Hirdetés

Orvvadászok mérgezett nyila pusztította el a világ legnagyobb elefántját. A 45 éves Satato a kenyai Tsavo nemzeti park büszkesége volt. A földig érő agyarú elefántok egyik utolsó tagjára nagyon vigyáztak, ezért is döbbentek meg a park dolgozói, mikor megtalálták az állat maradványait.

Az elefántot már hónapokkal korábban, márciusban is támadás érte, de a sérülést a gondozók időben észlelték, így az állatorvos meg tudta menteni életét. Akkor is mérgezett nyilakkal támadtak rá, és bár a dózis nem volt halálos, a sebe elfertőződött.

Sataoról az a hír járta, hogy ösztönösen tudta, vigyáznia kell agyaraira. Ezért élt, bujkált a bozótosban.

A nemzeti park területét a földön és a levegőből is rendszeresen figyelik, ellenőrzik. Sataot májusban kilencszer is látták, utoljára 19-én, a tetemtől 300 méterrel távolabbi helyen. Az állatot vélhetőleg május 30-án ölték meg. A megcsonkított testet június 2-án fedezték fel az ellenőrzés során.


Fotó: THE TSAVO TRUST Facebook-oldal

A park vezetője és dolgozói reménykedtek, hogy a tetem nem Satao. Folyamatosan keresték az állatot, de nem találták. Közben a mocsárban lévő testet is megvizsgálták. A beazonosítást nehezítette, hogy az állat fejét megcsonkították, agyarait levágták. A korábbi felvételek és tapasztalok alapján végül egyértelműen kijelentették, hogy a megtalált állatmaradvány Sataoé.

Richard Moller, a nemzeti park vezetője úgy nyilatkozott, hogy ez volt élete legnehezebb jelentése, amit valaha is írt. Könnyeitől már a falat sem látta, mikor be kellett jelentenie a szomorú hírt- írta a szeretlekmagyarorszag.hu.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás