Hírek
Az eddigi reakciók alapján nem túlzás arról sem beszélni, hogy az ugandai fairtást lassító kísérlet eddig a nyár egyik társadalomtudományos szenzációja. Pedig elsőre egyszerű a dolog: sikerült bebizonyítani, hogy ha fizetnek egy kevés pénzt az ugandai földtulajdonosoknak, hogy ne vágják ki a fáikat, akkor nem is fogják. De mint mindig, a valóság persze ennél most… Tovább »
Hírek
Minden másodpercben egy embert űz el otthonából egy klímakatasztrófa – FAO és az IOM ezért a vidékfejlesztésre helyezné a hangsúlyt. A fenntartható termelés képes enyhíteni a klímaváltozás következményeit és a kényszerű elvándorlást.
Hírek
A FAO jelentés a mezőgazdasági termelés akadályoztatásáról, a magas árakról és a menekülés kényszerének súlyos hatásairól számol be. Világszerte mintegy 37 ország, köztük 28 afrikai, nem tudja megoldani lakosainak élelmezését külső segítség nélkül.
Hírek
„Nagyot fordult itt a világ, mióta utoljára erre jártam. Nagyot lódult.” – írta Széchenyi Zsigmond Afrikáról 1933-ban, alig öt évvel első afrikai útja után. Vajon mit mondana most a természetet szenvedélyesen szerető és írásaiban oly’ lenyűgözően, magával ragadóan megjelenítő író, akit a II. világháború által kettészakított életében olyannyira megtépázott a sors vihara, hogy szinte mindent… Tovább »
Hírek
A világ első malária elleni oltását 2018-ban Ghánában, Kenyában és Malawiban próbálják ki – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Hírek
A városiasodás fenntartható kezelése új kihívások és lehetőségek tárházát nyitja meg előttünk az élelmezési és mezőgazdasági rendszerek újrahangolásához, melyek a városi és vidéki életterek előnyére válhatnak. Ezt mondja ki egy új elemzés, melyet a Nemzetközi Élelmezéspolitikai Kutatóintézet (IFPRI) és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) közösen jegyez.
Hírek
1945 óta most éli legsúlyosabb humanitárius válságát a világ. 20 millió embert fenyeget az éhínség – hívta fel a figyelmet az ENSZ biztonsági tanácsában Stephen O,Brian, az világszervezet főtitkárának humanitárius ügyekben és a rendkívüli segélyek koordinálásában illetékes helyettese.
Hírek
A veszélyeztetett állatok közé kellene sorolni a gepárdot, mert egy nemzetközi kutatás szerint alig több mint 7 ezer egyed él a világon, Ázsiában pedig sajnos már kihaltnak tekinthető.
Hírek
Már 2000 éve, az ókori római császárság idején is létezett a malária: az olasz félsziget bizonyos régióiból származó emberi maradványokban először találtak közvetlen genetikai bizonyítékot arra, hogy a malária a római birodalomban is szedte áldozatait.
Hírek
Fay Cuevas amerikai, aki 15 éven át szolgált terroristaellenes elitalakulatokban. Tapasztalatait most Afrikában kamatoztatja, jelenleg egy kenyai nemzeti parkban szervezi az orvvadászat elleni hadműveleteket. A klasszikus vadőri szerep már a múlté – mondja. Az orvvadászok ellen ugyanúgy kell harcolni, mint a tálibok ellen.