Hírek
Megható: Szijjártó Péter az Európai Zöld Megállapodás megvalósulásáért aggódik. Nem úgy általában persze – alig akad olyan EU-tagállam, ahol a kormány többet tett volna a Green Deal kisiklatásért, mint a megegyezés minden részletét szorgosan fúró Orbán-kabinet –, hanem nagyon is konkrétan.
Hírek
A debreceni fideszes önkormányzat hazudott. Korábban azt mondta, nem adott el területet az EVE Energynek, most azonban kiderült, felépül a CATL mellett egy másik akkumulátorgyár is. 14 milliárddal támogatunk egy másik kínai multit. Az Európai Bizottsághoz fordul a Párbeszéd – ZÖLDEK.
Hírek
Szürkevízzel oldaná meg az ipari övezetek vízigényét Debrecen. Közel 175 milliárd forintos víziközmű- és vasútfejlesztés kezdődik Debrecenben, a beruházásokhoz a forrásokat a kormány biztosítja.
Hírek
„A magyar gazdaság termelékenysége sok éve relatíve alacsony, csakúgy, mint a kivitelben a hazai hozzáadott érték, így felmerül a »közepes jövedelem csapdája«” – állítja Éltető Andrea, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK) Világgazdasági Intézet kutatója a magyarországi akkumulátorgyártás helyzetéről nemrég megjelent tanulmányában.
Hírek
Lázár János agilis ember. Mondjuk Budapestet nem kedveli; vidék-, ménes- és kastélyfan. Gorzsai alcáratyuska. Posztstadion korszaki akcióhős. A leendő nagy tramtrain-építő. Semjén Zsolt elmálló mosolyának alternatívája. Kiváró időutazó. Összekötő a jelenből a jelenbe. Előkészületben a Gorzsa – Moszkva testvérvárosi tram-train. Mindjárt a Felcsút – Gorzsa járat után.
Hírek
A Fidesz megszüntette a közmeghallgatást, helyette bevezette a közelhallgatás rendszerét. Itt a rendelet: a háborús veszélyhelyzet miatt már az érintettek megjelenése sem szükséges a közmeghallgatásokon. Így nem is kell szembesülniük például az akkumulátorgyár miatt háborgó helyiek tiltakozásával.
Hírek
Miért a periférián lévő országok járulnak hozzá a természeti kincseikkel, tiszta vizeikkel a nyugat-európai államok elektromobilitási céljaihoz? Schmuck Erzsébet (LMP társelnök) nyílt levelet írt Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság alelnökének, aki az európai zöld megállapodásért felelős uniós biztosként legutóbbi nyilatkozatában kiállt az akkumulátorgyártás mellett.
Hírek
Akkugyár nem lesz, de tortillagyár, és laskagombaüzem igen – ígéri a polgármester. A kistelekiek nem bíznak az ígérgetésekben, sokan visszaszereznék az akkugyárnak szánt területet. A kisteleki közmeghallgatáson ott volt a HVG is.
Hírek
A Klubrádió Utópia című műsorának e heti adásában Fábián István vegyészprofesszor, a Debreceni Egyetem korábbi rektorának letiltott, az akkugyárakról szóló beszédét mondta el.
Hírek
Szabálytalanul tárolták és a veszélyességet jelző kódját is eltüntették annak a komáromi akkumulátorgyárból származó 83 tonna nehézfém-tartalmú anyagnak, melyet egy hulladékfeldolgozó cég mocsai telephelyén fedezett fel korábban a hatóság. Az Orbán vej Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Éltex Kft.-nek emiatt 3,2 millió forint bírságot kellett fizetnie, ám az ügyről a lakosság nem értesülhetett.