Hirdetés
hvg hírlevél

Újabb – közvetett – bizonyíték is van arra, hogy művelt elődeink már száz évvel ezelőtt is tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a levegőbe kerülő szén-dioxid globális felmelegedést okoz. Többek között az amerikai mérnök, William Lamont Abbott is tisztában volt ezzel, ám ő még úgy vélte, jó lenne a világ számára, ha a bolygón található összes szenet elégetnék.

Melegebb lenne a föld, mindenki jobban járna” – gondolta. Abbott ugyanis abban hitt, hogy a Föld fokozatosan veszt az energiájából és bolygónkra ezért a fokozatos kihűlés, az emberekre pedig hosszabb távon a fagyhalál vár. Abbott, aki az USA-beli Illinois állam legnagyobb energiaszolgáltatójának főmérnöke volt, azt állította, a szénkincs elégetésének köszönhetően megkétszereződne a mezőgazdasági termelésbe bevonható területek nagysága és a sarkvidékeken is paradicsomi viszonyok alakulnának ki.

Bár Abbottnak – szerencsére – nem sikerült megvalósítania tervét, az ügy sok szempontból az utókornak is fontos tanulságokkal szolgált. Az egyik az, hogy a Föld klímája nagyon bonyolult rendszer, s éppen ezért nem szabad elhamarkodottan nekiesni különféle ígéretesnek tűnő projektek megvalósításának.

Fidelity szénbánya DuQuoin közelében Illinois állam 1929 forrás Getty Images

A másik tanulság pedig örömteli: fontos, hogy kevesebb mint száz év alatt az emberiség nagyobb része eljutott odáig, hogy megérti, mekkora veszélyt jelent a klímaváltozás és a szén-dioxid mennyiségének a növekedése. És ami még lényegesebb, egyre többen érzik a felelősséget, amellyel a homo sapiens tartozik a bolygónak és a következő generációknak.

Így válnak veszélyessé a világmegváltó tudósok

Egy cikk arról, hogy hogyan és miért érdemes befogni a keletkező CO2-őt

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás