1968-ban a Beatles gúnyosan énekelt „Bungalow Billről”, az emberről, aki imádta a meditációt és az indiai tigrisvadászatot. Örökösei most az Egyesült Arab Emírségekből érkeznek, és Kelet-Afrika völgyeiben és legelőin nagyvadakra vadásznak. A helyi törzsek kárára, akiket kitelepítésre kényszerítenek a hatóságok, míg ezeket a dúsgazdag ragadozókat a tenyerükön hordozzák.
Abel és közeli ismerősei hagyományos piros shukába öltözve, kezükben pásztorbottal üdvözölnek bennünket a bomájukban, azaz egy maszáj törpefalucskában, amely kerek kunyhókból és egy karámból áll, amelyet tüskés fákkal és csalánnal kerítenek körül: így tudják megvédeni jószágaikat az oroszlánoktól. Bár manapság az oroszlánok elsősorban a szavannán élő növényevő állatokat támadják meg. A Tanzánia északi részén fekvő Loliondo maszájok manapság pedig inkább a hatóságoktól félnek, mint a ragadozóktól: „Ne fényképezzék az arcunkat” – könyörög vendéglátónk, „se semmi mást, ami felismerhetővé tenné ezt a helyet”. Abel óvatos: ő és mintegy húsz másik maszáj nemrég öt hónapot töltött az arushai börtönben. „Hetvenen voltunk összezsúfolva rabok egy huszonöt főre tervezett cellában. Tekintélyes emberek, helyi törzsfőnökök, iskolázottak vagy olyanok, akik kapcsolatban állnak valamilyen nyugati egyesülettel”, olyannal, amely az őslakos népek jogait védi, mint például a Survival International (Egyesült Királyság) vagy az Oakland Institute (USA). „Mindent megtesznek, nehogy össze tudjunk szerveződni az OBC ellen” – következteti ki.
Az OBC, azaz az Otterlo Business Corporation egy emirátusi vadászatszervező társaság. Az Arusha régió 2022. június 6-án bejelentette, hogy a Loliondo területén (a Ngorongoro Vadrezervátumtól északra és a Serengeti Vadrezervátumtól keletre) kitelepíteni tervezi a lakosságot egy 1500 négyzetkilométeres területről, amelyet ezentúl kizárólag az OBC vállalat használhat. Majd több száz rendőr pár nap alatt több mint 400 fehér jelzőtáblát állított fel a szavannán, kijelölvén így a tiltott terület határait. „Behívott minket a loliondói körzeti megbízott, és azt mondta nekünk: „Ez a kizárás elnöki rendelet, engedelmeskedni kell, a részleteket majd később megbeszéljük – mondja Abel. Természetesen tiltakoztunk. Nemcsak a „részleteket” akartuk megtudni, hanem a leendő státuszunkat is ebben az országban, hogy vajon teljes jogú állampolgárok maradunk-e még. Egyre dühösebbek lettünk, a dolgok elfajultak, és aznap este már a rendőrségen aludtunk…”. Eközben a kijelölt terület körül a maszájok mobiltelefonon tartották a kapcsolatot a bomák között, és szembeszálltak a rendőrséggel.
Június 9–10-én éjszaka a maszájok kitéptek néhány jelzőtáblát. Reggel a rendőrség könnygázzal, de éles lőszerrel is próbálta feloszlatni a tüntetőket. A képek a közösségi oldalakon pillanatok alatt elterjedtek és bejárták az egész világot, ahogy szembenállnak egymással a maszájok, hagyományos piros viseletükben és a zöld-kék terepmintás egyenruhájukban a katonák. Több tucat ember megsérült. Néhányan dárdákkal és íjakkal hadonásztak: egy rendőrt fejbe talált egy nyílvessző, és meghalt. A következő napokban több száz maszáj menekült át a szavannán a szomszédos Kenyába, ahol rokonok adtak nekik menedéket – sok nomádnak a határ mindkét oldalán vannak rokonai. Hamad Masauni belügyminiszter fokozott határőrizetet rendelt el, és vizsgálatot írt elő a Loliondo térségében működő nem kormányzati szervezetek (NGO-k) ellen. 2022 novemberének végére a Kenyába száműzött maszájok többnyire visszatértek Tanzániába, azután, hogy a bebörtönzött vezetőket büntetőeljárás nélkül szabadon bocsátották, ami viszonylagos nyugalmat látszott jelezni.
