Hirdetés

Amikor már azt hittük, hogy a Közlekedési Múzeumnak ezerszer jobb helyet találtak a Városliget helyett a volt Északi Járműjavító helyén, és a tervek is készen voltak, akkor jött Lázár János és még a saját, új építési törvényével is szembemenve kitalálta, hogy egy rozsdaövezet helyett, Debrecen külterületén, egy autópálya mellett, zöldmezős beruházásként épüljön meg az új épület.

A héten ki is hirdették a tervpályázat nyertesét.

Ha a képeken látható koncepció volt a legjobb, akkor nehéz belegondolni, hogy milyen lehetett a többi, hiszen a látványterveken egy, a semmi közepén létrehozott tavon ácsorgó vitorlás látszik, ami épp ezért finoman rokonítható Siklós Mária kétes megítélésű Nemzeti Színházával (2002), aminek tervezési jogát pályáztatás nélkül, megbízással nyerte el, a munkát pedig a Központi Tervtanács is elutasította, mégis megépült.

a debreceni közlekedési múzeum látványterve forrás: Lánszki Regő FB

A többek közt Pro Architectura-, Ybl- és Prima-díjas Kovács Péter DLA által vezetett iroda munkája ennél egy fokkal még mindig indokolatlanabb tud lenni, hiszen a teátrum nem a puszta közepén, hanem a Dunától néhány lépésnyire áll, így a hajómotívum ott könnyebben értelmezhető. A semmi közepére állított vitorlás is kapcsolódik persze a közlekedéshez, a környezetével azonban semmiféle interakcióba nem lép, leszámítva persze azt, hogy öncélú, pengeéles felkiáltójellé akar válni a környezetében.

Összefognak vajon a nem fideszes fővárosi politikusok, hogy kiálljanak a budapesti helyszín mellett? Felemelik a szavukat az építészek, közlekedési szakemberek, urbanisták ez ellen az újabb őrület ellen, vagy megint győz a szervilizmus?

A ligetvédők összefoglalója a Közlekedési Múzeum kálváriájáról:

  A városligeti épületet a Liget-projekt részeként hét hónap alatt, nettó 200 millió forintért 2017 februárjára elbontották. (Az azbesztmentesítés ezen felül nettó 35 millió forintba került. Aztán 2022-ben még plusz nettó 200 millió forintért a földben maradt épületrészek bontása, kitermelése, a hulladékok elszállítása is megtörtént…)

  A kormány és a Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. tervei szerint a Közlekedési Múzeum eredeti századfordulós épületét, a Pfaff Ferenc-féle csarnokot építették volna vissza. Csak ugye háromszor-négyszer akkor szintterülettel a felszín alatt építendő kiállítóterek miatt. A csarnok eredetileg, hasonlóan a többi pavilonhoz az 1896-os Ezredéves Országos Kiállításon, ideiglenesnek épült. Az épületet a teljes kiállítási anyag bemutatásához a térszint alatt jelentősen bővíteni kellett volna a korábbiakhoz képest. Építészek, szakértők, városvédők hiába mondták éveken keresztül, hogy alkalmatlan a helyszín, és az épület hasznos alapterülete még a tervezett bővítésekkel együtt is kicsi, a projekt urait, köztük a múzeum igazgatóját, Vitézy Dávidot nem érdekelte. Az épület elbontása és a kiviteli tervek készítése közben 2017 májusára megvilágosodtak és bejelentették, hogy a Közlekedési Múzeum új épülete máshol fog felépülni, nem a Városligetben. Persze a Pfaff-féle pavilonról nem mondtak le, Innováció Háza névre keresztelték a jövőbeli városligeti épületet. Eredetileg a tervezési díj nettó 549 millió forintról indult, majd nettó 750 millió forintra emelkedett, végül 2017 augusztusában nettó 1,24 milliárd forint lett a módosításokat követően.
Forráshiány miatt az Innováció Háza építéséről egyelőre (?) letettek. A területet a többi városligeti építkezéshez depó területként használják.

– –  2017 decemberében döntött róla a kormány, hogy a Kőbányai út mellé, a MÁV Északi Járműjavító területére kerüljön a Városliget helyett az új Közlekedési Múzeum, a tervpályázaton is nyertest hirdettek. A tervpályázatot a New York-i Diller Scofidio+Renfro építésziroda, valamint magyar partnere, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építésziroda nyerte, tervezési díjuk nettó 7,3 milliárd forint. Annak ellenére, hogy az építési engedélye is megvolt már a múzeumnak, valamint a Fővárosi Önkormányzattal is megtörténtek a szükséges egyeztetések, a kormány mégis leállította a projektet a kivitelezési szakasz megkezdése előtt. Pedig a szakértők is megfelelőnek találják ezt a helyszínt, ideális választás lenne, ha valóban a Népliget mellé kerülne az intézmény.

– – 2024 májusában írta meg a Népszava, hogy a Közlekedési Múzeumnak is ki kell ürítenie a raktárát az emirátusi befektetők nagyszabású rákosrendezői ingatlanfejlesztési projektje, a Mini-Dubaj miatt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás