Hirdetés
(X)

A tagállamoknak 15 évi vita – ebből 4 évi hivatalos tárgyalás – után márciusban sikerült megállapodniuk a minap elfogadott szerződésben, amelyet ezt követően felülvizsgáltak jogászok is. Az új egyezmény egyik fontos eleme védett tengeri térségek létesítése a nemzetközi vizeken.

Történelmi egyezményt fogadtak el  június 19-én az ENSZ tagállamai a nyílt tengerek védelméről. Az óceánt és annak egészségét fenyegető veszélyek elhárítása tekintetében a megállapodás kulcsfontosságú az emberiség szempontjából is.
“Az óceán Földünk éltető ereje. Ma új életet, új reményt leheltek belénk, hogy az óceánnak esélye lesz küzdeni” – ekképp reagált António Guterres ENSZ-főtitkár, aki üdvözölte a “történelmi sikert”.

Miközben a tengeri ökoszisztémákat az éghajlatváltozás, a szennyeződés és a túlhalászás fenyegeti, a tudomány bebizonyította, hogy fontos az óceánok védelme, amelyek az ember által belélegzett oxigén felét biztosítják, továbbá elnyelik az emberi tevékenységek révén kibocsátott szén-dioxid jelentős részét.

A nyílt tengerek ott kezdődnek, ahol véget érnek az államok kizárólagos gazdasági övezetei, 200 tengeri mérföldnyire (370 kilométerre) a partoktól, tehát nem esnek egyetlen állam joghatósága alá sem.

Annak ellenére, hogy a nyílt tengerek a Föld felületének csaknem felét, az óceánokénak pedig több mint 60 százalékát teszik ki, sokáig figyelmen kívül hagyták őket a környezet védelméért folytatott harcban, korábban inkább a parti övezetek és egyes emblematikus fajok megmentésére fektették a hangsúlyt.

Az új egyezmény egyik fontos eleme védett tengeri térségek létesítése a nemzetközi vizeken.

Jelenleg a nyílt tengerek mindössze 1 százalékára vonatkoznak az állagmegóvási intézkedések.

Az egyezmény szeptember 20-tól írható alá, amikor számos állam- és kormányfő vesz részt New Yorkban az ENSZ-közgyűlés éves általános vitájában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás