A rendszerváltás óta sokat változott a hazai úthálózat, kiépült a mai gyorsforgalmi rendszer. Ezzel párhuzamosan egyre több település mentesült a rajta keresztülhaladó hatalmas forgalom terhétől, ugyanakkor még mindig vannak települések, ahol a járműforgalom több mint kétszeresen meghaladja a megengedett maximális mértéket. Itt a zaj- és a légszennyezés mellett a balesetek valószínűségének növekedése is veszélyezteti a helyi lakosok mindennapi életét – derül ki a Lechner Tudásközpont elemzéséből.
Egy adott útszakasz forgalmát a naponta elhaladó járművek mennyiségével mérik, amiben a mérés alapját a személygépkocsi-egyenérték adja. Személyautó esetén ennek értéke 1, de például a motorkerékpárnál belterületen 0,7, míg egy nehéz tehergépkocsi belterületen 1,8 személygépkocsinak felel meg. A forgalom mérése azért is fontos, mert az állami tulajdonú közúthálózat negyede – mintegy 8 ezer kilométer – településeken halad keresztül.
![Ezért vannak óriásdugók Magyarország útjain Ezért vannak óriásdugók Magyarország útjain](http://www.portfolio.hu/img/upload/2016/11/egysegjarmu_szorzok-20161118.png)
Ezek a legforgalmasabb útjaink
A hazai 1500 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózat – autópályák és autóutak együtt – átlagos forgalma 47 ezer egység naponta, vagyis percenként 33 személyautó halad rajtuk keresztül. A legnagyobb forgalom az M1-M7 közös szakaszán mérhető, ahol a forgalom 110 ezer egység, vagyis 76 személygépkocsi percenként, a legkisebb forgalmú autópályákon – például az M6-os déli szakaszán – viszont ennek csak töredékét éri el. A gyorsforgalmi utak a legtöbb helyen elkerülik a kisebb településeket, a nagyobb városok bevezető szakaszainál azonban a rezgés- a zaj- és a szennyezőanyag terhelés jelentős lehet. Különösen a főváros agglomerációjában az M1, M3 és M7 autópályák mellett, valamint Tatabánya, Óbarok, Velence és Füzesabony térségeiben haladja meg jelentősen az átlagot.
A 4 vagy 5 számjeggyel jelölt mellékutak a gyakori rossz minőségük ellenére is biztonságosnak tekinthetők, mivel a forgalmuk nem haladja meg átlagosan az 1500 személygépkocsit naponta. A 23 ezer kilométernyi szakaszon azonban vannak kivételek, ilyen például a budapesti agglomeráció néhány szakasza, vagy a nagyobb népességű megyeszékhelyek útjai, ahol akár 10 ezer fölé is mehet a napi forgalom. Ez jelentősen több, mint az adott utak kapacitása, ami már indokolja egy elterelő út kialakítását. Az 1, 2 vagy 3 számjegyű magyarországi főutak összesen 7 ezer kilométer hosszúak. A rajtuk megengedett sebesség általában 90 km/h, de bizonyos szakaszokon 100-110 km/h korlátozású gyorsabb szakaszok is előfordulhatnak. A forgalmasabb főutakon problémát jelent, hogy nincsenek zajvédőfalak, valamint az utak gyalogos keresztezése sem mindenhol megoldott. A legforgalmasabbak itt is a Budapestről kivezető utak, de ugyancsak nagy a forgalom Miskolc, Pécs, Nyíregyháza vagy Győr útjain.
A személygépkocsi egyenérték mellett ugyanakkor annak összetétele sem mindegy. Nagy különbség van aközött, hogy többségében személyautókból vagy kamionokból áll össze a településen keresztülhaladó forgalom. Lakott területen a legnagyobb nehézgépjármű forgalom Szegeden, Csornán és a 4-es út mentén található Fegyverneken mérhető, ahol napi 3-4 ezer egység, vagyis percenként 2-3 kamion halad el. A falvak lakosságának éppen ezért jogosan merül fel az igénye elkerülőutak létesítésére, amelyek megléte esetén statisztikailag is kimutatható a kevesebb baleset valamint a zaj- és légszennyezés csökkenése.
Úthálózatok Európában
A gyorsforgalmi utak és autópályák összesített hosszában a legnagyobb területű nyugat-európai országok állnak az élen. A leghosszabb gyorsforgalmi úthálózattal Spanyolország rendelkezik, megelőzve Németországot és Franciaországot, a listán azonban Magyarország sem áll rosszul. A régió országinak többségénél jobb a gyorsforgalmi úthálózattal való ellátottsága, az ország területéhez viszonyítva pedig még kisebb a lemaradás, csak olyan fejlett közlekedési hálózattal rendelkező országok előzik meg, mint például Hollandia, Németország, Belgium vagy Spanyolország.
![Ezért vannak óriásdugók Magyarország útjain Ezért vannak óriásdugók Magyarország útjain](http://www.portfolio.hu/img/upload/2016/11/gyorsforgalmi_europa-20161118.png)
Az autóutak és autópályák hosszára tehát nem lehet panasz Magyarországon, az áteresztőképesség azonban több helyen is szűkös. Ilyen például a nyári szezonban gyakran túlzsúfolt M7 autópálya, vagy az M1 szakaszai. Ezek esetleges szélesítése csökkenthetné a kialakuló dugókat, időt takarítva meg az azt használó egyre több autósnak. Ami a hálózatot illeti, a mellékutak hossza terén sincs lemaradva Magyarország, ugyanakkor az utak minősége több helyen is leromlott állapotban van. A következő évek közútfejlesztési programjai remélhetőleg ilyen téren is minőségi javulást fognak eredményezni- írta a portfolio.hu.