök érvényesítik. Március 31-én (hétfőn) üzemkezdettől az új metróvonal is a megszokott díjszabás szerint vehető igénybe mint Budapest tömegközlekedési hálózatának új vonala.

Az új metró a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között jár majd, az elindulásához kapcsolódó, március 29-étől (szombattól) életbe lépő felszíni hálózati, menetrendi változások Újpalota, Zugló, a Belváros, Józsefváros, Bel-Buda, Kelenföld, Gazdagrét, Őrmező, Kelenvölgy, Albertfalva, Budafok, Budatétény, Nagytétény, Budaörs és Törökbálint tömegközlekedésére lesznek közvetlen hatással.

Az új felszíni közlekedési hálózatot a www.bkk.hu/m4 címen elérhető oldalunkon mutattuk be, ahol a már megismert interaktív térkép mellett – járatonként és városrészenként bontva – részletes szöveges magyarázatok és további térképek, rajzok segítik a tájékozódást. 2014 januárjában a Budapest-portálról és a BKK honlapjáról egyaránt elérhető interaktív internetes felületen véleményezhette bárki az M4-es metró elindulása miatt átalakuló felszíni közlekedési rendet. Az új felszíni hálózatra érkezett több mint 7000 releváns vélemény, javaslat figyelembevételével alakítottuk ki a végleges felszíni forgalmi rendet. Az új és a megváltozó járatok menetrendje hamarosan elérhető lesz a www.bkk.hu/menetrend oldalon. A mellékelt táblázatból megismerhetőek a változó, valamint az új járatok, illetve jellemző követési sűrűségük.

Az M4-es metró 6,7 kilométeres elkészült szakaszát 13 perc alatt teszi majd meg a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között. A többi metróvonalhoz hasonlóan csúcsidőszakban 2-3 percenként, míg napközben és hétvégén 5, késő este pedig 10 percenként jár majd, és átszállási lehetőséget biztosít a Keleti pályaudvarnál az M2-es és a Kálvin téren az M3-as metróvonalra. Az átszállással történő utazás a metróhálózaton belül továbbra is egy vonaljeggyel lehetséges marad. A metró átadását követő hónapokban a felszíni tömegközlekedési hálózat új struktúrában fog működni, a felszíni kínálat jelentősen nem csökken. A felszíni közlekedés újratervezésekor számos szempontot kellett figyelembe venni. A megújuló felszíni hálózatot alapvetően úgy terveztük, hogy minden utasunk a gyors, dugómentes és kényelmes utazást biztosító M4-es metróvonalat használja, akinek az nyújtja a leggyorsabb közlekedési módot. Azon utasainkat – útvonaluktól függő módon és mértékben – az új metró igénybevételére ösztönözzük, akiknek az a jelenlegivel azonos eljutási időt jelent. Zömében meghagyjuk a megszokott felszíni utazási lehetőséget azokon a vonalakon, ahol a metróra való átszállás lassítaná az utazást. A nappali járatok közlekedésének változásához igazodva kisebb menetrendi módosításokat hajtunk végre az éjszakai hálózaton is.

M4 új és változó járatokM4 új és változó járatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Budapest, 2014. március 25.
Budapesti Közlekedési Központ

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás