Hirdetés

18 és 25 év közötti egyetemisták jelentkezését várja a ReCity Kiadó Kft. márciusban induló, a Népliget fejlesztésére irányuló “Társszakmák együttműködése a fenntartható városért” c. programjába! A 8 alkalmas műhelymunkára elsősorban építész, tájépítész, szociológus, kertész-, környezet- és településmérnök, formatervező, valamint építőművész hallgatók jelentkezését várják.

A projekt célja a fiatal felnőtt tehetségek érzékenyítése a környezeti és társadalmi problémák iránt egy konkrét – jelenleg kihasználatlan, elhanyagolt – terület lehetséges fejlesztési irányainak meghatározásán keresztül. A Népliget “újragondolása”, bekötése a város vérkeringésébe, Budapest élhetőségéhez is hozzájárul.

A szombat délelőttönként, 4 órában zajló műhelymunkák során a jelentkezők elméleti és gyakorlati képzésben részesülnek. Átfogó, komplex képet kapnak a XXI. század globális és lokális kihívásairól és az ezekre adható válaszokról, hazai és külföldi jó megoldásokon keresztül, majd csoportmunkában dolgozzák ki saját fejlesztési javaslataikat. Ezenkívül a program fontos célkitűzése, hogy a különböző tudományágak területén tanuló fiatalokat együttműködésre, közös gondolkodásra sarkallja, annak érdekében, hogy képesek legyenek egymás szemével is látni, egy másik nézőpontot is megismerni és elfogadni, mert a hatékonyság ezáltal megsokszorozható! Különösen fontos ez a felismerés akkor, amikor környezetünk megóvása a tét. Ezt a fontos tapasztalást kell eljuttatni a társadalom széles rétegeihez, melyre a workshop-sorozatot záró publikációk adnak majd lehetőséget. A műhelymunkák egy-egy felkért szakértő iránymutatásával zajlanak.

A WORSHOPOKAT TARTÓ SZAKÉRTŐK

Krizsán Barbara okleveles településmérnök, a Protaterv Városrendezési és Építészeti Iroda munkatársa, a Magyar Urbanisztikai Társaságon belül működő Fiatal Urbanisták Tagozatának marketing vezetője. Számos közterület-fejlesztési program aktív résztvevője (pl. VÁR a TÉR, Kammermayer tér, Üllői út).
Tihanyi Dominika tájépítész, az Újirány csoport alapító tagja. 2015-ben elnyerte Az Év Tájépítésze Díjat. Az Újirány csoport 2000-ben a Millenáris parkkal került be a köztudatba, míg tavaly a Teleki téren valósította meg a közösségi vagy participatív tervezést a helyi lakosság aktív tagjainak bevonásával, bizonyítva ezzel a módszer létjogosultságát.
Koltai Tamás biológus, a moduláris növénytermesztő rendszert (Grofie) fejlesztő, valamint vertikális növényfalak építésével is foglalkozó Gourmet Garden Kft. egyik alapítója. Érdeklődése fókuszában a városi élelmiszertermelés különböző formái állnak, a Klímanagykövetség Palánta programjának vezetője.
Zsargó Szilvia környezetgazdaságtan szakos műszaki menedzser és ipari termék és formatervező mérnök. 2012 óta független tanácsadóként foglalkozik EU-s fejlesztéspolitikával, projektek tervezésével, menedzsmentjével. Tagja a Klímanagykövetség Egyesületnek, alapítója a Mindspace Nonprofit Kft-nek, ahol kiemelt figyelmet fordítanak a nonformális környezeti nevelésre, többek között a gamification módszerére.
Doró Viktória, kommunikációs szakos bölcsész, magyartanár. 2008 óta foglalkozik környezetvédelemmel, fenntarthatósággal, szemléletformálással újságíróként, szerkesztőként, előadóként. 2014 óta a ReCity Magazin főszerkesztője.

A műhelymunka résztvevőit az első alkalommal 4 kisebb csoportra osztják úgy, hogy különböző tudományágakat képviselő fiatalok kerüljenek össze. Ők a program végéig, 8 héten át együtt, kooperatív csoportmunkában dolgoznak, meghatározott aspektusból vizsgálva a Népliget lehetséges fejlesztési irányait.

 

A Népliget felülnézetből (Kép: legifoto.com)

A Népliget felülnézetből (Kép: legifoto.com)

A FÓKUSZOK – gyermek és családbarát megoldások – tartalmas szórakozási és kikapcsolódási formák – zöldfelületek megóvása, ökologikus hasznosításuk – sport és rekreáció lehetőségei A workshopok zárásaként a 4 csoport különböző fókusszal elkészült prezentációit egy összegző tanulmányban a X. kerületi Önkormányzat illetékes osztályához is eljuttatják, mint megfontolásra érdemes fejlesztési javaslatokat.

A részvétel ingyenes!

A JELENTKEZÉS FELTÉTELEI 18-25 év közötti, felsőoktatásban tanuló hallgatók jelentkezését várják (maximum 20 fő). Előnyt élveznek az építész-, tájépítész-, kertész- településmérnök, szociológus, formatervező és építőművész szakos hallgatók. Jelentkezni 2016. március 16-ig lehet e-mailben, a doro.viki@recity.hu e-mail címen, megjelölve a felsőoktatási inézményt és a szakot, melyen a jelentkező tanul.

A műhelymunka kezdete: március 19. 9:00 Időtartama: 8 héten át heti 4 óra (szombatonként, 9.00-13.00) A projekt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Tehetség Programjának támogatásával valósul meg.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás