Barion Pixel

50 éves a Kiskunsági Nemzeti Park

2025-ben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a Kiskunsági Nemzeti Park, amely hazánk második nemzeti parkjaként alakult meg 1975. január 1-jén. A park az elmúlt fél évszázad során a természeti értékek védelmének, az ökoturizmus fejlesztésének és a környezeti nevelésnek a szimbólumává vált, egyedülálló természeti kincseket és kulturális örökséget őrizve az utókornak.

Gyarapodott a hazai túzokállomány

Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett. A szakemberek idén is felmérték a fokozottan védett madárfaj létszámát, hogy pontos képet kapjanak a populációról. A túzokszinkronok adatai az elmúlt években körülbelül 10 százalékos gyarapodást mutatnak a Kárpát-medencében.

A gyepek helyreállításának titka

A Debreceni Egyetem és a MTA közös Lendület-kutatócsoportjának munkatársai a Kiskunsági Nemzeti Parkban zajlott gyeprekonstrukció vizsgálatával igazolták a megtelepedési feltételek fontosságát. Az eredményeket a restaurációs ökológia meghatározó lapjában publikálták.

Szalakóta látogatóközpont átadása és vezetett darutúra

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tisztelettel meghívja Önt „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)” című projekt keretében felépült Szalakóta látogatóközpont megnyitójára.

Bemutatkoznak az új szolgálati keresőkutyák

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a Földművelésügyi Minisztérium tisztelettel meghívja „A parlagi sas védelme a Pannon régióban” című LIFE Nature projekt keretében tartandó sajtótájékoztatóra.

Ökoturisztikai célpont lehet a Péteri-tó

300 millió forintot nyert a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, hogy visszaalakítsa az egykori szikes tó, a Péteri-tó eredeti mederalakulatát. A már most is gazdag madárvilágnak otthont adó tó a fejlesztéssel szervesen kapcsolódik majd a Tisza-völgyet, mint kiemelt nemzetközi jelentőségű madárvonulási útvonalat kísérő szikes tavak észak-déli irányú láncolatába. Nem beszélve arról, hogy a térség egyik látványos…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.