Hirdetés

Megtiltotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a mézelő méhek varroa atka okozta fertőzésének kiegészítő kezelésre szolgáló, oxálsav tartalmú Oxxovar 5 százalékos oldat forgalmazását, felhasználását, és felhasználói szintig kivonta a terméket a piacról.

November-december folyamán több alkalommal is Oxxovar oldattal kezelt méhek elhullását jelentették a méhészek. Az eset felderítését a Nébih komplex laborhálózata és vizsgálati rendszere tette végül lehetővé. A méhészek által leadott termékminták hatóanyagtartalma ugyanis megfelelő volt, a gyanú alapján vizsgált szennyezőanyag is negatív laboreredményt adott. Az egyik esetből származó méhhullákból viszont fipronilt mutatott ki az erre szakosodott laboratórium, így a kezelésre használt termékek is gyanúsak lettek a fipronil szennyezettségre. A szakemberek a méhészek által beküldött bontott és a kereskedelemben fellelhető bontatlan kiszereléseket egyaránt vizsgáltak, és a gyógyhatású termék 4 gyártási tételében is kimutatták a fipronil jelenlétét.

Az eredmények alapján a Nébih megtiltotta az Oxxovar 5% oldat valamennyi gyártási tételének forgalmazását és felhasználását, valamint elrendelte a hazai piacról történő kivonást.  A szakemberek vizsgálják, hogyan kerülhetett bele a méhekre veszélyes hatóanyag a gyógyhatású készítménybe.

A gyártó további készítményeinek és termékeinek vizsgálata is folyamatban van. Ennek során a hivatal szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak a mézelő méhek készítményeire.

A Nébih kéri, hogy aki rendelkezik az Oxxovar 5% oldat termékkel, semmiképp se használja fel. A varroózis gyógykezelésére jelenleg 21 állatgyógyászati készítmény áll rendelkezésre, és számos gyógyhatású készítmény alkalmas a kiegészítő kezelésre, így a mézelő méhek védelme más szerekkel továbbra is megoldható.

Névjegy

Név:                  Varroa destruktor atka
parazita
ektoparazit

A Varroa destruktor atka világszerte elterjedt és nagy veszteségeket okoz a méhcsaládokban. Az alattomos parazitát a magyar méhészek 1978 óta ismerik. Közvetlen kártétele azzal függ össze, hogy a kifejlett méhek és a fiasítás, azaz a lefedett álcák testnedvét szívja. A kikelő, fejlődésükben visszamaradt fiatal méhek élettartama lerövidül, és nem képesek a feladataikat megfelelően végezni. A kifejlett méhek is legyengülnek, ellenálló képességük csökken. Az atkák ezen kívül különféle betegségek, elsősorban vírusok terjesztésében is részt vesznek, és a vírusokkal együtt gyakran a teljes méhcsalád összeomlását okozzák.

Az ellene való védekezés évtizedek óta nélkülözhetetlen része a méhészkedésnek és ebben fontos szerepet játszanak az engedélyezett gyógyszerek és a nyilvántartásba vett gyógyhatású készítmények. A szerves savak, köztük a hangyasav és az oxálsav hatékony fegyverek az avatott méhész kezében az atkák elleni küzdelemben. Ezeknek a szereknek nagy előnyük, hogy szemben az ugyancsak hatékony kumafosszal, flumetrinnel és amitrázzal, velük szemben nem alakul ki az atkákban rezisztencia, tehát az idővel nem veszítenek a hatékonyságukból.

Az oxálsav csepegtetéssel, permetezéssel és szublimáltatással is kijuttatható, hatásmechanizmusa nem teljesen ismert. A fiasítás jelenléte gátolja a hatását, de fiasítás hiányában hatékonysága a 90%-ot is elérheti.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás