Amióta az idő hidegebbre fordult, a varjak egyre jobban behúzódnak a lakott területekre. A fekete madarak döntő többsége azonban csak téli vendég nálunk, tavasszal elköszönnek tőlünk.
Negyven-ötven évvel ezelőtt a vetési varjú még nagyon gyakori fészkelő volt Magyarországon. Az 1970-es években azonban mezőgazdasági kártevőnek kiáltották ki és ezrével irtották. Olyannyira, hogy az ezredfordulón már csak ritkán lehetett látni varjúfészket. Ekkor védetté nyilvánították és a természetvédelmi szakemberek erőfeszítéseinek köszönhetően lassacskán ismét szaporodni kezdett az állomány.
Az utóbbi években a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága működési területén is egyre több vetési varjú fészkel, különösen a Csanádi-pusztákon és a Dévaványai-Ecsegi pusztákon. Azonban még mindig csak néhány százas nagyságrendekről van szó. Télen viszont gyakran többezres varjúcsapatokat is láthatunk a térségben. Ezek a madarak elsősorban Ukrajnából, Szlovákiából, Lengyelországból érkeztek hozzánk.
Bár a vetési varjú nem kifejezetten vonuló madár, telente mégis kóborlásra adja a fejét, délebbre, a melegebb tájak felé húzódik. Általában már októberben megjelennek az első nagyobb csapatok,de ha az idő melegebb, akkor csak később jönnek. Eleinte elsősorban a pusztákon vagy az állattartó telepek környékén tartózkodnak, ott gyűjtögetnek maguknak eleséget. A növényi táplálékoktól kezdve a rovarokon át a kisebb rágcsálókig sokmindent megesznek. Amikor az idő zordabbra fordul, akkor bejönnek a városokba, ahol az utcán eldobált hulladékokat szedegetik, így próbálnak eleséghez jutni.
Rendszerint a városok peremén lévő erdőkben, facsoportokban, temetőkertekben éjszakáznak, ahonnan reggelente többezres csapatokban rajzanak ki a szélrózsa minden irányába. Gyakorlatilag egész napjukat élelemszerzéssel töltik, majd estefelé ismét visszatérnek éjszakázóhelyükre. A népes varjúcsapatok általában március közepéig vendégeskednek nálunk, utána visszatérnek fészkelőhelyeikre.