Úgy hetvenezer embert érintettek a kilakoltatási intézkedések. „Elkezdték megbírságolni az embereket 100 000 shillingre (40 euró), amennyiben túlléptek a jelzőtáblákon” – mondja Abel. A maszájok ritkán rendelkeznek készpénzzel, sokan cserekereskedelmet folytatnak, így a szabálysértőknek gyakran el kellett adniuk a teheneiket, „alacsony áron, mivel száraz évszak van, és az állatok soványak – magyarázza egy szemtanú. – Amikor az emberek nem tudnak fizetni, a hatóságok elviszik a csordákat.
Az Oakland Intézet felmérése szerint 2022 novemberében és decemberében 5880 szarvasmarhát és 767 juhot foglaltak le. Az elkobzások 2023 januárjában is folytatódtak. „Mindezt a természetvédelem ürügyén – dühöng Abel. – Nem a kormány fog minket megtanítani arra, hogyan kell megóvni a természetet: ezekkel a gazdag külföldiekkel ellentétben mi nem öljük meg vadállatokat, mi mindig is együtt éltünk velük. Nem mi vagyunk azok, akik veszélybe sodorják őket! Ezt bizonyítja, hogy ahol a maszájok élnek, Tanzániában éppúgy, mint Kenyában, ott él a legtöbb vadon élő állat.” Ne felejtsük, hogy a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) sokáig védelmezte a lakosok nélküli természetvédelmi parkok koncepcióját. Ahogyan a Természetvédelmi Világalap (WWF) is, de ők ma már elismerik az agrárpásztorok és gyűjtögetők szerepét a környezet megőrzésében: „A biológiai sokféleség védelmének célkitűzései elérhetetlenek az őslakosok és a helyi közösségek teljes körű bevonása nélkül.
A számok magukért beszélnek: „az őslakosok földjeinek 91%-a” jó ökológiai állapotban van, és „a biológiai sokféleség szempontjából kulcsfontosságú területek (Key Biodiversity Areas) legalább 36%-a” az ő területükön található.
1904-ben és 1911-ben Brit Kelet-Afrikában (a későbbi Kenyában) a brit gyarmati adminisztráció már kiűzte a maszájokat területük 50-70%-áról, hogy helyet csináljanak a vadon élő állatoknak… és a brit vadászoknak, akik fél évszázad alatt majdnem kiirtották az indiai szubkontinens összes tigrisét. Az 1950-es években egy nyugatnémet állatorvos, Bernhard Grzimek (1909–1987) és fia, Michael (1934–1959) azt a nézetet népszerűsítették Nyugaton, hogy az afrikai édenkert szűzességét maguk az afrikaiak veszélyeztetik. A „Serengeti nem halhat meg” című filmjüket Tanganyikában (a későbbi Tanzánia) forgatták, és az 1960-ban elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat. Dr. Grzimek meggyőzte a briteket, majd Tanzánia első elnökét, Julius Nyerere-t is, hogy tisztítsa meg a Serengetit és a Ngorongorót a lakosságától.
Bernhard Grzimek a világháború után a frankfurti állatkert igazgatója lett, … előtte a Wehrmacht állatorvosa és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) tagja volt. A lakóitól megtisztított afrikai természet elképzelése nem volt mentes a rasszizmustól: Guillaume Blanc történész kiemeli, hogy míg a Cévennes Park (Franciaország) esetében elismerik az agropasztoráció szerepét a biodiverzitás megőrzésében, addig „Afrikában egy természetvédelmi parknak üresnek kell lennie”. „A lakosaitól mentes természet eszménye” valójában egyfajta „zöld gyarmatosítás – állapítja meg. – A gyarmati időkben a fehér ember civilizációs elnyomása alatt éltek… most meg a nyugati szakértők ökológiai elnyomása alatt.” Tehát „a modern és civilizált világnak meg kell mentenie Afrikát az afrikaiaktól”.
„Fenntartható” szafarik, helikopteres vadkövetéssel
A függetlenség elnyerése után számos egykori gyarmati köztisztviselőnek nyílt lehetősége arra, hogy második karrierjét a parkok igazgatásában folytassa. A maguk részéről az újonnan függetlenné vált államok védettnek nyilvánították a rezervátumokat, egyrészt, hogy elősegítsék a turizmust (amely Tanzánia bruttó hazai termékének [GDP] a világjárvány előtt 10%-át adta),[7] valamint hogy ellenőrzésük alatt tartsák az etnikai kisebbségeket, amelyek életmódját (nomadizmus, vadászat és gyűjtögetés, meztelenség stb.) igencsak összeegyeztethetetlennek tartották az állami centralizmussal illetve az általuk gondolt „modernitással”. Noha tény, hogy a maszájok erős harcos hagyományokkal rendelkező nomádok, ma már nem vadásznak – elmúltak azok az idők, amikor egy fiatal harcosnak oroszlánt kellett ölnie, hogy bizonyítsa erejét. Sőt, a pásztorok kifejezetten kerülnek bármi érintkezést a szarvasmarháik és a gnúk között, mivel azok olyan betegségekkel fertőzhetik meg a teheneket, mint a rosszindulatú katarrális láz. Állataik pedig karbantartják a szavannát, lelegelik a növényzetet és trágyájuk megtermékenyíti a talajt. A Serengetiben, amelyből 1959-ben kitelepítették a maszáj lakosságot, a vadőröknek most rendszeresen irtaniuk kell a bozótot, hogy elpusztítsanak egy bizonyos fajta invazív fűfajtát, a Bidens pilosát. Az 1974-es kiűzés után a növényevők sokféleségének csökkenését észlelték. „A globális felmelegedés hatását máris érezzük: január van, most kellene tetőznie az esős évszaknak, de alig esik. És még itt van ez az OBC-probléma is. Nem tudom, mi lesz velünk, ez teljesen megváltoztatja az életmódunkat” – zárja le Abel.
Az OBC, amely 1992 óta szervez trófeavadászatokat Tanzániában, az Al-Ali holding tulajdonában van, amelynek birtokosa Mohammed Abdoul Rahim Al-Ali dandártábornok, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) védelmi miniszterhelyettese, aki 2016-ban szerepet játszott a „Panama-iratok” botrányban. Ügyfelei többek között Mohammed Ben Rashid Al-Maktoum sejk, Dubaj emírje, egyben az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke és védelmi minisztere, valamint annak fia, Hamdan herceg is. Az Egyesült Arab Emírségekbeli közösségi hálózatokon nem említik a közelmúltban Loliondóban történt erőszakos cselekményeket. Inkább olyan fotókat tesznek közzé, amelyeken maszáj nők tevékenykednek egy kút körül, amelyet az UAE Water Aid, a Sheikh Al-Maktoum alapítványa által finanszírozott humanitárius szervezetnek köszönhetnek: „A vadászati koncessziós területeket övező közösségeknek is részesedniük kell a vadászatból, mégpedig közösségi fejlesztési programokon keresztül” – közölte az OBC a Twitteren keresztül 2017. december 13-án. Ugyanakkor a tanzániai rendőrség az elmúlt mintegy tizenöt évben folyamatosan zár ki maszájokat a koncesszióból…
Az OBC dicsekszik a „fenntartható vadászatával” is, de a helyi sajtó és a kenyai Maasai Environmental Resource Coalition nevű egyesület 2002 óta tesz feljelentéseket az emirátusok gaztettei miatt: helikopterrel vadásszák le a vadat, sókővel csaliznak, és nem tartják be a kvótákat. A Loliondo-rezervátum a Ngorongoro, a Serengeti és a kenyai Masai Mara park között fekszik, a növényevő állatcsordák (és a velük táplálkozó ragadozók) vándorlási útvonalán: a 2000-es évek óta észleli Kenya (ahol 1977 óta tilos a trófeavadászat) a vadállomány csökkenését, amely egyértelműen a Loliondo elhagyása során tizedelődik meg. Az OBC-rezervátum saját magánrepülőtérrel is rendelkezik, amely közvetlen összeköttetést biztosít az Öbölhöz. Egyes maszájok azt gyanítják, hogy a vadon élő állatok innen vadállat-kereskedelem útján a dubaji állatkertbe kerülnek.
Hogy mennyire erőszakosan zajlanak a kilakoltatások, arra 2009. július 4-én derült fény, amikor a Field Force Unit rendőrei felgyújtottak mintegy kétszáz bomát, menekülésre kényszerítve a helyi lakosságot. A tanzániai Független Emberjogi Bizottság, Bjarne H. Sorensen tanzániai dán nagykövet, valamint az ENSZ őslakos népek jogainak különmegbízottja, James Anaya tárták fel a tényeket. A kilakoltatás a tanzániai törvények értelmében jogellenes volt, mivel az OBC vadászati engedélye nem jár földhöz való joggal. Kilakoltatásokra 2013-ban és 2017 augusztusában is sor került. Míg aztán 2017 októberében John Pombe Magufuli tanzániai elnök megvonta tisztségét Jumanne Maghembe-től, a turisztikai és természeti erőforrások miniszterétől.
Az emírségek érdekeit szolgáló korrupció gyanúja
Az új miniszter, Hamisi Kigwangalla leállítatta a kilakoltatásokat, elrendelte a lefoglalt szarvasmarhák visszaszolgáltatását, vizsgálatot rendelt el a Korrupciómegelőzési és Korrupcióellenes Hivatalnál, és elbocsátott több tisztviselőt, akiket az OBC előnyben részesítésével gyanúsítottak, köztük a minisztérium Vadvédelmi Osztályának igazgatóját, Alexander Songorwát, és több biztonsági tisztet is.[11] Az OBC ügyvezető igazgatóját, a tanzániai Isaac Mollelt egy időre még be is börtönözték. Lemondásra kényszerítették 2018 májusában Abdulrahmane Kinanát, a kormánypárt (Chama cha Mapinduzi, Forradalmi Párt) főtitkárát, akit az emirátusok javára elkövetett korrupcióval gyanúsítottak. Úgy tűnt, meg vannak számlálva az OBC napjai Tanzániában. Csakhogy 2021 márciusában Magufuli elnök hirtelen meghalt (valószínűleg covid-19-ben). Utódja, Samia Suluhu Hassan alelnöknő pedig kiváló kapcsolatokat ápolt az Egyesült Arab Emírségekkel: 2022 februárjában Dubajban tett hivatalos látogatása során a Burj Khalifa-tornyot – a világ legmagasabb felhőkarcolóját – tanzániai színekben világították ki. Az elnöknő a vitatott Kinana kinevezését részesítette előnyben, aki így 2022 áprilisában a kormánypárt alelnöke lett.
Négy hónappal a dubaji látogatása után Hassan elnöknő elrendelte a loliondói ellenőrzött vadrezervátum elkerítését és kiürítését… persze óvatosan kerülve a „kilakoltatás” szó használatát. „Mindenki fél” – sóhajtja Charles maszáj vezető. „A családomat 1959-ben űzték el a Serengetiből. Akkoriban a britekkel kötött megállapodás azt ígérte, hogy soha többé nem fognak minket kilakoltatni. Elárultak minket.” A jelenleg is zajló kitelepítési politika a Ngorongoro Természetvédelmi Területre (NCA) is kiterjed. Maa nyelven (a maszájok nyelvén) a Ngorongoro szó „harangot” jelent: ez a szarvasmarhák kolompolására utal, amely az azonos nevű, látványos kráterben visszhangzik. Az 1959-ben a Grzimekek által létrehozott, összesen 8 288 négyzetkilométeres természetvédelmi terület középpontjában egy több mint 300 négyzetkilométeres kaldera (egy ősi vulkán összeomlott krátere) áll, amely a világ legnagyobb épségben maradt felszíni kalderája. A Ngorongoro-kráter mára a vadvilág szentélyévé vált, amelyet évente félmillió turista látogat meg, akik dzsippel érkeznek, hogy megcsodálják a vadon élő állatokat. Bár a maszájoknak 1974-ben el kellett hagyniuk a területet, a rezervátum többi része „többcélú”, ami azt jelenti, hogy az agropasztorációt megtűrik. Legalább 80 000 maszáj él a területen, ahol számos boma, téglaház, iskola és kórház található. Sokan a Serengetiből elűzött családok leszármazottai. A hatóságok azonban 2022 januárja óta aggódnak a védett terület „túlnépesedése” miatt, arra hivatkozva, hogy az 1960-as években csak néhány ezer maszáj élt itt. „Elveszítjük a Ngorongorót” – állapította meg az elnöknő, majd létre hozott egy „önkéntes áttelepítési programot”. Kassim Majaliwa miniszterelnök 2022 februárjában találkozott a ngorongorói lakosokkal, és „felajánlotta” nekik, hogy távozzanak. De több általunk megkérdezett ember szerint „akkor már minden el volt döntve, már decemberben házakat építettek Handeniben a kitelepítettek fogadására.” Minden család kap egy házat, két hektár földet és 10 millió shilling (4000 euró) kártalanítást. 2022 januárjáig mintegy ötezer ngorongorói maszáj már elment, és további ötezren készülnek ugyancsak elmenni. Erről a Loliondo és a Ngorongoro rezervátum közötti területről összesen 150 000 maszáj kitelepítésére kerülhet sor: ezt az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala 2022. június 15-én elítélte, mivel itt „a nemzetközi jog által tiltott önkényes kitelepítésről” van szó, „szabad, előzetes és tájékozott beleegyezés” nélkül.
Philip egy Ngorongoro-kráter környéki boma főnöke. A 4×4-es terepjárós vadászatok után néhány turista oda szokott menni a bomájukhoz, hogy megismerkedjen a fotogén maszáj kultúrával, tánc- és énekbemutatót nézzen, kipróbálja a fadörzsöléses tűzcsiholást, megnézzen egy hagyományos kunyhót, és hogy kézműves termékeket vásároljon, főként színes gyöngyökből készült karkötőket. A maszájok gyakran a „Hakuna Matata” („nincs probléma” szuahéliül) kifejezéssel köszöntik a turistákat. Ezt a kifejezést a Disney-stúdió (1994) „Az Oroszlánkirály” című animációs filmje tette világszerte ismertté. A stúdió gondoskodott a védjegy bejegyeztetéséről is…
„A környezetvédelem csak ürügy”
A hatóságok azzal ösztönzik a maszájokat Ngorongoro elhagyására, hogy máshol kínálnak fel nekik letelepedési lehetőséget. Ugyanakkor módszeresen visszafejlesztik az NCA-n belüli szolgáltatásokat. A terület egyetlen kórháza, Endulenben, amelyet 1965 óta az arushai egyházmegye működtet, naponta körülbelül 20 beteget lát el. A kórháznak, miután nem kapott már támogatást, csökkentenie kellett a létszámát, emiatt rendelővé minősítették le. A hatóságok 2021 óta nem adnak ki építési engedélyt a rezervátum területén, ellehetetlenítve ezáltal az épületek felújítását. A Flying Medical Service, egy arushai székhelyű civil szervezet, amelynek kis repülőgépei az elszigetelt bomák mentőszolgálatát biztosítják, immár nem láthatja el Ngorongorót. Ahogy lappangva körülautózzuk Endulen környékét, tapasztalhatjuk, hogy az elhagyott házakat és bomákat lerombolják, nehogy újból használatba vegyék. Éppen akkor romboltak le munkások egy egész iskolát is, az Osotwa Primary Schoolt, ahol eddig négyszáz diák tanult. További nyolcra ugyanez a sors vár, négy templom és még egy rendőrőrs is sorra kerül majd. „Ez itt nem Loliondo. Itt túl sok lenne a szemtanú: turizmus és erőszak, ezt egyszerre nem lehet… Így hát puhább módszerekkel szervezik a kilakoltatást” – mondja Daniel, egy jól értesült enduleni forrásunk. Ha nincs egészségügyi és oktatási ellátás, akkor az embereknek nem lesz más választásuk, mint elmenni. A maszájok házai és infrastruktúrája helyén „öt luxusszálloda” épülhet majd – mondja Daniel – A természetvédelem csak ürügy, itt a turizmus fejlesztéséről van szó. Ez pedig nagy környezeti ártalommal jár majd.
Hatszáz kilométerre keletre, Tanga tengerparti régiójában található Msomera városa, ahová a Ngorongoróból kilakoltatott embereket telepítik. A sűrűbben lakott területen generációk óta letelepedett maszájok élnek, akik inkább földműveléssel (kukorica, bab) foglalkoznak, és életmódjuk eltér a nyugaton élő félnomádokétól. A Msomera-i maszájok egy csoportja, a település eredeti lakói megdöbbenéssel látták, hogy a hatóságok egyszer csak házakat építettek az ő földjükön az újonnan érkezettek befogadására. Mivel úgy vélték, hogy „nincs vesztenivalójuk”, úgy döntöttek, hogy a kockázatok ellenére is szót emelnek saját érdekükben. Kerülő utakon, a hadsereg útakadályait kerülgetve, elsötétített ablakú járműben visznek körbe minket, hogy lássuk nyomorúságos helyzetüket. „A mi földjeinkre telepítették a ngorongoróiakat – dühöng William Kanyinge, egy 60 éves törzsfőnök, aki büszkén tartja parancsnoki botját, azt oringát. –A helyi média egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel, ha meg valaki tiltakozik, azt megfenyegeti a hatóság”. Kisérőink hullámpalás kis zöld házakra mutatnak: „Harmincöt éve élek ezen a földön, és most kilakoltattak, hogy ideépítsék ezeket a házakat, meg még ezt a templomot is” – dühöng Emmanuel Kilossu. Állítja, hogy „ötven hektárjából negyvenet veszített”. „És itt meg – veszi át a szót Lukas Simeon, sírkövekre mutatva: „ez volt az otthonom! Nézd, az őseim sírjai! Odaadták a földemet a kitelepítetteknek. Már oda se mehetek”. Amikor pedig a törvényes tulajdonosok megpróbálták megművelni a földjüket, az új betelepültek kihívták a rendőrséget, akik aztán elkergették az engedetlenkedőket. „Most még megélünk a tavalyi betakarításokból és a rokonok segítségével. De mi lesz velünk jövőre”? Deneth Mwarabu földjét meg egy volt ngorongorói parlamenti képviselőnek ajándékozták oda. A viszony a betelepítettekkel félelmetes: „A mi gyerekeink és az ő gyerekeik verekednek az iskolában. Amint eltűnik a katonaság, itt erőszak lesz”. Az újonnan érkezettek óvatosak: kerítéseket emelnek és elbarikádozzák magukat.
Pedig a maszájok földhöz való szokásjogát elismeri az 1977-es tanzániai alkotmány 24. cikke. Földet nem lehet lefoglalni az eljárások szigorú betartása nélkül. Arushában Joseph Oleshangay ügyvéd bíróságon kívánja megtámadni a földkisajátításokat. A maszájok 2022. szeptember 30-án elszenvedték első jogi vereségüket: a Kelet-afrikai Bíróság (EACJ) elutasította a tanzániai hatóságok elleni fellebbezésüket… „Az állam értékeli a maszájokat, ha azok turisztikailag hasznosak – zárja Oleshangay ügyvéd –, de amikor kiállnak a jogaikért, már nem tekintik őket teljes jogú állampolgároknak.”
A szerző, Cédric Gouverneur, újságíró
Fordította: Drechsler Ágnes
