A rovat kizárólagos támogatója

Az Orbán kormány láthatóan nem kívánja visszavonni a környezetszennyező üzemek büntetésének elkerülését lehetővé tevő hatósági szerződésekről szóló rendeletet. Az okt. 10-én kiadott miniszteri utasítás ellenére a kormányrendelet jelenleg is változatlan formában hatályban van, vagyis akár alkalmazható lehet akkumulátorgyárak esetében is, de ami ennél is fontosabb: továbbra is szankció nélkül maradhatnak környezetpusztító tevékenységek.

A WWF Magyarország továbbra is követeli a kormányrendelet hatályon kívül helyezését, emellett a szervezet tiltakozik az ellen, hogy közjogi szervezetszabályozó eszközökkel zavarják össze a hatóságokat és a laikus nyilvánosságot.

Továbbra is alkalmazható a kormányrendelet akár akkumulátorgyárakra is

Először egy kormányhatározat, majd tegnap egy miniszteri utasítás jelent meg a számos helyen vitatott környezetvédelmi hatósági szerződésekről szóló 432/2023. (IX. 21.) Korm. rendelet alkalmazásának eljárásrendjéről. Bár a laikus nyilvánosságot összezavarhatja, hogy a Hivatalos Értesítőben szerepel egy miniszteri utasítás, aminek a hatálya deklaráltan nem terjed ki az akkumulátorgyártással összefüggő tevékenységekre, azonban mindez csupán azt jelenti, hogy a miniszteri utasításban szereplő eljárási megkötések nem érvényesek az akkumulátor-iparágra, a kormányrendelet hatálya továbbra is kiterjed mindenre.

„Sem a miniszteri utasítás, sem a kormányhatározat nem jogszabály. Ezek úgynevezett közjogi szervezetszabályozó eszközök, amik nem írnak felül egy kormányrendeletet. Ráadásul nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy felismerjük: a szöveg nem tiltja meg a hatóságoknak a kormányrendelet alkalmazását az akkumulátorgyárakra vonatkozóan, csupán egy eljárásrendet szabnak meg, ami nem vonatkozik a gyárakra. Arról nincs szó, hogy rájuk milyen eljárás vonatkozik, ezért az az abszurd helyzet állt így elő, hogy lényegében az akkugyárak esetében enyhébb a szabályozás, mivel rájuk nem vonatkozik az utasításban elrendelt eljárásrend – foglalta össze a problémákat Dedák Dalma, a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.

– A miniszteri utasítás nyilvánvalóan hibás, hisz jelen pillanatban úgy is lehet értelmezni a szabályozást, hogy minden környezetromboló üzem esetében speciális eljárás vonatkozik a hatósági szerződéskötésre, kivéve az akkumulátorgyáraknál, az ő esetükben nincsenek megkötések, mivel a velük kötött szerződésekre nem terjed ki az utasítás hatálya. Ráadásul az utasítás szövege ellentmondásos, ezáltal még nagyobb a káosz, mint eddig” – tette hozzá a szakértő.

Mindenkinek joga van az egészséges környezethez, a kohászok sem kivételek

A miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint kizárólag a Dunaferre szerették volna alkalmazni a vitatott kormányrendeletet, ennek ellenére nem történtek azóta sem törekvések arra, hogy ezt a szándékot jogszabályi keretbe öntsék.

„A jogalkotói akarat írásbeli megnyilvánulása a jogszabály. A kormány akaratának közvetítésére nem alkalmas egy miniszteri utasítás, sem pedig a kormányinfón és más médiafelületeken tett nyilatkozatok. Amíg a kormányrendelet változatlan formában hatályos, addig a jogalkotói akaratnak az a szöveg tekinthető, ami abban szerepel. Márpedig a kormányrendelet világosan fogalmaz, és a már megvalósult, valamint a még meg nem történt környezetrombolás esetében is alkalmazható a büntetések elkerülését célzó szerződéskötés” – fejtette ki a fő aggályokat a szakértő. – Mi készséggel elhisszük, hogy a kormánynak az a szándéka, hogy ne lehessen alkalmazni a kormányrendeletet akkumulátor-iparágra, de akkor ehhez magát a jogszabályt kellene módosítani. Ennél is fontosabb lenne ugyanakkor, ha a kormány azt is világossá tenné, hogy mindazon iparágak és más tevékenységek esetében, ahol alkalmazni kívánják a kormányrendeletet, hogyan védik meg az érintetteket. A kohászoknak és bárki másnak is joga van egészséges környezetben dolgozni, és Magyarország Alaptörvénye szerint minden embernek joga van egészséges környezetben élni. Egyszerű tehát a helyzet: nem kérünk a közjogi szervezetszabályozó eszközök félreérthető szabályaiból, azt kérjük, hogy helyezzék hatályon kívül a rendkívül kockázatos kormányrendeletet” – zárta gondolatait a WWF Magyarország környezetpolitikai szakértője.


Győzelem! Részlegesen meghátrált a kormány! Az akkumulátoripari üzemekre nem vonatkozik a büntetlen szennyezést lehetővé tevő rendelet!
A jogszabály azonban továbbra is alaptörvény-ellenes – írta Jávor Benedek Zöld politikus, Magyarország volt európai parlamenti képviselője., a Párbeszéd – ZÖLDEK európai parlamenti listavezetője FB posztjában.

A környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló 432/2023-as kormányrendelet széleskörű tiltakozást váltott ki, nem csak a civil szervezetek és ellenzéki pártok, de a fideszes polgármesterek körében is. A tiltakozások nyomán a kormány hetek óta ígérgeti a rendelet kohóüzemekre való szűkítését. A Magyar Közlönyben tegnap  végre megjelent egy pontosító rendelkezés. A miniszteri utasítás azonban nem a kohóüzemekre korlátozza a kormányrendelet tárgyi hatályát, pusztán az akkumulátoripari üzemeket zárja ki alóla. A Párbeszéd – Zöldek pozitívumként tekint arra, hogy a tiltakozások nyomán a kormány meghátrált, és legalább a szennyező akkumulátorüzemek nem mentesülhetnek egy szerződésbe foglalt ígérettel a szennyezések következményei alól.
Nem bizonyult azonban igaznak a kormány kommunikációja, mely szerint az eszközt kizárólag a Dunaferr megmentése érdekében, vagy a kohóüzemek kedvéért dolgozták volna ki. A miniszteri utasítás az akkumulátorüzemeken kívül minden más környezethasználó, potenciálisan szennyező cégre kiterjeszti a lehetőséget, hogy szennyezés, szabálysértés esetén hatósági szerződés keretében mentesüljenek a büntetések vagy más szankciók alól.

Ahogy azt a Párbeszéd – Zöldek számtalanszor elmondta, és arra a jövő nemzedékek szószólójának figyelemfelhívása is rámutatott, a kormányrendelet alapvető alapjogi rendelkezéseket sért, a környezetvédelem már meglevő szintjének csökkentésére vonatkozó tilalomba ütközik, a hatósági szerződés eszközének totális félreértéséről tanúskodik és hazug módon hivatkozik a háborús veszélyhelyzetre, amellyel semmilyen kimutatható összefüggése nincs.
Ráadásul a pontosítás nem a rendelet módosításaként, csak egy miniszteri utasításként jelent meg, ami egyben azt is jelenti, hogy bármikor, egy miniszteri utasítással ezt meg lehet változtatni későbbiek során, amikor már kevesebb közfigyelem irányul a kérdésre. Ez önmagában kétségessé teszi a mostani pontosítás mögötti szándék hitelességét.

További kétségeket vet fel, hogy az utasítás nem egyértelmű: csupán az utasítás hatálya alól veszik ki az akkumulátorgyárakat, vagy az eredeti kormányrendelet sem vonatkozik rájuk? Ennek tisztázása nélkül még azt sem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy a az akkugyárak esetében valóban kizárható-e hatósági szerződések megkötése? Magyarán szándékosan kétértelmű az utasítás, hogy maradjon kiskapu az akkugyárak számára, vagy egyszerűen a kormányzat képtelen egy világos és egyértelmű szabályozás megalkotására?
A Párbeszéd – Zöldek mindezek fényében továbbra is alaptörvény-ellenesnek tartja a kormányrendeletet, annak teljes megsemmisítését tartja szükségesnek, ezért a pontosító miniszteri utasítás dacára az Alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért.

Kapcsolódó anyagok:

Keményen nekiment Orbán környezetgyilkos kormányrendeletének az ombudsmanhelyettes

Alsózsolcai zsolozsma – Szijjártó pedig bemagolta a leckét a modernségről

A biztonságunk forog kockán, ha nem védjük meg a hazai környezetvédelmet

A környezetvédelem beszántási pávatánca

A magyar adófizetők többszáz milliárddal támogatják az ázsiai ökogyarmatosító akkumultikat

Az MTA 8 pontban foglalta össze az akkugyárakkal szembeni aggodalmait

Az idei ARC-kiállítás egyik fő témája az akkumulátor-gyártás

Egy abasári raktárban is plafonig állnak az akku-cellákkal teli, bűzölgő hordók

Ennyire vehető komolyan a maradék zöldhatóság

Környezethasználati engedély nélkül működik 5 éve a gödi akkugyár

Köz nélküli közmeghallgatás? Az mi a túró, kedves fideszes képviselőtársak?

Lantos Csaba hazudott, mégis beszántja a kormány a környezetvédelmi intézményrendszert

Megvizsgálja az Európai Bizottság a debreceni akkugyár környezethasználati engedélyét

Mi lesz a rengeteg veszélyes akkuhulladékkal Magyarországon?

Már a kormánynál reklamálnak a kínai akkugyártók a MÁV miatt

Mészáros cége védett növényeket tarolt le a Samsung-gyár körüli építkezésen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás