Hirdetés

Az elmúlt hónapokban tucatnyi olyan hír és ábra jelent meg, ami egyértelműen jelezte, hogy a napelemek komoly áttörést értek el, és ez megnyithatja az utat a megújuló alapú gazdaság felé. Mutatjuk a legfontosabb ábrákat.

Mutatjuk a legfontosabb ábrákat.

 

 

 

 

 

1. Napelemes beruházások növekedése

A fenti ábra bejárta a világsajtót és a hazai médiát is. Jól mutatja, hogy míg az elmúlt 40 évben a napelemek érdekes, de súlytalan energiatermelési formának számítottak, addig 2005 táján a technológia hirtelen exponenciális fejlődésnek indult. A napelem nem ekkor vált radikálisan olcsóbbá, de a kőolaj drágulása meghozta a befektetők kedvét. 2015-ben 64 ezer MW napelem-kapacitást telepítettek világszerte. A növekedést szerencsére a kőolaj árának visszaesése sem volt már képes visszafogni, mert részben a technológiai fejlesztésnek, részben a beruházások tömegessé válásának köszönhetően tovább esett a napelemes rendszere ára, így most már az olcsóbb kőolajjal is versenyképes ez az energiaelőállítási mód.

2. Napelemek árának esése
 

A másik drámai fordulat a napelemek árának csökkenése. A napelemek ára az 1980-as évek végére nagyjából 10 dollár/watt körüli árra esett vissza, majd ezt követően lassú ereszkedésbe kezdett. A csökkenés azonban nem volt jelentős, nagyjából 20 év alatt csak 5 dollár/watt körüli értékig tudott csökkenni. 2008 táján azonban ismét drasztikus csökkenés következett és jelenleg az 0,3-0,6 dollár/watt körüli árral számol a piac. A napelem ára tehát az elmúlt években tizedére esett vissza, ez pedig már Magyarországon is, akár családi házas léptékben is elérhetővé, és gyorsan megtérülővé tette a napenergia használatát.

3. Napelemek hatékonyságának növekedése

Nyilvánvalóan a fenti folyamatok mögött a napelemek hatékonyságának növekedése is áll. Míg az 1970-es években az elméleti-kísérleti területen is 5-15%-os volt a maximális hatékonyság, ma már az elméleti hatékonyság 44%-nál tart. Ennél is fontosabb, hogy a gyakorlatban használt napelem celláknál már 15-22 százalékos hatékonyság is elérhető.

4. Exponenciális-növekedés

A napelemes beruházások növekedése olyan mértékű, hogy ha az elmúlt 15 év fejlődését vetítjük ki, akkor 10 éven belül, nagyjából 2026-ra a napelemek a világ teljes energiaszükségletét fedezni tudják. Ez hihetetlennek tűnik, de az elmúlt 15 évben ezt a növekedési ütemet produkálják a napelemek, így ha ez még tíz évig kitart, akkor a világ energiaproblémái megoldódnak a napenergiának köszönhetően. A realitásokat figyelembe véve természetesen ez nem várható, de jól mutatja azt a robbanásszer fejlődést, amit napjainkban a napelemek produkálnak.

5. A hely sem akadály

A napelemek terjedésében ellenérdekeltek egyik fő ellenérve az volt, hogy a napelemek rengeteg helyet foglalnak. Nos, mára nyilvánvalóvá vált, hogy ez sem probléma. A fenti ábra egy a Braunschweigi Műszaki Egyetemtől származik, és azt mutatja, mekkora területre van szükségünk, hogy Európa, vagy akár a világ teljes energiaszükségletét biztosítsuk napelemekből. Látható, hogy nem kell attól tartanunk, hogy túl sok területet foglalnának el a napelemek. Ráadásul a panelek jelentős része tetőkre is telepíthető, így új területekre lényegesen kisebb szükség van. A napelemek számára pedig a sivatagi környezet ideális, amivel az ilyen rendszerek ökológiai lábnyoma is jelentősen csökkenthető.

Széllel szemben pisilne Orbán az új paksi erőművel

Szemléletessé tett adathalmazzal mutatta meg a Bloomberg, merre tart a világ az energetikai beruházásokkal. A grafikonokból nem csak az nyilvánvaló, hogy 2040-ig épülnek még szénerőművek, hanem az is, hogy Paks II.-vel Orbánék évtizedekre tévútra terelhetik Magyarországot.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás