Hirdetés
Forrás: mme.hu

Számos megkeresést kapott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a múlt héten történt feltételezett természetkárosítás kapcsán, mely egy Dunakeszinél történt gyurgyalag élőhelyet érintett.

Bár az eset teljes mértékben a zöld hatóság és a területileg illetékes nemzeti park hatáskörébe tartozik, ahol jelenleg is folyamatban van a megfelelő eljárás, az MME mégis próbált az ügy felderítése érdekében minél több hiteles információt begyűjteni. 

Mióta a Facebookon többen felhívták figyelmünket az esetre, felvettük a kapcsolatot a hatósággal és a területileg illetékes nemzeti parkkal is, így megtudtuk, hogy június 6-án filmforgatás miatt kezdődtek földmunkák Dunakeszin, a helyszínen a nemzeti park szakembere is járt rendszeresen. A földmunkák egy sík, gyepes területen zajlottak, ezt a gyepet törték fel és ebbe vájták ki a forgatáshoz szükséges teljesen új árkot (ezek a képek láthatóak a „botrányt” elindító facebook posztokon is, itt is látszik, hogy a homokos részt gyep veszi körül, pont ilyen gyep fedte a kérdéses területet is), tehát itt gyurgyalag szinte kizárt, hogy fészkelt. A facebook poszt és a fotók >>ITT<< láthatók.

Ám a közelben a természetvédelmi őr felfedezett egy járatrendszert, ami 11 lakott üreget foglalt magába. Megtörtént a GPS-es felvétel az üregek helyzetéről és megegyezés született a filmforgatást végző céggel, hogy a lakott telep közelében nem végez munkálatokat.  A nemzeti park szakembere folyamatosan látogatta a területet és június 7-én észlelte, hogy a lakott üregek közelében is munkálatok történtek, így jelezte aggályait a cég felé. A gépkezelőt a filmforgatásért felelősök elbocsátották, a lakott költőüregeket szalaggal elkerítették. A forgatócsoport június 9-én levonult a területről.  A terület nem védett, nem esik Natura 2000 oltalom alá, a gyurgyalagok még csak a költőüregek kialakítását végzik és a tojásrakás időszakában vannak (tehát fiókák még nincsenek). Tekintettel a fentiekre, ha károsítás is merül fel, az legfeljebb a zavarás tényét meríti ki. 

A mai napon az MME munkatársa a területileg illetékes nemzeti park szakemberével ismét a helyszínre látogatott. Azt tapasztalták, hogy egy kanyargós, több helyen elágazó, kb. 250 méter hosszú, régi árokban 8-10  pár gyurgyalag próbál költeni.  Az árkot jelentős mértékben benőtte a fű, alig látni, ezért csak néhány ponton alkalmas fészkelésre, a gyurgyalagok ugyanis a növényzettől megtisztított partfalakat részesítik előnyben. Az egyik árok eleje kb. hat méter hosszan be volt temetve, de a korábbi adatok alapján ott nem volt fészek. Ennek ellenére a betemetett árkot kollégánk a természetvédelmi őrrel karöltve kibontotta, de költőüreget nem találtak, vagyis fészkek nem kerültek betemetésre. A gyurgyalagok egy részét látni lehetett, valószínűleg a megbontott részen fognak költőüreget ásni, mert a friss, tiszta falakat különösen kedvelik.

A régi árok egy félig betemetett szakasza, a közelben lévő költőüreg és a betemetett szakasz újra kiásása (Fotók: Bagyura János)

A hatósági vizsgálat már folyik, mind az MME, mind a nemzeti parkos kollégák továbbra is szemmel tartják a területet és amennyiben bármilyen további zavarást észlelnek, az előírtaknak megfelelően fognak eljárni. 

Civil szervezetként az MME az alábbiakat teszi a gyurgyalagok védelmében:

Helyi csoportjaink a költési idő megkezdése előtt karbantartási munkát végeznek a költőhelyként használt homokos partfalakon, Kókán pl. áprilisban 150 m2 partfalat újított fel helyi csoportunk. 

Méhészeti fórumokon veszünk részt, hogy az olykor méhekkel is táplálkozó gyurgyalag által okozott konfliktus csökkenjen

Idén kísérletképpen méhlegelőt létesítettünk egy gyurgyalagtelep közelében, melyet rengeteg beporzó rovar látogat, ami több táplálékot jelent a gyurgyalagnak és a méhészekkel lévő konfliktust is enyhíti

Az MME Monitoring központja által koordinált Ritka és telepesen fészkelő madarak monitoring programja keretében rendszeres állományfelmérést végzünk

  •  

Élőhelykezelési munkák és méhlegelő a Tápióságban (Fotó: Kertész László)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás