Hírek
Az Orbán kormány láthatóan nem kívánja visszavonni a környezetszennyező üzemek büntetésének elkerülését lehetővé tevő hatósági szerződésekről szóló rendeletet. Az okt. 10-én kiadott miniszteri utasítás ellenére a kormányrendelet jelenleg is változatlan formában hatályban van, vagyis akár alkalmazható lehet akkumulátorgyárak esetében is, de ami ennél is fontosabb: továbbra is szankció nélkül maradhatnak környezetpusztító tevékenységek.
Hírek
Sem 4 csillagos szálloda, sem 26 apartman, sem műfüves focipálya nem épül a Fertő tó területén – mondta Rodics Katalin, a Greenpeace szakértője. Hozzáttette, ígéretet kaptak a kormány és az UNESCO testülete részéről, hogy az új beruházás tervezésébe bevonják az érintett civileket, így a Greenpeace-t is.
Hírek
„Nem szolgálja sem a jogbiztonság, sem a környezetvédelem szempontjait” – Keményen bírálta az Orbán-kormány lex akkuját az ombudsmanhelyettes Bándi Gyula, aki javaslatot tett a rendelet felülvizsgálatára.
Hírek
“Ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok”. Orbán Viktor és kormánya tegnap újra hitet tett leghíresebb mondata mellett, ugyanis hiába ígérték meg több fórumon mind Lantos Csaba, mind Gulyás Gergely miniszterek, hogy módosítják a 432/2023-as kormányrendeletet úgy, hogy az kizárólag a kohászati üzemekre vonatkozzon, de ez nem történt meg. Lantos Csaba… Tovább »
Hírek
Minden, de tényleg minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért a budapestieknek. Nem lehet máshogy olvasni a Magyar Közlönyt, amiből kiderül: a kormány kiradírozta, eltörölte, megszüntette, kukába dobta az elmúlt években elkezdett és tervezett budapesti fejlesztéseket- írta Karácsony Gergely főpolgármester.
Hírek
Az utóbbi hónapok egyik legfőbb talánya, hogy miért támogatja az Orbán kormány ezermilliárdos összeggel ázsiai cégek hazai akkumulátoripari beruházásait. Nehéz megindokolni, hogy Magyarország miért akar európai szinten is kiemelkedő gyártelep lenni egy olyan iparágban, amely csak mérsékelten képes segíteni a felzárkózását, miközben hatalmas erőforrásokat emészt fel.
Hírek
Újabb 3 település forrong, mert a kormány az ott lakók bevonása nélkül tárgyal olyan raktárak és gyárak telepítéséről, amelyek az akkumulátorokhoz szükséges vegyi anyagokkal foglalkoznak. Orbánék előkészítetlenül ontják az országra a veszélyes üzemeket, mégis úgy érezhetik, révbe értek.
Hírek
A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv (NEKT) tervezet szerint a Mátrai Erőmű lignittüzelésű blokkjait csak egy új fosszilis gázerőmű beindítása után vezetné ki a kormány, legkésőbb 2030-ig. Ez szembemegy a 2020-as aktuális NEKT-tel és a szénkivezetési tervekben vállalt kötelezettségekkel.
Hírek
Kiszivárgott, a kormány változtatott a jövő héten elfogadásra szánt, a pedagógusok életét feldúlni kívánó státusztörvény egyes részletein. Az egyik, hogy ugyan továbbra is átvezényelhetik valamely más iskolába a tanárokat, de már nem úgy, mint azt eddig tervezték.
Hírek
Az Orbán kormány megvétózza az Európai Bizottság javaslatát a villamosenergia piac újraszabályozásáról. Szijjártó Péter ezt azzal indokolta, hogy a rezsicsökkentés miatt volt szükség a vétóra.