Hirdetés

Megszületett a kormányhatározat arról, hogy vidékre költözhet a Természettudományi Múzeum, melynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedése miatt kellett mennie eddigi helyéről.

Most már nem pletyka amiről korábban írtunk, hanem kormányhatározat: vidékre kerülhet az egyik legnépszerűbb fővárosi múzeum, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri terjeszkedése miatt kilakoltatott Magyar Természettudományi Múzeum.

MAGYAR KÖZLÖNY  •   2018. évi 201. szám

A Kormány 1703/2018. (XII. 17.) Korm. határozata az Emberi Erőforrások Minisztériuma fenntartásában működő, egyes országos közgyűjtemények vidéki elhelyezéséről és az általuk nyújtott vidéki szolgáltatások fejlesztéséről
A Kormány
1.  egyetért  az  országos  közgyűjtemények  vidéki  szerepvállalásának  erősítésével,  szolgáltatásainak  bővítésével  és 
fejlesztésével,   valamint   az   ennek   érdekében   szükséges   intézkedések   szakmai   koncepciójának   kidolgozásával,  
kiemelten vizsgálva
a)  a  Magyar  Természettudományi  Múzeum,  valamint  a  Petőfi  Irodalmi  Múzeum  részeként  működő  Országos 
Színháztörténeti  Múzeum  és  Intézet  vidéki  elhelyezésének  lehetőségét  és  a  megvalósítás  feltételrendszerét, 
valamint   az   általuk   őrzött   gyűjtemény   digitalizálásához   és   online   hozzáférhetővé   tételéhez   szükséges  
intézkedéseket;
b) az országos közgyűjtemények vidéki tagintézményeinek fejlesztését és a megvalósítás feltételrendszerét;
c)  az  országos  közgyűjtemények  kiállításokon  jelenleg  nem  látható  egyes  gyűjteményeinek  állandó  vidéki 
bemutatását szolgáló országos műtárgyprogram megvalósításának feltételrendszerét;
d) a kulturális javak mobilitását biztosító országos vándorkiállítási program megvalósításának feltételrendszerét;

2. az 1. pontban meghatározott célok megvalósítása érdekében
a)   felhívja   az   emberi   erőforrások   miniszterét,   a   Miniszterelnökséget   vezető   minisztert,   a   nemzeti   vagyon  
kezeléséért  felelős  tárca  nélküli  minisztert  és  a  pénzügyminisztert,  hogy  –  a  Nemzeti  Kastélyprogram  és 
a  Nemzeti  Várprogram  végrehajtásával  kapcsolatos  feladatok  ellátásáért  felelős  miniszteri  biztos,  az  érintett 
közgyűjtemények,   továbbá   szükség   esetén   az   érintett   önkormányzatok   bevonásával   –   dolgozzák   ki  
az 1. pontban meghatározott célok részletes szakmai koncepcióját;

Felelős:
emberi erőforrások minisztere
Miniszterelnökséget vezető miniszter
nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
pénzügyminiszter
Határidő: 2019. március 15.
b)  
felhívja   az   emberi   erőforrások   miniszterét,   hogy   –   a   Miniszterelnökséget   vezető   miniszter,   a   nemzeti  
vagyon  kezeléséért  felelős  tárca  nélküli  miniszter,  a  pénzügyminiszter,  valamint  a  Nemzeti  Kastélyprogram 
és   a   Nemzeti   Várprogram   végrehajtásával   kapcsolatos   feladatok   ellátásáért   felelős   miniszteri   biztos  
bevonásával  –  készítsen  előterjesztést  a  Kormány  részére  a  2.  pont  a)  alpontja  szerinti  szakmai  koncepció 
megvalósításának  pénzügyi,  szakmai  és  egyéb  feltételeiről,  valamint  a  szakmai  koncepció  megvalósítását 
elősegítő jogszabály-módosítási javaslatokról.
Felelős:
emberi erőforrások minisztere
Miniszterelnökséget vezető miniszter
nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
pénzügyminiszter
Határidő: 2019. május 15.

Orbán Viktor
s. k.,
miniszterelnök

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás