Hirdetés
greenfo/MTI

Takonykórjárvány tört ki egy tenyésztőtelep pandái közt a kínai Sanhszi tartományban. A betegség eddig négy állatot fertőzött meg, egyikük decemberben el is pusztult.

A Hszian városbeli tenyésztő- és kutatóközpont különleges intézkedéseket léptetett életbe a most 24 egyedből álló panda állományának védelmére, ennek keretében 20 pandabetegség- és takonykórszakértőt is meghívtak Kína különböző részeiről a betegség terjedésének megelőzésére és a fertőzött pandák kezelésére  – írja a China Daily angol nyelvű kínai lap.

Eddig négy állat fertőződött meg a betegséggel, egyikük, a 8 éves nőstény Cseng Cseng december 9-én pusztult el, három nappal azután, hogy takonykórt diagnosztizáltak nála. A takonykór rendkívül veszélyes betegség, amely legtöbbször kutya- és macskaféléket fertőz meg. A halálozási ráta a statisztikák szerint akár 80 százalékos is lehet.

"Sosem sújtott még hasonló járvány minket" – nyilatkozta Han Hszüe-li, az intézmény igazgatója, akinek elmondása szerint rögtön azután, hogy Cseng Cseng esetében meggyőződtek a betegség mibenlétéről, külön kórtermekbe költöztették az állatokat, külön ápolót jelöltek ki számukra, valamint erős fertőtlenítőszert kezdtek alkalmazni az egész intézmény területén.  A beteg pandák jelenleg gondos orvosi kezelés alatt állnak, az egészséges állatokat pedig napi 24 órás szigorú megfigyelés alatt tartják.  Az intézmény Cseng Cseng halála előtt 25 pandával rendelkezett, amely a világ harmadik legnagyobb állományának számított.

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás